Századok – 2007
MŰHELY - Miskolczy Ambrus: Természetkultusz és cigánykép. Magyar és román párhuzamok III/761
MŰHELY Miskolczy Ambrus TERMÉSZETKULTUSZ ÉS CIGÁNYKÉP Magyar és román párhuzamok1 A 18. század legvonzóbb és legvisszataszítóbb teremtménye a természetes ember. Janusz-arcú lény. Két ideáltípus. Az egyik a bon sauvage, a másik a Naturmensch. Az egyik Rousseau igazságát érzékelteti: az ember természettől fogva jó. A másik az ellenkezőjét, és Kantnak az emberi természetben rejlő radikális rosszról szóló tanítására is utal. A két ideáltípus közötti irodalmi és ideológiai térben foglalnak helyet — nálunk — a cigányok: az irodalmi cigányok. Miért éppen a cigányok? Hogyan született az irodalmi cigánykép, és miként, és miért instrumentalizálták? Amikor ezekre a kérdésekre keressük a választ akkor az irodalmi, az ideológiai és a politikai tér kapcsolatrendszerét vizsgáljuk. Mert mélyen igaza van Adrian Marinónak: „Az irodalom nemcsak esztétikai értékek hordozója. Ezek uralma csak rövid történelmi időszakban — a 19. század végén és a 20. század elején — érvényesült. Az irodalom kulturális értékeket is fejezett ki (egyébként századokon keresztül is ez volt az értelme), valamint ideológiai, politikai, társadalmi értékeket stb."2 A 18. században a Természet elfoglalta Isten helyét. Prófétái Rousseau és Kant. Nem politizáltak, de meghatározták a politika világát, mert nincs politikai gyakorlat legitimáló ideológia nélkül, és így lehetett Robespierre — Jules Michelet kifejezésével — Rousseau majma. Heine a maga gyilkos módján ügy látta, hogy Rousseau „véres keze" nem más, mint Robespierre, akit „terrorizmusban" viszont Kant, „ez a nagy romboló a gondolatok birodalmában" — úgymond — „messze felülmúlt"; mindketten „a nyárspolgárság típusát" testesítették meg, akiket „a Természet kávé és cukorkimérésre rendelt, de a Sors másképpen akarta, méghozzá azt, hogy más dolgokat mérjenek, és az egyiknek egy királyt, a másiknak egy istent lökött a mérlegébe..."3 Más szóval a végzet beleszól a természet rendelésébe az ember, az emberes értékpusztító ember tevékenységén keresztül. Ilyenkor lehet „a történelem terrorjáról" beszélni, hogy az emberi önpusztítás felix culpáját oly önfeledten 1 A Magyar-Román Történészvegyesbizottság 2006-os ülésszakára készített előadás. Dolgozatom az „Eposz és történelem" című megjelenésre váró munkára épül, ezért a jegyzetekkel takarékoskodtam. 2 Adrian Marino: Libertate §i cenzúra ín Románia. Ia§i, 2005. 16. Félreértések elkerülése végett még hozzáteszi: „Mellesleg hat kötetet írtam erre a témára (Az irodalmi gondolat életrajza) és bátorkodunk állítani, hogy tudjuk, miről beszélünk." 3 Heinrich Heine: Zur Geschichte der Religion und Philosophie in Deutschland. (1834). Heinrich Heine: Sämtliche Werke in zwei Bänden. II. Essen, [é. n. ] 46-48.
