Századok – 2008

TANULMÁNYOK - Gergely Jenő: A Keresztény Községi (Wolff) Párt első évei VI/1325

[...] Ellensége vagyok minden destruktív irányzatnak és támogatója a keresz­tény nemzeti eszmének" - mondta. A megoldásra váró feladatok közül első helyre tette az autonómia jogfolytonosságának helyreállítását. „Feladataink: az első a jogfolytonosság helyreállítása [...], továbbá a keresztény nemzeti gondo­latnak a főváros intézményeinél való biztosítása." Céljai között szerepelt a fő­város zilált pénzügyi és gazdasági helyzetének rendezése; legsürgetőbb teendő­nek a közélelmezés javítását tekintette. 1919 nyarától a győztes keresztény nemzeti ellenforradalom célja a „bű­nös Budapest" „keresztény Budapestté" tétele volt. Gyakorlatilag ez az 1918 előtti liberális-demokrata városvezetés felváltását jelentette a keresztény párti politikusokkal. Mindehhez támogatást nyújtottak a keresztény egyházak, első­sorban a katolikus klérus, amiért egyes ordináriusok be is akarták nyújtani a számlát. 1920. június 30-án Hanauer A. István váci püspök azzal a javaslattal fordult Csernoch hercegprímáshoz, hogy a püspöki kar érje el az új törvényha­tóságok szervezésénél az egyházat megillető képviselet biztosítását. Szerinte a fővárosban a virilizmus helyébe az erkölcsi testületek képviselői léptek, kívána­tos tehát, hogy ezek között hivatalból kapjon helyet a papság is. Lépőid Antal oldalkanonok július 6-án tájékoztatta a kérésről Ernszt Sándort, hozzátéve, hogy ő maga nem ért egyet Hanauer püspökkel. Ernszt prelátus július 9-én — tehát közvetlenül a választások előtt — kifejtette a hercegprímásnak, hogy nem célszerű a papság hivatalból való bevétele a törvényhatósági bizottságba: „lehe­tetlennek tartom, hogy az egyházi férfiak választás útján nem tudnának kellő számban bejutni a törvényhatósági testületbe" - olvasható a párt elutasító ál­lásfoglalása.63 Csernoch elfogadta Ernszt álláspontját, és ez a megoldás az elkö­vetkezőkben kiválóan működött. A fővárosi törvényhatósági választásokra 1920. július 11-12-én került sor, amelyen azonban az MSzDP nem vett részt. Budapest akkori 928 996 lakosából 468 207-nek volt szavazati joga. A választásokon három nagyobb politikai cso­portosulás állított jelölteket: 1) a keresztény irányzaton belül a KNEP fővárosi szervezete, a Fővárosi Keresztény Párt néven induló, „Wolff Károly körül tö­mörült jobboldali, katolikus konzervatív csoport",64 valamint Friedrich István legitimista Keresztény Ellenzéke; 2) a liberális Heinrich Ferenc nagyiparos mö­gött álló nagypolgári tőkés csoport; 3) a Vázsonyi Vilmos vezette Nemzeti De­mokrata Párt. A választási kampány elsősorban nagygyűlések tartásából állt, ahol a pár­tok vezetői és a helyi jelöltek egyaránt szóltak választóikhoz. A választásra a KNEP és a Wolff-csoport választási szövetséget hozott létre. Ebbe beletartoz­tak a keresztényszocialisták is, akik néhány választókerületben saját listát in­dítottak. Figyelmet érdemel, hogy három kerületben (I., IX., X. kerület) a libe­rális és a demokrata párt nem tudott indulni, itt a keresztény párti listák vá­lasztás nélkül lettek győztesek. A keresztény párti listákon első helyen általá­ban az ismertebb nevek, a nemzetgyűlési képviselők szerepeltek (így ők mind a törvényhozásnak, mind az önkormányzatnak tagjai lettek). 63 Közli: Források... I. m., 21/c sz. (45.) 64 L. Nagy Zsuzsa: A budapesti liberális ellenzék. Budapest, Akadémiai, 1972. 19.

Next

/
Oldalképek
Tartalom