Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Gergely András: A Batthyány-kormány időszaka a porosz diplomáciai jelentésekben III/575
A BATTHYÁNY-KORMÁNY A POROSZ DIPLOMÁCIAI JELENTÉSEKBEN 595 Magyarország kezet nyújtson egymásnak.112 Mintha azt jelezné ez a cikk, hogy Batthyányval — Kossuth nélkül — még lehetséges lenne valaminő megállapodás, de magának a diplomatának az állásfoglalása elmarad. A „magyar ügy" — mondja a következő jelentés — „a Monarchia szégyene". Polgárháború kitörése várható, a nemzetiségiek (szerbek, rácok, szlovákok) már felkeltek - ezeket a népségeket kellene visszatartani, akikre később a „valóságos háború" kitörésekor mint „szövetségesekre" szükség lesz. A horvát bán nem is túlságosan pártolja őket, és ütőképes reguláris csapataival még lábhoz tett fegyverrel áll Magyarországgal szemben, várva, hogy a „Kossuth-féle minisztérium" az „ő igazságos követeléseinek" eleget tesz-e. Ha ez nem történik meg, az energikus férfiú (Jellasics) a maga 70-80.000 emberével elkezdi a harcot. A nem magyar ezredek nem fognak ellenállni. A bán meghódítja a magyar királyságot „a császárság számára", ahogy Windisch-Grätz Csehországot, Radetzky Itáliát.113 A bécsi porosz követség tehát egy pillanatig sem vélte úgy, hogy magyar-horvát nemzetiségi viszályról van szó, és a mind fenyegetőbb háborús helyzetben feltétel nélkül az ellenforradalom oldalára állt. Magyarország tehát csak akkor került a porosz diplomácia érdeklődésének középpontjába, amikor az államjogi konfliktus a bécsi udvari körök akcióterveiben a fegyveres megoldás felé közelített. A berlini konzervatív sajtó is ezt a képet mutatja. Az 1848. július 1-én indult Allgemeine Preußische Zeitung, közismert nevén a Kreuz-Zeitung, ekkor még a berlini kormány konzervatív ellenzékeként, csak augusztustól kezdett tudósítani a magyarországi helyzetről, kezdetben még csak más lapok tudósításait véve át. Augusztus 11-én olvashatunk a Breslauer Zeitung nyomán arról, hogy a magyar országgyűlés augusztus 3-án házhatározatot hozott arról, hogy Ausztria és Németország konfliktusa esetén nem segítik Ausztriát, s meg is állapítják, hogy ez lényegében a Pragmatica Sanctio felmondása.114 Néhány nap múlva már bécsi tudósítójuk is van, aki a bécsi lapok magyarellenes támadásait ismerteti: „Kik a rebellisek, a magyarok (Magyaren) avagy a horvátok?" S nem hagy kétséget afelől, hogy a horvátoknak van igazuk. A császárnak különben sem lett volna joga szentesíteni a magyar áprilisi törvényeket, mert azok sértik a közös kormányzás elvét. A laptudósító egyetért a bécsi kormánypárti szerkesztőségekkel.115 Néhány nap múlva ez a tudósító egyenesen „egy gyalázatos minisztérium csaló bandájáról" ír, amikor Berlinben megjelent tudósításában a magyarokat emlegeti.116 Rövidesen már közvetlenül Magyarországról jelentkezik egy, a Kreuz-Zeitungot tudósító hírlapíró, aki bizonyosra veszi a horvát támadást, amelynek tétje „világtörténeti jelentőségű": két részre esik-e a birodalom? A németek számára pedig az a tét, hogy beleszólhatnak-e az „alsó Duna-vidék" sorsába, avagy „északra" visszaszorítják Őket - és így a világtörténet számára döntő folyamatokból kizáratnak. „Magyarország március 17. óta elszakadt Ausztriától", egymást külföldnek tekintik. Egy „erkölcstelen banda" uralkodik az országon, céljuk az, 112 GStA PK I. HA Ges. Wien 692. es. fol. 190. (1848. augusztus 19.) 113 U. o. fol. 178-179. (1848. augusztus 25.) 114 Allgemeine Preußische Zeitung, 1848. augusztus 11.No. 36. B. 209. 115 U. o. 1848. augusztus 19. No. 43. 255. (R jelű tudósító Bécsből augusztus 15-ről.) 116 U. o. 1848. szeptember 3. No. 56. B. 358. (R jelű tudósító Bécsből augusztus 30-ról.)
