Századok – 2008

MŰHELY - Buza János: Még egyszer a poltúrákról. Pénztörténeti tévutunkról helyes irányba IV/967

adásainak nem lett visszhangja a magyarországi történetírásban. Az ún. 'póltorak' metszetei egyértelműen tanúsítják, hogy a devalválásra ítélt pénzek — egy kivételével — a Német-római Birodalom 3 krajcár névértékű váltópénzeiből, illetve azok utánzatai közül kerültek ki. A 3 krajcárosokat a 16. század első felében Ausztriában kezdték verni. Viszonylag rövid időn belül elterjedtek a dél-német térségben, és az 1551-ben kibocsátott augsburgi pénzrendelet a Német-római Birodalom egyik váltópénzévé nyilvánította őket. Ezüsttartalmukat alacsonyabb szinten határozták meg a magasabb névértékű garasokénál és a tallér-veretekénél. Ez a minőségi különbség megkönnyítette azt, hogy az ezüstben szegény térségekben rontsák a 3 krajcárosok minőségét. Svájcban is ezt tették, idővel másutt ugyancsak követték a rossz példát. A kellő mennyiségű ezüsttel rendelkező területeken viszont többnyire jó minőségű 3 krajcárosokat és egyéb váltópénzeket vertek (például Tirolban és Szászországban). Szászország 1571 és 1610 között bocsátott ki a 3 krajcárosokkal azonos minőségű váltópénzeket, amelyeken nem a 3-as értékjelzés volt látható, hanem a 24-es szám, mert a 3 krajcárosok a 72 krajcár névértékű tallérok 1/24 részei voltak. Az észak-német térségben ezen — a köznyelvben garasnak nevezett — 1/24 tallérok kibocsátása terjedt el, és az 1614-től vert lengyel 'póltorak' nevű váltópénzek többségén is a 24-es szám látható. A 3 krajcáros váltópénzeket nagy mennyiségben verték, és mivel több (főként világi, illetve egyházi) pénzkibocsátó rontotta a minőségüket, továbbá más váltópénzek ezüsttartalmát is csökkentették, megindult a nagy értékű aranypénzek és az ezüst tallérok árfolyamának emelkedése. A Német-római Birodalom pénzrontás elleni végzései ugyanakkor papíron maradtak, a császári intelmek és a helyi (hercegi, grófi, érseki, püspöki, birodalmi városi stb.) rendelkezések nem voltak elégségesek ahhoz, hogy megfékezzék a pénzrontást és az árfolyamok emelkedését. Az 1610-es évek második felében fokozódott, majd 1620-1622/23 között — a harminc éves háború kezdetén — féktelenné vált a pénzrontás, amelynek során már nemcsak a 3 krajcárosokat és többszöröseiket, hanem a tallérokat is silány minőségű ötvözetekből verték. Egyre több illegális verdét nyitottak meg, illetve a legális verdéket bérleti rendszerben működtetve szemet hunytak a mind durvább pénzrontás fölött. Az ún. „prágai konzorcium" működése révén a bérleti rendszer szálai a császári udvarig vezettek. Két — igen nagy számú veretet tartalmazó — éremlelet (Herborn, 1622, ill. Wilkau/Wilków, 1621) példányai kellően mutatják a 3 krajcárosok és az 1/24 tallér értékű garasok tömeges terjedését, továbbá lehetővé teszik a váltópénzek eredetének áttekintését. A két éremleletben — a nagy tömegű 3 krajcárossal és 1/24 tallérral szemben — viszonylag szerény a tényleges lengyel veretek száma, az abszolút többséget a Német-római Birodalom területéről származó váltópénzek alkották. Különösen magas a 3 krajcárosok részesedése a Wilkau városában előkerült leletben. Szilézia egyik településéről lévén szó, nem meglepő a sziléziai veretek nagy hányada. E lelettől függetlenül is ismert, hogy a különösen silány sziléziai váltópénzeket igen nagy mennyiségben hozták be a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség területére, s a magyar nyelvterületen több-