Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Tózsa-Rigó Attila: A pozsonyi Tiltáskönyv (1538-1566) információs bázisa (Különös tekintettel a pozsonyi felső- és középréteg városon túlnyúló kapcsolatrendszerére) V/1135
követelés bejelentése után érvényesítette az abban foglaltakat, és a Leffler dűlőben lévő szőlőskert „átment" az ő tulajdonába.2 2 Érdemes egy esetet külön is kiemelnünk, annak fontos adalék-információi miatt. Altalános jelenség volt, hogy nem csak természetes személyeknek volt lehetőségük ilyen jellegű ingatlanra szert tenni. Vásároltak szőlőt céhek, vallásos testvérületek, ispotályok vagy maga a város is. A vallásos társulatok, mint jogi személyek kegyes adományként elfogadhattak ingó és ingatlan javakat is.2 3 A Szent Márton Oltár 1554-ben egy képviselő útján tiltást tesz Mert Pekh egy szőlőjére, a polgár 40 forintos tartozása miatt.2 4 Amennyiben Pekh nem tudja kiegyenlíteni a tartozást, úgy a szőlő az oltárra, illetve az ahhoz kapcsolódó testvérületre száll. Bár nem ismerjük az ügy folytatását, mindenesetre szemléletes példával szolgál a kegyes társulatok ingatlanszerzésének lehetőségére. A tartozás mögött minden bizonnyal a testvérület hitelező tevékenysége állt. A csak néhány említésben előforduló kertek, malom és majorság nem képeznek megfelelően elemezhető információ-csoportot. A teljes vagyont célzó tilalmakhoz hasonlóan a készpénzre vonatkozó tiltások sem szolgálnak jelentős többletinformációkkal a tiltás tárgyát illetően. Bár 17,7%-kal ez a második leggyakoribb tiltástípus, az említett információszegénység miatt nem tudunk részletes elemzést végezni. A kategória egyik alcsoportja viszont külön figyelmet érdemel. Összesen 41 olyan esetről tudunk, amikor a tiltást bejegyeztető személy az adós adósát tiltja, pontosabban azt az összeget vagy annak egy részét, amellyel az ő adósának egy harmadik személy tartozott. Az ilyen körbetartozások rávilágítanak a korabeli pénzviszonyok egy fontos jellemzőjére, az általános készpénzhiányra, amelynek egyik következménye volt, hogy a kereskedők igen gyakran alkalmazták az áruhitel intézményét.2 5 Ez utóbbi eljárás, illetve az ebből adódó elmaradások pedig éppen az olyan típusú források gyarapodását segítették elő, mint a pozsonyi Tiltáskönyv. A korabeli ügyletek bonyolultságára érdemes egy szemléletes példát idéznünk. Egy Wolf Han nevű személy 1557-ben Jörg Hüpler nürnbergi polgár nevében jár el, amikor is a Hüplernek tartozó váradi kereskedő, Michel Karl adósára tesz tiltást. Az ügy különlegessége abban áll, hogy Kari adósa maga Wolf Han volt, tehát Hüpler képviseletében tulajdonképpen saját tartozását tiltja, 22 AMB VB a i 1 fol. 120v. 23 Az egyre növekvő vagyon segítségével egyes testvérületek önálló pénzügyi tevékenységbe kezdtek. Kubinyi András: Főpapok, egyházi intézmények és vallásosság a középkori Magyarországon. (METEM-könyvek 22.) Bp. 1999. 345. és 348-349. Már a 15. század második felétől egyre összetettebbé vált az említett testvérületek társadalmi szerepe, és feladataik között a jótékonykodás mellett jól megfért a banki tevékenység is. Gerd Wunder: Die Bürger von Hall. Sozialgeschichte einer Reichsstadt 1216-1802. Sigmaringen 1980. 92. 24 AMB VB a i 1 fol. 105r. 25 A kereskedelmi tevékenység egyik jellemző módszere volt az árukölcsön. Ennek során a megvásárolt áru ellenértékét az eladó megelőlegezte és a tartozásként megjelenő összeggel megterhelte a vevő vagyonát. Miután a vásárló megfizette az árut, a tartozást semmissé nyilvánították. Az árukölcsön széleskörű alkalmazására a tőkehiány és a biztonságos pénzkezelés érdekében volt szükség. H. Németh István-. Kassa város archontológiája. Bírák, belső és külső tanács 1500-1700. (FONS Könyvek 3.) Bp. 2006. 27.
