Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Herger Csabáné: A summum jus patronatus a 19. századi Magyarországon VI/1515
A SUMMUM JUS PATRONATUS A 19. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON 1537 tékelte: „Megtörtént, a mit nem hittünk volna. Úgy látszik napjainkban, ha a kat. egyház elveinek feladásáról, jogainak eltiprásáról, igazainak elárulásáról, legjobbjainak elpártolásáról van szó, - minden lehetséges."105 Wurster ezalatt elsősorban az ismert és elismert egyházjogász professzor, Kosutányi Ignác 1896-ban a Pécsi Naplóban megjelent cikkének téziseire gondolt. Kosutányi ugyanis kritikával illette írásában nem csak a katolikus főpapság, de a római egyház sajtójának állásfoglalását is. Szerinte ezek ellenkeznek a magyar államjoggal, mert I. István jogai az egyházalapításból, nem pedig pápai privilégiumból származtak, és ezek az eredeti módon szerzett, nem pedig elnyert jogok a királyt, mint álmagyar állam szuverenitásának megtestesítőjét illetik meg. A 19-20. századforduló óta a pápai diplomácia törekvése arra irányult, hogy a kinevezési jogkört előzetes értesítéshez, illetve egyeztetéshez kösse, sőt az államfők joga egyre inkább az egyszerű vétóra korlátozódott az állam számára nem megfelelő jelölttel szemben. A Codex Juris Canonici (1917, 1918. máj. 19. óta hatályban) ezt az egységes gyakorlatot rögzítette katolikus és nem katolikus államfők esetében is, amikor a kinevezési jogot pápai hatáskörbe utalta (329. kánon 2.§) a helyi szokások felszámolásának célzatával. A Habsburg Monarchia felbomlását követően a kormányzó Horthy Miklós vallási hovatartozása ilyen módon nem jelentkezett elsődleges problémaként.106 A fő problémát az jelentette, hogy a magyar szokásokkal és törvényi joggal a kodifikált kánoni szabályozás ellentétben állt. Ezen konfliktus hátterében pedig továbbra is a királyt illető kegyúri jog eredetéről és természetéről szóló eltérő felfogás rejlett: személyes, egyházi eredetű kiváltság-e vagy a magyar államfő szerzett és alkotmányosan gyakorolt reális joga. A római katolikus egyház és a magyar állam közötti kapcsolat modernizációja a 19. század végén csak részlegesen valósult meg, és a katolikus autonómia-mozgalom eredménytelennek bizonyult. A Horthy-rendszer azonban nem volt alkalmas arra, hogy a modern jogállam elveit és az egyház (sőt minden egyház) érdekét egymással összeegyeztesse és még kevésbé arra, hogy a magyar állampolgárok vallási jogegyenlőségét biztosítsa. 105 waster J_: Égető katolikus kérdések i. m. 3. 106 Az 1920. évi I. te. és az 1937. évi XIX. te. szerint a kormányzó nem volt feljogosítva arra, hogy „a magyar király patrónusi jogával" éljen. A jogalkotó nem tett különbséget a kinevezési jog és az ezt követően is a kultuszminiszter által gyakorolt egyéb jogosítványok között.
