Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Zsoldos Attila: Az 1267. évi dekrétum és politikatörténeti háttere (IV. Béla és Ifjabb István király viszályának utolsó fejezete) IV/803
822 ZSOLDOS ATTILA királynak ugyancsak feladta a leckét, hiszen nem tehetett úgy, mintha az árulás meg sem történt volna, ugyanakkor viszont haragját úgy kellett éreztetnie a kunokkal, hogy közben mégse ragadtassa magát valami visszavonhatatlanul végzetes lépésre. Az önmérséklet annál inkább tanácsos lehetett, mert szerfelett kétséges, hogy a magyarországi kunok egész közössége elhagyta volna az ifjabb királyt 1264 őszén. A tisztánlátást a kérdésben éppen nem segíti elő, hogy forrásaink egyszerűen „a kunok"-at emlegetik az István ellen a dévai csatában harcolók között épp úgy, mint a Kökényesradnótok által szétvert, Menk vezetette csapat esetében,126 mégis, nehezen hihető, hogy ne maradtak volna meg kunok az ifjabb király oldalán, például feleségének, a kun származású Erzsébetnek a rokonságához tartozók. Nem tudjuk, hogy ezek közé tartozott-e — a minden bizonnyal kun127 — Parabuch ispán, valamint a Borcsól nembéli Keyran és rokonai (Cumani de genere Borchol), vagy sem, mindenesetre az bizonyosra vehető, hogy ők kitartottak a nehéz időkben István mellett, ellenkező esetben ugyanis aligha fordulhatott volna elő, hogy egyfelől István éppen 1266-ban tegyen jelentős nagyságú adományt Parabuch számára, részben saját korábbi adományait újítva meg (innovando), másfelől pedig Keyranék az ifjabb király előtt és beleegyezésével adjanak el ugyanennek a Parabuch ispánnak olyan földeket, amelyeket IV Béla és István adománya révén tartottak a kezükön.128 A dilemmát végül, úgy tűnik, István oly módon oldotta meg, hogy a lázadó kunok büntetését a korábban nekik tett adományai érvénytelenítésére korlátozta, mint történt az Aranylábúbács birtok esetében, melyet egy Bachkolda nevű kun fiaitól vett vissza, mert azok szülei parancsára ellene támadtak.129 A kunok azonban — s ekkor már, úgy tűnik, az egész közösség, vagy legalábbis annak nagy többsége — további megtorlástól tarthattak, s nem érezvén biztonságban magukat István uralma alatt, úgy döntöttek, hogy távoznak az országból.130 Ezzel viszont a kunok kérdése országos jelentőségű üggyé vált, s a két király közösen indított hadjáratot a kunok elvonulásának megakadályozása érdekében.131 IY Béla sereget adott segítségképpen (in subsidium) Istvánnak, melynek élére Rátót nembéli Rolandot, a Szlavóniát a még gyermek Béla herceg he-126 Vö. 1279: HO VI. 241. 127 Vö. Györffy György: A kunok feudalizálódása. In: Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a 14. században. Szerk. Székely György. Bp. 1953. 253. - Megjegyzendő, hogy Györffy az ifjabb király „kun rokona"-ként említi Parabuch ispánt. 128 1266: Ó-magyar olvasókönyv. Összeállította Jakubovich Emil és Pais Dezső. (Tudományos gyűjtemény 30.) Pécs 1929. (a továbbiakban: ÓMO) 120-122., vö. RA 1856. sz. 129 1267: villám Aranlabovbach vocatam,... quam Bachkolda Cumano contuleramus, et a filiis ipsius propter infidelitates ipsorum, quas iidem persequentes nos et nostras commiserunt manifesto, quia ad preceptum parentum nostrorum contra nos insurrexerant, moventes exercitum, nos fuerunt insecuti, si facere poterant, in ruinam nostram et iacturam nostrorum, auferentes et recipientes - CD LV/3. 409. 130 1269: Comani universi se a nobis penitus aliénassent — RA II/l. 47. (az oklevél hitelére 1. RA 1901a. sz.); 1270: a kunok „se a regno Hungarie extrahere volebant" említi István egyik oklevele — CDCr V 547. 131 1266: „expeditio regni et nostra contra Cumanos mota" írja István ifjabb király egy oklevele - CD IV/3. 346., 1. még 1267: A nagy-károlyi gróf Károlyi család oklevéltára I-V Sajtó alá rendezi Géresi Kálmán. Bp. 1882-1897. (a továbbiakban: Károlyi) I. 4-5.
