Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Vonyó Tamás: Modell Deutschland. A nyugatnémet gazdaság hosszú távú fejlődésének növekedéselméleti és gazdaságpolitikai elemzése (Ism.: Kaposi Zoltán) III/797

800 TÖRTÉNETI IRODALOM eredményeként az ötvenes évek folyamán a nemzeti jövedelem egyre nagyobb arányát fordíthatták beruházásokra. 1961 után átalakult a gazdasági növekedés feltételrendszere, aminek legfontosabb oka a hazai erőforrások kimerülése volt. A szerző által sorolt adatok ezt meggyőzően bizonyítják. Míg korábban több mint 8%-os volt az évi növekedés, addig 1961-1973 között 4,3%-ra csökkent a GDP évenkénti emelkedése. Ez némileg ellentétes a nemzetközi tendenciákkal, hiszen a fejlett világot tekintve az ötvenes éveket tartják az ezüstéveknek, s a hatvanas éveket az aranyéveknek. A szerző rámutat arra, hogy ez a kisebb (de azért még így is elég magas) növekedési ráta ugyanakkor szinte a teljes foglalkoztatottság, vagy inkább a krónikus munkaerőhiány állapota mellett ment végbe, ami csak a mediterrán, török és jugoszláv területekről érkező erőteljes munkaerő-beáramlással volt enyhíthető. Ebben a korszakban jelentősen átrendeződtek a belső ágazati foglalkoztatási viszonyok is, főként a mezőgazdaságban és a kitermelő ágazatokban csökkent a munkavállalók száma. Ugyanakkor az energiafelhasználásban 10 év alatt 24-ről 60%-ra emelkedett a kőolaj aránya. A gazdaság továbbra is exportorientált volt, a kedvező külkereskedelmi cserearányok jót tettek a német kivitelnek. Az 1960-as években a nyugatnémet gazdaság külkereskedelemében már nagyobb hangsúlyt kapott az EGK-tagság, amit jól mutatnak a szerző által idézett szakirodalmi adatok is. Míg 1960-ban az export 29,5%-a, 1973-ban már 40%-a irányult a közösség országaiba; főleg az olasz és a francia piac jutott nagyobb szerephez a német kivitelben (183. o.). Mivel a nyugatnémet gazdaság világgazdasági kötődése folyamatosan erősödött, az évtized vége felé jelentkező recesszió, valamint a nemzetközi pénzügyi nehézségek természetesen az NSZK-ban is éreztették hatásukat. 1971-ben összeomlott a Bretton Woods-i modell, s áttértek a lebegtetett valutáris rendszerre, ahol az árfolyamsávokat szabályozták. A dollár le-, a német márka viszont felértékelődött, de a szerző szerint ettől még nem romlottak az exportálók pozíciói, sőt a kivitel még növekedett is. Ugyanakkor recsegett a német makrogazdaság szerkezete: magas inflációs mutatók, szakszervezeti elégedetlenség, tartós túlfoglalkoztatottság alakult ki, jelentős bérkiáramlás, romló vállalati jövedelmezőség, s a beruházások visszaesése jellemezte a nyugatnémet gazdaságot ebben a korszakban. A könyv utolsó nagy fejezete a nyugatnémet növekedési modell válságát mutatja be. Bár ezt a megfogalmazást túlzásnak tartjuk, mégis egyértelmű, hogy az olajárrobbanás teremtette világgazdasági válság erős hatást gyakorolt a német modellre is. A német gazdaságban nagyjából hasonló problémák jelentek meg, mint a többi, piacgazdasági alapon működő nyugati országban. A gyorsan növekedő beszerzési árak erős inflációs nyomást gyakoroltak az egész gazdaságra. Nőtt az energiaköltség, a vállalatok jövedelmezősége gyorsan romlott, ezért takarékosságra, leépítésekre és elbocsátásokra kényszerültek. A lakosság jövedelmeinek reálértéke csökkent, megtakarításai jelentős részben elolvadtak, az életszínvonal nem emelkedett, s ugyanakkor tartós munkanélküliség alakult ki, amit jól mutat, hogy 1975-ben már 4,6%-ra nőtt az állástalanok száma (229. o.). Újra stabilizációs politikára volt szükség, aminek egyik fontos eleme volt a szerző szerint a leszámítolási kamatláb csökkentése, aminek következtében a beruházások emelkedhettek. A kilábalás egy másik lehetséges eszköze volt a külkereskedelmi aktivitás növelése. Az 1980-as évek elején szigorúan ragaszkodtak a monetáris restrikcióhoz, ugyanakkor a kormányzatnak — a jelentős államháztartási hiány miatt — nem nagyon maradt lehetősége expanzív tevékenységre, mégis kísérletet kellett tennie az adósságállomány csökkentésére. 1982 után lassú konjunktúra bontakozott ki, ám a helyzet már más volt, mint a válság előtt. Németországnak együtt kellett élnie az állandóan jelen lévő munkanélküliséggel, a korlátozott növekedés elfogadásával, bár az inflációt sikerült leszorítani. A nehézségeket az ipari termelés koncentrációja és racionalizációja kísérte (247. p.), az oktatási rendszer átfogó reformja viszont elmaradt. Ám azt sem felejthetjük el, hogy az 1980-as évek második felében az NSZK a világgazdaság egyik legfontosabb szereplőjévé vált, s igen erőteljes pénzügyi hatalommá nőtte ki magát. Ezt a gazdasági pozíciót hosszú távon erősítette az NDK betagolása, ami ugyan átmeneti pénzügyi nehézségeket okozott, de ennek eredményeképpen egy több mint 80 millió fős, óriási gazdasági kapacitás alakult ki Közép-Európa nyugati részén. Vonyó Tamás alkotása ebben a témában az első magyar nyelvű monografikus feldolgozás, így igen széles olvasótáborra számíthat. A könyv jól használhatónak tűnik az 1945 utáni egyetemi (Master) történeti és gazdaságtörténeti oktatásban, hiszen térségünk egy meghatározó országáról van szó. Haszonnal forgathatja minden olyan gazdaságpolitikus, aki a múlt folyamataiból próbál meg történeti tanulságokat levonni, sikeres modelleket akar tanulmányozni, avagy éppen alkalmazni. De mindenképpen hasznos lehet azoknak is, akik egyszerűen csak tájékozódni szeretné-