Századok – 2007

TANULMÁNYOK - Velkey Ferenc: Batthyány Lajos Széchenyi látószögében (I. Közelítések) III/557

BATTHYÁNY LAJOS SZÉCHENYI LÁTÓSZÖGÉBEN 563 metésekor jelent meg.11 A Széchenyi-irodalomba is ugyanez a közelítés gyűrű­zött be (Falk Miksa életrajza által), de kevesebb szerepet kapott itt Batthyány mint ott Széchenyi, főként azért, mert Kemény Zsigmond nagy hatású esszéi­ben róla alig-alig, s csak 1848 kapcsán esett szó. Jellemző erre az aránytalan­ságra, hogy a Keményt-Falkot-Horváthot követő memoáríró Kovács Lajos, aki egyébként Széchenyi munkatársaként élte meg a Széchenyi-Batthyány viszony 1846-47-es igen izgalmas periódusát, mindösszesen negyed oldalt szentelt „az országos ellenzék elnökének" vonatkozó kötetében.12 A Széchenyi napló (első, kezdetleges) megjelenése természetesen válto­zást hozott mind a Széchenyi- mind a Batthyány-historiográfíában. Furcsa mó­don közvetlenebb és nagyobb hatást egy Batthyány-műre tett. Nem szándéko­zunk felértékelni Farkas Ernőd önmagában nem túl érdekes és értékes (kompillált) kis Batthyány-kötetét. Művének tanulságai azonban jelentősek. 0 már ismerte a Zichy Antal által szerkesztett 1884-ben megjelentett napló-válto­zatot, s olyan gazdag anyagra lelt benne Batthyányról, hogy művének teljes re­formkori részét ez alapján állította össze. Csak kivonatolta a Zichy-féle naplót (tévedéseit, és félreértéseit átvette), de mivel egybegyűjtötte az ott elszórtan szereplő Batthyány-vonatkozásokat, ezért végül is elkészített egy Széchenyi történetbe ágyazott portrét róla. Azaz Széchenyi naplójából konstruálta meg a maga Batthyány-képét, s hosszú szakaszokat szentelt a reformkori Széchenyi­-Batthyány viszonynak. Az értelmező séma a Széchenyi-kultuszhoz kötődött: Széchenyi volt Batthyány mestere, ő a népszerűség érdekében mégis Kossuth­hoz csatlakozott (őt felhasználta, de általa eltéríttetett a helyes iránytól), de vé­gül „a tizenkettedik órában ismét visszatért a politikai mérséklet és eszélyesség ama középútjára, melyet egykoron mestere követett."13 A leegyszerűsítő retori­kai alakzat ellenére belekerült a műbe Széchenyi naplójának vibráló feszültsé­ge, és Farkas be is idézte Zichy tételmondatát: „Legfurcsábban volt Batthyány Lajossal, kit a többieknél nyilván sokkal magasabbra becsült. Szerette, gyűlölte felváltva. Néha nagy szakállát méregette, hogyan fogna párbajban egy golyót 11 [Adolf Neustadt] „Egy honvéd feljegyzései" Batthyány Lajos grófról. Közli: Molnár András. Levéltári Szemle, 1993/1. 49-62. [alább: A. Neustadt 1993.]; Horváth Mihály: Huszonöt év Magyar­ország történelméből. 1823-1848. II. köt. [harmadik kiadás] Bp., 1886. 123-127.; Gróf Batthyány La­jos Az első magyar miniszterelnök élete és vértanúi halála. Pest, 1870. 3. Bővebben, az idézet innen: Nagy Lajos: Gróf Batthyány Lajos, az első magyar ministerelnök élet- és jellemrajza, s a Pest város által rendezett országos, ünnepélyes temetésének leírása. Pest, 1870. 7-9.; Szemere Bertalan 1852-es politikai jellemrajza nem tartozik bele közvetlenül ebbe a sorba. 0 nem hangsúlyozta a mintaköve­tést, csak a politikai különbségeket elemezte. Lásd: Szemere Bertalan: Politikai jellemrajzok a ma­gyar szabadságharcból. Gróf Batthyány Lajos, Görgei Artúr, Kossuth Lajos. Okmánytár. S. a. r. [...]: Herrmann Róbert és Pelyach István. Bp., 1990. 87-89.; A Batthyány irodalom/hagyomány elemzésé­hez: Urbán Aladár: Gróf Batthyány Lajos emlékezete. Aetas, 2000/1-2. 132-158.; Gerő András: A hiányzó Batthyány-kultusz. In: Batthyány Lajos emlékezete. Szombathely, 2000. 123-132. 12 Kemény Zsigmond: Forradalom után. In: Uő.: Változatok a történelemre Bp., 1982. 311-322.; Kemény Zsigmond: Széchenyi István. In: Kemény Zsigmond tanulmányai. Kiadja: Gyulai Pál. Pest, 1870. A hiány szembetűnő az utolsó fejezetekben.; Falk Miksa: Széchenyi István gróf és kora. Pest, 1868. 107-108., 220-221., 248.; Kovács Lajos: Gróf Széchenyi István közéletének három utolsó éve 1846^8 I-n. köt. Bp., 1889. I. 215. 13 Farkas Ernőd: Gr. Batthyány Lajos élete. Bp., é. n. 17-55., Vö.: SzIM I. 406., 419., 456-459., 491-492., 504-506, ill. Urbán A, 2000. 145.

Next

/
Oldalképek
Tartalom