Századok – 2008
KÖZLEMÉNYEK - Réfi Attila: A császári-királyi huszárezredek törzstisztikara a francia háborúk időszakában (1792-1815) V/1267
birtokokról 4, Kelet-Galíciából és Osztrák Németalföldről pedig egyaránt 2-2 fő származott, végezetül 1 fő Fiuméből. Az osztrák birodalomfélből összesen 52 fő, a törzstisztek közel egyötöde (18,64%) származott. Összegezve és a Magyar Korona országait is beleszámítva tehát együttesen 235 fő (84,22%), azaz a huszártörzstisztek túlnyomó része a Habsburg Birodalomból származott. A birodalmon kívülről érkezők között a döntő részt a Német-Római Birodalomból származók képviselték, szám szerint 29-en (10,39%). Ezenkívül Franciaországból származott 4 fő (0,78%), 1 fő (0,039%) pedig Hollandiában született. Végezetül 10 fő származási helyét nem sikerült eddig megállapítani. Mindezek alapján úgy gondjuk, ez a sokszínűség, az a tény, hogy a magyarokon kívül mások is szívesen léptek a huszárság soraiba, egyértelműen a csapatnem népszerűségét és elismertségét jelzi. A vegyes etnikumú tisztikar ellenére ugyanakkor — véleményünk szerint — a korábban említett magyar szellem továbbra is erősen áthatotta a huszárságot, amely magyar jellegét így mindvégig megőrizte. Ezt az is mutatja, hogy a huszársághoz csatlakozott idegenekben is gyakran alakult ki szoros kötődés a magyar csapatnemhez. Erre több példát is találni, az egyik legkifejezőbb a lotaringiai köznemesi származású Johann Frimonté, aki a császári-királyi hadseregbe lépve a lovassági tábornokságig és az elérhető legmagasabb beosztásig, az Udvari Haditanács elnökségéig jutott, ám lenyűgöző karrierje során nem osztrákká, hanem palotai Frimont Jánosként magyarrá vált; ami nyilvánvalóan nagymértékben a szolgálata során huszárezredekben eltöltött hosszú időnek köszönhető. így nem meglepő, hogy szerzett birtokán, az erdélyi Palotán temették is el.56 A magyarsághoz való kötődéséről tanúskodnak alábbi szavai is, amelyeket 1824. május 25-én Bihar vármegyének küldött levelében írt, válaszul a számára, a magyar indigena bárók sorába történő emelése alkalmából küldött üdvözletre: „Régi tapasztalásból tudom a' Magyar Hazafiúságot becsülleni s' a jelenvaló eset által lelkesítve fő kötelességemnek lenni tartom, hogy minden tekéntetben én is igaz Magyar Hazafi légyek. Kevés vala még az Alkalmatosság a' melyben a' Ditső Magyar Nemzet eránt viseltető tiszteletemet hatható képen kinyilatkoztathattam volna; hanem ezen a' Nagy Magyar Nemzettel való öszvekaptsoltattatásom mint ön magamnak, mint pedig a' Maradékomnak leg-nagyobb ösztönül fog szolgálni arra, hogy buzgó Magyar érzeményeim által indíttatván, mint Hadi mint Polgári Szolgálatommal az egész Magyar Hazának, de kiváltképpen ezen Nemes Vármegyének, a' melly a' maga kebelében engemet olly barátságosan befogadott, Díszét 's Javát, a' mennyire tehetségemtől ki telik, örömmel gyarapítsam."5 7 Mindezek tükrében nem meglepő, és korántsem egyedi, hogy feleséget is új hazájában választott, a németes neve ellenére magyar nemesi származású Mitterpacher Katalin személyében.5 8 Beszédes példa az olasz származású Ferdinand Serbelloni-Sfondratinak, San Gabrio hercegének az esete is, aki a császári-királyi hadseregben huszár-56 Gyalókay Jenő: Frimont János gróf sírja. Hadtörténelmi Közlemények 14. (1913) 615-616. 57 Uő: Adatok palotai Frimont János gróf élettörténetéhez. Hadtörténelmi Közlemények 16. (1915) 216. 58 Uo. 214.
