Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - H. Haraszti Eva: Brit diplomaták jelentései Magyarországról 1953-1954-ben I/203
BRIT DIPLOMATÁK JELENTÉSEI MAGYARORSZÁGRÓL 1953-1954-BEN 205 koztatóit tartalmazták.3 E lapokon főleg a politikai és gazdasági problémákat ismertető jelentések bemutatására szorítkozunk. 1953. január 31-én, tehát néhány héttel Sztálin halála előtt, Robin Hankey budapesti brit követ rövid sürgönyt küldött a Foreign Office-nak, amelyben az AVH vezetőjének, Péter Gábor altábornagynak tíz nappal korábbi, feltehetőleg „orosz parancsra" elrendelt letartóztatásáról tudósított.4 A diplomata Péter utódját, Piros Lászlót (akit először tévesen Piroskának nevez) mint kevésbé szélsőséges kommunistát írja le, aki keresztény családból való és kevésbé forradalmár alkat, mint szélsőséges elődje, akinek apja rabbi volt. Ugyanakkor Pirost is könyörtelen kádernek, a szovjet kívánságok hű kiszolgálójának tartja. A távirat végül kitér arra, hogy a követség munkatársai szerint az ÁVH-ban végrehajtott tisztogatás csak az első lépés a rendszer megváltoztatásában. Hankey hasonlóan érdekes táviratot küldött 1953. április 22-én a kistarcsai és recski koncentrációs táborok rabjai egy részének szabadon bocsátásáról. Értesülései szerint a több száz fogva tartott 2-3 évig volt internálva formális bírósági ítélet nélkül. A szabaduláskor valamennyiüknek titoktartási esküt kellett tennie. Hankey nyomatékosan felhívta a Foreign Office figyelmét arra, hogy ne hozzák nyilvánosságra a hírt: „A magyar kormánynak bizonyára oka van a titkolózásra, és a magunk részéről nem kívánjuk megnehezíteni a szabadítás folyamatát."5 Hankey az 1953. április 4-i katonai parádén beszélgetést kezdeményezett Sik Endrével a Külügyminisztérium Politikai Főosztályának vezetőjével. A beszélgetést a Foreign Office Északi Osztályának egyik munkatársa a moszkvai brit nagykövet, Sir Alvary Gascoigne Molotowal folytatott megbeszéléséhez hasonlította. Mint írta: „A budapesti politikai klíma láthatóan javulással kecsegtet, de azt még nem tudni, vajon követik-e ezt tettek is. A magyar vezetők valószínűleg még kisebb dolgokban sem fognak együttműködni, hacsak nem kapnak kifejezett engedélyt Moszkvától."6 Hankey beszélgetése egyébként eredményes volt. Sik elmondta neki, hogy a magyar kormány nap mint nap olyan jeleket kap, amelyek arra vallanak, hogy Moszkvában enyhül a politikai helyzet. Hankey felajánlotta, hogy felkeresi Sikot a minisztériumban, ahol részletesebben is megtárgyalnák, miként lehetne megjavítani az angol-magyar kapcsolatokat. „Hangosan fogunk gondolkodni" — válaszolta Sik, aki örömmel fogadta Hankey-t a külügyminisztériumban április 10-én. Sik ezúttal is megerősítette, hogy számos jel — nem utasítás — érkezik Moszkvából, amelyek szerint fontos és kedvező változások remélhetőek. Hankey eleinte kisebb ügyekben tett praktikus javaslatokkal kívánta megalapozni a javulást, s biztosította Sikot, hogy ők mindig elérhetőek lesznek. A megoldandó kérdések közé sorolta a vízumügyeket, a brit tulajdonok védelmét, a brit követség magyar személyzete egy részének zaklatását, illetve letartóztatását, valamint a Sanders-ügyet. Hankey jelentésében megállapította, hogy Sikkal 3 Hankey bizalmas jelentése Hohlernek (1953. május 1.). TNA, FO, 371/106329/NH 1961/2.; Labouchère jelentése Salisbury márki külügyminiszternek (1953. augusztus 21.). TNA FO, 371/106331/ NH 1963/1.; Simpson bizalmas jelentése a Külügyminisztérium Északi Osztályának (1953. október 30.). TNA, FO, 371/106316/NH 1732/1. 4 TNA, FO, 371/106264/NH 1018/10. (34. sz. távirat.) 5 TNA, FO, 371/106264/NH 1018/37. (141. sz. távirat.) 6 Walter Crowhurst Hacon megjegyzése Hankey Hohlerhez írott, április 10-i magánlevelén (1953. április 16.). TNA, FO, 371/106274/NH 1051/4.