Századok – 2007
MŰHELY - Miskolczy Ambrus: Természetkultusz és cigánykép. Magyar és román párhuzamok III/761
TERMÉSZETKULTUSZ ÉS CIGÁNYKÉP 779 Deleanu halála után több mint félévszázadnak kellett eltelnie, amíg nagy művének első változata először napvilágot látott, 1875-77-ben; aztán még félszázadnak kellett eltelnie, míg a második változat 1925-ben megjelenhetett. Mindkettő olvasati hibákban bővelkedik. A megbízhatóbb szöveggondozás már az 1950-es évek fejleménye.53 1974-ben és 1975-ben kritikai kiadásban adták ki a Cigányiász mindkét változatát, míg ma „offenzívában álló író".54 De jellemző, hogy először magyarul pozitívabban nyilatkoztak a műről, még 1914-ben: „A ^iganiada az egyedül sikerült és olvasott eposz a románságnál mind a mai napig: a későbbi eposzok gyönge alkotások, amelyeknek még a nevét se jegyzi meg a mai kor embere."55 Nem véletlen, hogy Ceau§escu elrendelte az íróknak hőseposz készítését is.56 Nálunk is azok, akik a klasszikus esztétikai kánon világában nőttek fel visszarettentek Arany János vígeposzától. Greguss Ágost, a klasszikus esztétika vérbeli művelője például A nagyidat cigányokról nem vett tudomást. Sőt, kifejezetten jelezte, várja, hogy a magyar cigányélet „művészileg is meg legyen örökítve".57 Nem kétséges, a román olvasók — a maguk módján — fogékonyabbak az irónia iránt, mint a magyarok.58 Nehéz eldönteni, hogy az értetlenkedés forrása a mű megértéséből vagy félreértéséből adódik. A nevetés viszont a megértés jele. A nevetés akár sírás is lehetne, ha belegondolna a nevető, hogy mi minden történik vele. De azért kell nevetni, hogy elterelje a figyelmet arról, amit sohasem felejthet. A reflexivitás megóvhat az öngyűlölettől, és attól, hogy a szolidaritás a maga ellentétjébe, az atomizálódásba váltana át. Az emberi világ persze a maga útját járja. Tocqueville Amerikában megérezte a bajt: „az elnyomás azon neme, mely a demokrata népeket fenyegeti, semmi afféléhez, mi e részben eddig a világon történt, nem fog hasonlítni," mert az atomizálódó világban az ember „csupán önmagában s önmagáért létezik, s ha van is még családja, annyit 53 Ion Budai-Deleanu: figaniada. Szerk. Jacques Byck. Bucure§ti, 1953.; 54 Dan Mänucä: Ion Budai-Deleanu: un scriitor ín ofensivá. Convorbiri literare, 2004. 9. sz. 70. 55 Bornemisa Sebestyén: Három hazai román költő a XIX. század elejéről. Szászváros, 1914. 33. 56 Ion Urcan: Opera literara a lui Ion Budai-Deleanu ín contextul secolului al XVIII-lea transilvänean §i european. Cluj-Napoca, 2004. 43. 57 Milbacher Róbert: „Rólad a mese mezítlábas czigány múzsaleány!?" (Második közelítés A nagyidai cigányokhoz). Irodalomtörténeti Közlemények, 1997. 3-4. sz. 356-357. 58 Némileg Cigányiászba illő epizód a Románok a történeti Magyarországon című könyvem kritikus fogadtatása (Gáli Ervin: A magyar-román párhuzamos megtelepedés és a régészet, Századok, 2006. 2. sz.), amely keményen neki ment azon állításomnak, mely szerint nemcsak a nyelvészet, hanem a román régészet eredményei is a magyarok és románok párhuzamos erdélyi megtelepedése mellett szólnak, és nem vette észre az ironikus mozzanatot, azt, hogy az említett régészeti eredmények azért szólnak mellette, mert nincsenek, nincsenek a magyar honfoglalás kori román lakosságra utaló leletek, miként maga a kritika is hangsúlyozza, amelyben azonban Radu Pópa munkássága jóval alaposabb bemutatást érdemelt volna. Kérdés persze, hogy jó és mire jó a párhuzamos megtelepedés fogalma, mely fogalom a Kniezsa István által bevezetett „párhuzamos helynévadás" fogalmának parafrázisa, és tartalmát tekintve a magyar és román nyelvészek eredményeire épül. Egyébként úgy látom, ha nem fogadjuk el a kontinuitás dogmát — ezt a jellegzetes modern valláspótló narratívat — akkor a mai erdélyi népek megtelepedésére ez lehet az a terminus, amely nemcsak történetileg korrekt, hanem semlegesítheti a prioritás-obszesszió drámai töltését, és depolitizálhatja a valóságos történeti folyamatok további kutatását. Persze ennek egyik feltétele az irónia iránti minimális fogékonyság. És nem szabad sem alá-, sem túlbecsülni az olvasó humorérzékét.
