Századok – 2007

TANULMÁNYOK - Hermann Róbert: I. Ferenc József és a megtorlás I. rész III/635

654 HERMANN RÓBERT hangulatát. Csakhogy — amint erre Kosáry Domokos felhívta a figyelmet — ennek semminemű bizonyítéka nincs. Annál is kevésbé valószínű ez, mert a magyar konzervatívok ebben az időszakban gyakorlatilag már semmifajta befolyással nem rendelkeztek a kormányzat politikájára. A Windisch-Grätzcel együttműködő, az 1848. előtti államjogi helyzet visszaállítására törekvő konzervatívokat 1849. május-júniusában háttérbe szorították; egy részük, mint pld. a Windisch-Gratz-féle polgári közigazgatást vezető Szőgyény László, vagy Wirkner Lajos visszavonult; az együttműködni kész konzervatívok es. kir. biztosként tevékenykedtek Magyarországon, s nem voltak Bécsben; a kormánynak a minisztertanácsi üléseken a magyar ügyekben rendszeresen tanácsokkal szolgáló Jósika Samut utoljára a május 14-i minisztertanácsra hívták meg, s hiába javasolta azt, hogy a cs. kir. fővezér mellé polgári biztosul valamelyik magyar konzervatívot nevezzék ki, a biztosi posztot végül a magyarországi születésű, de 1848 előtt komoly politikai szerepet nem játszó Karl Geringer kapta meg.91 Hozzáteendő, hogy miután a Schwarzenberg-féle amnesztia-tervezet csupán a magyar hadsereg soraiban szolgáló katonákat érintette, a konzervatívok — még ha valamilyen rejtélyes oknál fogva értesültek is volna az előterjesztésről — aligha érezhették bárminemű késztetést annak meghiúsítására; hiszen valamennyi általunk ismert, a megtorlásra vonatkozó előterjesztésük a magyar politikusok elleni határozott fellépést sürgette.92 Véleményünk szerint a részleges amnesztiaterv elvetésének egyetlen oka volt: az uralkodó, I. Ferenc József személyes fellépése. Erre mutat Schwarzenberg Haynauhoz intézett augusztus 20-i levele: „Őfelsége a Magyarországról érkező fontos hírek hallatára legmagasabb elnökletével mára minisztertanácsot hívott össze..." Mindebből az következik, hogy a kemény megtorlás politikáját nem annyira az osztrák kormánynak, mint inkább magának az uralkodónak kell tulajdonítanunk.93 Mielőtt azonban mindezt bővebben kifejtenénk, néhány szót kell szólnunk arról, hogy a legilletékesebb, Haynau, milyen jelentőséget tulajdonított a temesvári csatának, illetve, hogy az orosz fél milyen erőfeszítéseket tett a foglyul ejtett magyar tisztek megmentése érdekében. Temesvár - talált győzelem és második Mohács94 A temesvári csatáról ma már tudjuk, hogy ez az összecsapás döntötte el a magyar szabadságharc sorsát, de úgy tűnik, a győzelem napján, sőt az azt köve-91 Thomas Kletecka 293-294. és 331. 92 Ilyen Dessewffy Emil 1848. novemberi előterjesztése, közli Andics Erzsébet II. 199-210.; egy ismeretlen személy 1848 decemberében Jellacic számára készített előterjesztése, közli Daniel Râpant: Slovenské povstanie roku 1848-49. Dejiny a dokumenty. III/2. k. Bratislava, 1954. 327-328.; Általánosságban ugyanígy nyilatkoztak a magyar konzervatívok 1849. márciusi előterjesztésükben, ismerteti és részben közli Steier Lajos II. 314-331., 364-367. Ugyanígy a politikusok elleni fellépést sürgette, s a katonákkal szemben kimondottan enyhe bánásmódot javasolt Zichy Ferenc gróf 1849. augusztus 8-i jelentése Schwarzenberghez, közli Steier Lajos II. 367-372., v. ö. uo. 257-258. A névsorokra és körözési listákra ld. még Hermann Róbert 10-14. 93 Magyar fordításban közli Katona Tamás 321-322. 94 Temesvárt Mészáros Lázár hadügyminiszter nevezte emlékirataiban a hon „második mohácsi napjá"-nak. „Augusztus 9-dike az elhamarkodott megütközés miatt szintén oly gyászos napja