Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Zsoldos Attila: Az 1267. évi dekrétum és politikatörténeti háttere (IV. Béla és Ifjabb István király viszályának utolsó fejezete) IV/803
AZ 1267. ÉVI DEKRÉTUM ÉS POLITIKATÖRTÉNETI HÁTTERE 839 egy király által összehívott gyűlésre utalna, magától értetődő ellenben egy, a tervezés fázisában lévő hadjárat esetében, amikor is a terv idő előtti napvilágra kerülését IV Béla — nyilvánvaló okokból — igyekezett elkerülni. Mindezek után az 1267 nyarának végén lezajlott események a következőképpen rekonstruálhatók. IV Béla, újból rászánva magát az Istvánnal való leszámolásra, fegyverbe hívta országrésze seregét. Míg ő maga és seregvezérnek kiszemelt bárói Óbudán tanácskoztak, a királyi szerviensek Esztergomnál gyülekeztek, de valódi lelkesedés és elszántság aligha fűtötte őket. Sokkal inkább volt okuk a zúgolódásra: az István elleni újabb háború gondolata az 1262. évi és az 1264-1265. évi kudarc után eleve nem lehetett túlságosan népszerű, s a harci kedvet tovább lohasztották azok a sérelmek, amelyek végül éppen az 1267. évi dekrétumban kaptak hangot. Az sem lehetett titok az Esztergomban gyülekezők előtt, hogy István ifjabb király jóval inkább hajlik a királyi szerviensek önnön nemesi jogállásuk elismertetése iránti régi törekvésének elfogadására, mint apja sokkal inkább „arisztokratikus"-nak ítélhető kormányzata,244 s hogy ez utóbbi körülmény milyen vonzerőt gyakorolt IV Béla országrészének királyi szervienseire az könnyen lemérhető abból: éppen az 1267. évi törvényben ismerte el végül IV Béla, hogy a királyi szerviensek jogállása valójában az archaikus nemességével azonos értékű.245 Azt, hogy pontosan mi módon támadt a gyülekező királyi szerviensek körében a sérelmeiket a király szemére vető mozgalom, természetesen nem tudhatjuk, mindazonáltal bizonyosnak tűnik, hogy az egybegyűltek panaszaik orvoslását követelték az uralkodótól, ahelyett, hogy engedelmesen várták volna a parancsokat. Az eset nem teljesen előzmény nélküli az Árpád-kor történetében. Hasonló módon tagadták meg a harcot 1098-ban a korábbi belviszályokat megelégelő előkelők, amikor a Tisza melletti Várkonynál Kálmán király és öccse, Álmos herceg csapatai álltak egymással szemben,246 s lényegében ugyanez történt 1123-ban is, amikor szintén az előkelők kényszerítették ki egy értelmetlennek ítélt háború befejezését II. István akaratával szemben.247 Az újdonságot esetünkben az jelenti, hogy 1267-ben immár a királyi szerviensek is képesek voltak arra, amire a 11-12. században csupán az előkelők szűk csoportja merészelt vállakozni. Ilyen előzmények után a siker reményében aligha lehetett volna egy István elleni hadjáratba belekezdeni, Béla tehát — aki talán már maga is belefáradt az idősebb fiával folytatott áldatlan küzdelembe — kénytelen volt lefújni az előkészületeket, s meghajolva a királyi szerviensek nyomása előtt, kiadta az 1267. évi törvényét. A háború tehát elmaradt, az 1267. évi válság mindazonáltal magyarázatot kínál arra, hogy az osztrák krónikások miért az 1267. évnél számolnak be a magyarországi belháborúkról.248 A válasz a kérdésre az lehet, hogy az 1262 és 1267 között három alkalommal feltámadó konfliktus-sorozatról, mely — amint arról 244 Szűcs J.\ Az 1267. évi dekrétum i. m. 373-375. 245 Bolla Ilona: A jogilag egységes jobbágyosztály kialakulása Magyarországon. (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 100.) Bp. 1983. 69., vö. még Gerics J.\ Korai rendiség i. m. 276. 246 Chronici Hungarici compositio saeculi XIV c. 144. - SRH I. 422-423. 247 Chronici Hungarici compositio saeculi XIV c. 155. - SRH I. 437-439. 248 Vö. Zsoldos A.: Az ifjabb király országa i. m. 233.
