Századok – 2007

MŰHELY - Miskolczy Ambrus: Természetkultusz és cigánykép. Magyar és román párhuzamok III/761

TERMÉSZETKULTUSZ ÉS CIGÁNYKÉP 763 Spáteni-be. (spate=hát; Hátfalva, vagy egy másik értelmezés szerint: Kardfakva, mert spadá=kard) A rostások, aranyművesek, üstfoltozók, kovácsok, kanalasok, sátorosok vajdáik vezetésével fel is vonultak Alba (albä=fehér) és Flamíndá (flámínd=éhség, azaz így: Éhségfalva) között. Menetükben azonban állandóan akadályozzák őket a túlvilági erők: a Sátán (Sátana) és lánya, a Gyűlölet (Urgia). A Sátán el is rabolta az egyik majdani hős, Parpangel mennyasszonyát és elvarázsolt kastélyba zárta. Megadta ugyan a lehetőséget az útra kerekedő vőlegénynek, hogy jegyesét láthassa, de amikor ez felfedte fátylát, újra eltűnt. Hosszas keresés után reggel együtt ébredtek fel az ágyban, de mielőtt bármi történhetett volna, a szűzleányok védőszentje, Szent Szpiridon a palotát pocsolyává változtatta. Parpangel folytatva útját, a harcias Argineanullal találkozott, méghozzá két forrásnál. Két hősünk ivott is azokból, de egyikük sem abból, amelyikből kellett volna. Az egyébként békés Parpangel az élet vízéből merített, és vad harcossá változva készült a nagy küzdelemre, amíg az egyik bokorban észre nem vette szíve választottját, Romicát, aki ekkor megintcsak eltűnt, a nekikeseredett ifjú öngyilkos akart lenni, ám anyja, a varázsló (Brându§a) sebezhetetlenné tette. Közben Vlád vajda próbára tette a cigányokat, amikor töröknek öltözve rájuk támadt, mire ezek megadva magukat, bocsánatért esedeztek, de amikor a vajda felfedte magát, újra hűséget fogadtak. Amikor eljött a valódi csata napja, derekasan harcoltak, és főleg az időközben odavetődött Parpangel, amíg le nem esett lováról, és össze nem törte csontjait. A varázsló öregasszony azonban meggyógyította, és így hatalmas lagzit csaphatott újra megtalált jegyesével. Vlád megnyerte az első csatát. Argineanul, aki az ernyesztő forrásból ivott, mély álomba zuhant, és bár nem vehetett részt a küzdelemben, de miután a török fogságba került, itt az ellenség táborában tett nagy kárt, míg a szultán, akire hatott a román harcos vitézsége, szabadon nem engedte. A győzelmi mámorban a cigányok nagy vitába kezdtek, hogy milyen is legyen majdani országukban a jövő államformája. A vita azonban hatalmas verekedéssé fajult, a cigányok szerteszóródtak. „Örök határozat" szerint azonban még nem ütött a török hatalom végének az órája. „Az örök császár" Gábor arkangyalt bízta meg: közölje, hogy „népének még hosszú ideig viselnie kell a török igát". Vládot közben bojárai is elárulták. Elhatározta, száműzetésbe vonul. Az „égi parancs" nyomán született döntése ellenében a román sereg hangadója, Romândor harcra szólította vezérét: „Vezess minket bárhova, / Akár a szabadságba, akár a halálba!" Ezzel a felhívással zárul a mű, illetve annak második változata. És kezdődik az exegézis, és annak paródiája is. Pontosabban már maga a mű sem más, mint a paródia exegézise és az exegézis paródiája. Ion Budai-Deleanu mindkét változathoz írt egy-egy prológust és egy-egy „ajánló levelet" Mitru Perea (aki nem más, mint régi barátja Petru Maior) „híres énekes"-nek. Az első változat ajánló levelében még felemlegette Voltaire eposz-paródiáit is, és magyarázó jegyzeteket fűzött műve egyes részeihez. A második változatban Voltaire-t elhallgatta, a jegyzeteket már egy-egy „olvasó" jegyezte. Az értelmes magyarázatokat például maga Mitru Perea. A legnagyobb képtelenségeket a (Onochephalos = Szamárfej) nevű „olvasó" eszelte ki, de a leegyszerűsítő SimpliÇian (simplu=egyszerű) és a tudós, olykor tudálékos ErudiÇian (erudit=művelt) is kitettek magukért, nem is beszélve