Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Hermann Róbert: I. Ferenc József és a megtorlás I. rész III/635
644 HERMANN ROBERT hogy Haynau augusztus 2-i, Szeged megszállásáról küldött jelentésében bírálta Paszkevics hadvezetési módszereit, s kérte az uralkodót, hogy az akár egy Paszkevicshez intézett levélben, akár közvetlenül az orosz kormányhoz fordulva, próbálja meg elérni, hogy az orosz hadvezér adja fel az erők együtt tartását célzó metódusát.441. Ferenc József ezután a cárhoz intézett levelében sajnálkozott amiatt, hogy a hadműveletek még mindig nem fejeződtek be, s felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenállás elhúzódása a külföldnek a magyarok iránt növekvő rokonszenve miatt további politikai bonyodalmakkal járhat.45 A miniszterelnök augusztus 7-én utazott el Varsóba, ahol találkozott I. Miklóssal. A cár már ekkor jelezte, hogy a háború befejezése után azonnal kivonja csapatait Magyarországról, s Schwarzenberg azon felvetésére, hogy az orosz csapatok legalább Galíciát tartsák még megszállva egy ideig, határozott nemmel válaszolt; csupán arra mutatkozott hajlandónak, hogy készenlétben tartja csapatait Galícia újabb megszállására. Megkérdezte Schwarzenbergtől, mit szándékoznak tenni az ország nyugalmának biztosítására, mire Schwarzenberg közölte, hogy 100.000 katonát tartanak ott megszálló erőként, s az ország katonai igazgatás alá kerül. I. Miklós is egyetértett azzal az osztrák kívánsággal, hogy a háborút mielőbb, még a rossz idő beállta előtt befejezzék, „különben a betegségek meg a járhatatlan utak a fél hadsereget felemésztik."46 I. Ferenc Józsefhez küldött válaszlevelében közölte, Paszkevics tábornagy maga is átérzi ennek szükségességét, s mindent meg fog tenni a háború befejezése érdekében, s úgy vélte, miután a es. kir. csapatok Szegeden vannak, az oroszok pedig a Tisza bal partján, a felkelők egyre kisebb körre szorítva, előbb-utóbb kénytelenek lesznek megütközni velük.47 Schwarzenberg ezzel a válaszlevéllel utazott vissza Bécsbe, ahová 12-én reggel tért vissza.48 44 Haynau -1. Ferenc József, Kistelek, 1849. augusztus 2. 3387/op.gh. KA MKSM Karton 2. Ad Acta. 1849:80. Fogalmazványa uo. KA AFA Karton 1838. HA u. H. 1849-8-22. Idézi Steier Lajos II. 177-178. Már a július 30-án Kistelekről küldött jelentésében is hasonló kérést terjesztett elő. 3341/op. GH. Uo. KA MKSM Karton 2. Ad Acta. 1849:78. Haynau igen bírálóan nyilatkozott Paszkevics működéséről a Heinrich Hess altábornagyhoz, Radetzky vezérkari főnökéhez levelében. Haynau - Hess, Kiskunfélegyháza, 1849. augusztus 1. KA AFA Karton 1838. HA. u. H. 1849-8-4 Vi Idézi Steier Lajos II. 175-177. - Paszkevicsről Buol-Schauenstein szentpétervári osztrák követ is rendszeresen küldött bíráló jelentéseket Bécsbe. Waltraud Heindl 45-46. 45 Közli Andics Erzsébet, 1965. 448-449., kivonatos fordítását ld. uo. 430. Schwarzenberg elutazásáról Lord Ponsonby augusztus 7-én tett jelentést Lord Palmerstonhoz, közli Correspondence 300. 46 Ld. erre I. Miklós 1849. augusztus 10-én Varsóból írott levelét Paszkevicshez, közli Alekszandr Petrovics Scserbatov 310-311. A találkozóra ld. még Theodor Schiemann IV 212-213.; Ian W. Roberts 175-176. - Paszkevics utólag, 1850-ben úgy vélte, Schwarzenberg csupán eszköze volt a Nesselrode orosz külügyminiszter által Paszkevics ellen szőtt összeesküvésnek, mert Nesselrode a saját jelöltjét, Mihail Szemjonovics Voroncovot akarta a helyére tenni. Ld. erre a Paszkevics szavai nyomán 1850. márciusában készült feljegyzést. Alekszandr Petrovics Scserbatov 372-373. 47 I. Miklós - I. Ferenc József, Varsó, 1849. július 28./augusztus 9. Közli, július 28-i dátummal Steier Lajos II. 407-408., s ugyanezzel a dátummal csikorgó magyar fordításban Vadász - Józsa 212-213. 48 Lord Ponsonby 1849. augusztus 14-i jelentése Lord Palmerstonhoz, közli Correspondence 322. - A Schwarzenberg távollétében tartott minisztertanácsi jegyzőkönyveken ugyanakkor zavarba ejtő módon, augusztus 9-i, 10-i és 11-i dátmmal szerepel Schwarzenberg láttamozása; ez esetben azonban az történhetett, hogy a minisztertanácsi jegyző a tanácskozást követő napra datálva tisztázta le a jegyzőkönyvet, s a miniszterelnök csak visszatérése után írta azt alá. Maga Schwarzenberg