Századok – 2007

TANULMÁNYOK - Zsoldos Attila: Az 1267. évi dekrétum és politikatörténeti háttere (IV. Béla és Ifjabb István király viszályának utolsó fejezete) IV/803

836 ZSOLDOS ATTILA feltételezést azonban nem csak az teszi meglehetősen valószínűtlenné, hogy ennek a lépésnek a logikája nem lenne érthető, de Istvánnak az oklevélben szereplő iunior rex Vngarie et dux Transsiluanus címe is. Az „ifjabb király" címet István az 1262. évi pozsonyi békét követően vette fel, s használta következetesen egészen trónra kerüléséig, IV Béla azonban, bár nyilvánvalóan ismeretes volt előtte ez a körülmény, soha nem adta meg ezt a címet fiának. 1262 utáni okleveleiben a leggyakrabban rex Stephanus karissimus filius noster megfogalmazással él,226 előfordul olyan eset, amikor a

filius helyébe a primogenitus lép,227

de feltűnik a dux Transsilvanie elem is,228 míg egy 1264-ben kiadott oklevelének az 1260. évi morvamezei csatára visszatekintő elbeszélésében a dominus Stephanus rex Hungarorum karissimus filius noster primogenitus forma szerepel.229 Béla még a Margit-szigeti szerződésben sem volt hajlandó „ifjabb király"-nak nevezni Istvánt, helyette a carissimus filius Stephanus dux Transilvanus dominus Cumanorum alak szerepel, tehát éppen a iunior rex elem hiányzik István az idő szerint használt címei közül. Hogy ez nem tulajdonítható a véletlennek, arról elég meggyőző erővel tanúskodik az a tény, hogy ugyanezen szerződés István nevében kiállított példányában viszont ott szerepel a teljes Dei gratia iunior rex Ungarie dux Transilvanus dominus Cumanorum formula.230 A következetes gyakorlat egyhangúságát egyetlen eset töri meg: egy 1263. évi oklevélben István teljes ifjabb királyi címe szerepel, aminek magyarázata az lehet, hogy IV Béla oklevele átírja az ifjabb király az évben kiadott okmányát, akinek a címét az írnok minden bizonnyal onnan másolta.231 Mindezek ismeretében szerfelett valószínűtlennek tűnik, hogy István 1267-ben teljesen korszerű ifjabb királyi címe IV Béla intenciói alapján került volna a törvény szövegébe. Marad tehát a harmadik lehetőség: a királyi szerviensek ragaszkodtak ahhoz, hogy István neve is szerepeljen a törvényben. Meglehet, így igyekeztek biztosítékot szerezni maguknak arra vonatkozóan, hogy az ifjabb király mind a közelebbi, mind a távolabbi jövőben — tudniillik apjával való kibékülése után, illetve trónralépését követően — jóváhagyja majd a törvényben foglaltakat. Indokoltan gondolhatunk tehát arra, hogy az okmányt mind a királyi szerviensek, mind IV Béla az abban írásba foglalt kérdések egyfajta ideiglenes rendezésének tekintették csupán, amit egyébiránt az oklevél szembetűnően igénytelen kiállítása is tükröz. A király számára a felcsapó indulatok mielőbbi lecsendesítése lehetett a legfontosabb, a királyi szerviensek ellenben abban reménykedhettek, hogy a királyi családot megosztó politikai ellentétek elülését követően egy végleges, immár minden formai követelményeknek eleget tevő dekrétum rendezi majd helyzetüket. Várakozásukban azonban csalódniuk kellett, amint azt az 1267. évi törvény későbbi sorsa mutatja: egyetlen átírása sem 226 1263:

UB I. 291., CDCr V 264., VMHH I. 244.; (1263 vagy 1264): UB I. 298.; 1265: VMHH I. 280.; 1266: CD IV/3. 324., Zala I. 48.; 1267: CDCr V 435. - Egyszerű „rex Stephanus" alakra 1. (1267?): ÁÚO VIII. 262., keltére 1. RA 1540. sz. 227 1263: UB I. 293. 228 1263: CD IV/3. 146. 229 1264: CD IV/3. 185. 230 1266: VMHH I. 284. és 286. 231 1263: ÁÚO VIII. 63., az átírt oklevelet 1. uo. 68-69.