Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Herger Csabáné: A summum jus patronatus a 19. századi Magyarországon VI/1515
1534 HERGER CSABANE Római Kúria, a kínálkozó politikai lehetőséget kihasználva, mintegy „törlesztett" II. József többször is elítélt egyházpolitikája miatt.91 Meg kell jegyezni, hogy a forradalmi mozgalmak elleni küzdelmet szívén viselő uralkodó egy területen sikert is elkönyvelhetett. Egy közzé nem tett cikkelyben rögzítették jogát, miszerint ha valamely „egyházfő a köznyugalom elleni mozgalmakba" keverednék, „a hazaárulás, vagy felségsértés miatt vádlottak ellen mindazt előzetesen" elrendelheti, ami „a birodalom sértetlensége és a béke fenntartása érdekében az eset természetének megfelelően szükséges, mielőtt az ítélet végrehajtásáról a Szentszékkel tárgyalást folytatna."92 Scitovszky 1854-ben sikertelenül próbálkozott Rómában azzal, hogy a konkordátum Magyarországra történő kiterjesztését megakadályozza.93 Rauscher érsek Scitovszky törekvésével szemben rábírta a pápát arra, hogy nyilatkozatban rögzítse állásfoglalását, miszerint szükségesnek tartja a megállapodás összbirodalmi érvényességét. A konkordátum hatályba lépett ugyan, de a magyar jogi felfogás nem ismerte el annak érvényességét, mivel nem alkotmányos magyar szervek kötöttek szerződést a pápai állammal, hanem egy koronázatlan abszolút uralkodó.94 A félresikerült integrációs célzatú osztrák egyházpolitika, a katolikus nemzeti autonómia felszámolásának terve, a protestáns autonóm egyházszervezet átalakítására tett kísérlet, illetve az izraelitákat sújtó kamerális taxa felújítása közös nevezőre hozta a magyarországi felekezeteket, mintegy politikai argumentációt képezve az önkényuralmi rendszerrel szemben. 1866-ban Scitovszky halálát követően az új esztergomi érsek, Simor János,95 Thun gróf egykori minisztériumi tanácsadója, az udvar megbízható támogatója lett, aki kísérletet tett arra, hogy a konkordátumot érvényre juttassa. Simor számára fontos ösztönző volt, hogy a főpapi kinevezésekhez kapcsolódó eljárás az 1848-ban körülírt királyi jog értelmében a palamentnek felelős illetékes miniszter közreműködésével kerülhetett csak sor. Miután Ferenc József 1865. december 14-én trónbeszédével megnyitotta az új parlamentet, egyházi ügyek csak egy évvel később, 1866. december 29-én kerültek megvitatásra a felsőházban. Cziráky János gróf kifejezte aggodalmát amiatt, hogy az 1848. évi törvénycikkek fenntartása a királyt illető kegyúri jog korlátozását eredményezi: „[...] mert vannak a magyar királynak bizonyos jogai, melyeket ő, mint apostoli király egyedül gyakorol. Ezen jogok máshonnan veszik eredőket, e jogok nem az állam természetéből folynak, [...] ezek azok, melyek egyenesen szentséges személyéhez kötvék." Jékelfalusy ünnepélyes hangon jelentette ki, hogy 91 Rácz L.: Állam és egyház i. m. 58. 92 Eckhart F.: A püspöki székek i. m. 37. 93 Bővebben: Adriányi Gábor: Die Stellung der ungarischen Kirche zum österreichischen Konkordat von 1855. Roma 1963. 88-108. 94 Az 1855. november 5-ei császári pátens a konkordátumot a birodalom egész területén hatályba helyezte. Magyar részről ezt a nemzetközi szerződést mindig is osztrák konkordátumnak tekintették, hiszen a szerződést kötő I. Ferenc József császár ekkor nem volt koronás magyar király. Vö. Szeredy József: Egyházjog. I. Pécs 1883. 141. 95 A pázmánita kispap, majd prefektus Simor Bécsben végezte tanulmányait. 1851-től igazgatója és kánonjog tanára volt az 1816-ban alapított bécsi Augustineumnak. Thun gróf kultuszminiszter mellett 1851-1854 között osztálytanácsosként, azt követően pedig minisztertanácsosként tevékenykedett. Udvarhű magatartását 1857-ben az uralkodó a győri püspöki, majd 1867. január 20-án az esztergomi érseki székkel hálálta meg.
