Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Novák Attila: Ellenállás vagy önmentés? Adalékok az 1944es magyarországi cionista ellenállás problémájához I/143
158 NÓVÁK ATTILA Tény azonban az is, hogy a kapott pénzből újabb mentőakciókat finanszíroztak, de nem beszélhetünk pusztán altruisztikus cselekedetekről. Jól tükrözi a helyzetet Perec Révész (Makkabi Hacair) vallomása, aki azt mondta, hogy talált egy pozsonyi menekültet, akinek „az volt az elve, hogy az elvbarátainak ingyen adja a papírokat. Ehhez viszont az kellett, hogy a privát kapcsolatának kétszeres összegért adja a megszerzett iratokat. Mert voltak zsidók, akik valóban adtak 100-150 pengőt egy-egy jó papírért".55 Még az évtizedekkel későbbi pesti magyar-zsidó folklór is arról számolt be — például Giorgio és Nicola Pressburger egyik, a korszakban játszódó novellájában —, hogy a papírokat „vették", és nem csak úgy „adták". A novellában szereplő módos Grün Zelma a háború alatt — többek között — arra utasítja férjét, hogy „most menjen, és szerezzen pénzért hamis védlevelet a családtagoknak".56 Bár olyan esetekről is van tudomásunk, amikor nem kértek pénzt a papírokért. 5. Használtak-e a védett papírok ? (Carl Lutz példája) Tudvalévő, hogy a legsikerültebb és a leghatékonyabb mentési akció a hamis papírok gyártása volt. Bár a papírokat a mentés szándékával hamisították, ám használatuk sok esetben inkább ártott, mint használt. Erre jó példát nyújt a svájci védlevelek esete. A svájci követséget úgy instruálta a brit kormány, hogy nyújtson védelmet az olyan magyar zsidóknak, akiknek érvényes bevándorlási engedélyük van Palesztinába. Ez mintegy 50 ezer embert jelentett, nevüket 20 ezer palesztinai certifikát tartalmazta, tehát egy certifikáton több név is volt. Főként Krausz Miklós érdeme, hogy Carl Lutz svájci konzul olyan „prezumptív" dokumentumokat állított ki, amelyek igazolták, hogy az irat birtokosa palesztinai brit állampolgár.57 A magyar kormány — erről már írtunk — 8 ezer (illetve 7800) ilyen engedély kiadását engedélyezték, a szelekciót viszont Krausz Miklós (Mose) végezte, aki 50 ezer ember közül válogatta ki a megfelelő létszámot. A hatóságok 35-40 lakást bocsátottak a 7800 személy rendelkezésére, ezek voltak a későbbi a svájci „védett házak" előzményei. Azt, hogy valaki svájci védett házban jogosult lakni, a svájci követség levele igazolta. Ezeket a személyeket katonai munkaszolgálatra sem lehetett behívni, így viszonylag nagy szabadsággal rendelkeztek. A svájci követség 50 ezer ilyen levelet bocsátott ki és elkezdte szétosztásukat. Lutz visszaemlékezése szerint „magánszervezetek" (private agencies) további 50 ezret hamisítottak és pénzért árusították őket olyanoknak, akik nem lettek volna rá jogosultak. Lutzot idézve: „Ez a helyzet katasztrofális következményeket teremtett, mivel az összes ilyen levél birtokosa be akart nyomulni a védett házakba".58 Lutz kényes helyzetbe került, mivel a magyar hatóságok őt vádolták a kialakult helyzetért és azt követelték, hogy 55 Benedek István Gábor - Vámos György: Tépd le a sárga csillagot! Budapest, Pallas, 1990.175. 56 Grün Zelma törvénytáblái. In: Giorgio Pressburger - Nicola Pressburger: Nyolcadik kerületi történetek. Budapest, Múlt és Jövő, 2002. 67. 57 Carl Lutzcal készült interjú (1945 április). Central Zionist Archives (Jeruzsálem - CZA), S 6 4562. sz. 58 Uo.
