Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Gergely Jenő: A Keresztény Községi (Wolff) Párt első évei VI/1325
meglévő épületek karbantartása, tatarozása és szükséglakások építése volt csak lehetséges. 1921-ben a főváros vezetése szembeszegült a kormány készülő lakásrendeletével, amely a lakbérstop feloldásával a „háziurak" érdekeit szolgálta volna. A rendelettel szembeni fellépést a liberális ellenzék kezdeményezte, Wolffék viszont ragaszkodva a kormánytámogató állásponthoz, először elfogadták. De Wolff pragmatikus politikus volt: mikor látta, hogy ez a lakosság többségének érdekeit sérti, a KKP is a tervezett rendelet ellen fordult. A közgyűlés először 1921. február 18-án tárgyalta a lakásrendeletet, és azt a többség elfogadhatatlannak tartotta. Szeptember és október folyamán újabb két alkalommal rendkívüli közgyűlés napirendjén szerepelt a lakáskérdés.152 A templomépítések költségeit részben a székesfőváros, részben az egyházközségek viselték. Az egyházközségek központi tanácsa 1920-ban 7 új templom építésének előkészítését határozta el: a Kerepesi út és a Százados út sarkán, a Babér utcában, a Béke téren, az Üllői út és az Ecseri út sarkán, a Rezső téren, a Szondy utcában és a Városligetben. Ezek közül az első négy építése az 1920-as évek elejétől már folyamatban volt és 1929-re be is fejeződött. A másik hármat az 1930-as években szentelték fel. A főváros mint kegyúr ingyen bocsátotta az egyház rendelkezésére a szükséges telkeket. A közgyűlés ezenkívül 1921-ben 988 995 koronát (kb. 10 ezer aranykorona), 1923-ban 622 078 311 koronát (kb. 200 ezer aranykorona) szavazott meg a templomok karbantartására, felújítására, díszítésére.15 3 A keresztény párt és a liberális ellenzék között estenként várospolitikai kérdésekben létrejöhetett a konszenzus. Mindkét fél szükségesnek tartotta például a fővárosi közönség ellátását szolgáló üzemek, vállalatok községesítését. A Keresztény Községi Párt szerint így volt biztosítható ezen üzemek gazdaságos működése és a szociális szempontok érvényesítése, ugyanakkor a jól működő közüzemek nélkülözhetetlen bevételi forrást képeztek a főváros költségvetésében. A községesítés kérdésében kialakult konszenzus eredménye lett a legnagyobb létszámú és legtöbb hasznot hozó közlekedési közüzem, a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság (BSzKRT, a köznyelvben: Beszkárt) megalakítása. A fővárosi közlekedési vállalatok 1918-ig magánkézben voltak. Ezeket 1918 novemberében Budapest Egyesített Városi Vasutak néven összevonták és fővárosi kezelésbe vették, majd a tanácsköztársaság szocializálta őket. 1919. augusztusban a vállalat továbbra is állami kezelésben maradt, de a volt tulajdonosok jelezték igényüket a visszavételre. A KKP és az ellenzék ezzel szemben a fővárosi közüzemek, szolgáltató vállalatok — csaknem 100 kisebb-nagyobb ilyen üzem működött — további községesítését szorgalmazta. Wolff 1920. decemberben azt javasolta, hogy a Budapest területén lévő összes közúti vasutat a főváros szerezze meg. Ennek első lépéseként 1921. január l-jével felmondták a korábbi szerződéseket, a közgyűlés pedig egyhangúlag támogatta a községi tulajdonba vételt. A KKP vezére tagja lett a villamosvasút községesítésére alakult bizottságnak is. 1922. november végén a közgyűlés 107:23 arányban elfogadta a 152 A közgyűlési vitákat 1. Fővárosi Közlöny, 1921. február 25. 273-293.; március 11., 371-377.; március 23., 517.; április 22., 725-744.; október 7.; 1689-1698. 153 Gallina Frigyes: i. m., 147.
