Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Ivanics Mária: Rabszerzés és rabkiváltás a Krími Kánságban a 16-17. században (Az 1657. évi lengyelországi hadjáratban fogságba esett erdélyiek történetéhez) VI/1483
RABSZERZÉS ÉS RABKIVÁLTÁS A KRÍMI KÁNSÁGBAN A 16-17. SZÁZADBAN 1489 madás nélkül. 1541 után Magyarország három részre szakadásával az ország különböző területein más és más lehetőségek nyíltak a tatár portyákra. A tatárok 1566-ig az oszmán fősereggel együtt, az ország középső részein, elsősorban sík vidéken operáltak. Legtöbbször az Al-Duna mentén, Havasalföldön keresztül vonultak fel, és Belgrádnál csatlakoztak a török sereghez. A Habsburg-oszmán rivalizálás első szakaszát lezáró drinápolyi béke (1568) után csak a tizenöt éves háború során, 1594-ben érkeztek tatár csapatok Lengyelországon és Észak-Erdélyen keresztül a magyarországi hadszíntérre. Kisebb-nagyobb tatár csapattestek 1606-ig folyamatosan tartózkodtak itt, jelentős tatár sereg azonban „csak" három hadjárat alkalmával (1594, 1602-1603, 1604-1605) vett részt a hadműveletekben. Támadásaik súlypontja ezúttal Erdélyre és a hódoltságot övező, Habsburg kézen levő magyar megyékre terjedt át. Egy fél évszázad múltán, a Köprülük által vezetett hadjáratokra (1658, 1660, 1663) jöttek azután nagyobb számban ismét tatár segédcsapatok Magyarországra, elsősorban a szultántól elpártolt Erdély megbüntetésére és az érsekújvári hadjáratra. Észak-Magyarországon át egészen Morvaországig portyáztak.32 A 17. század végi törökellenes felszabadító háborúk idején azután 1683 és 1699 között ismét folyamatosan az egész ország területén jelen voltak, sőt Bécs ostroma idején Alsó- és Felső-Ausztria számos falvát is feldúlták. A tatárok rabszerzési lehetőségei az államjogilag három részre szakadt Magyarországon elvben nem voltak korlátlanok. Egyrészt a hadjáratok alkalmával a török hadvezetés fékezni igyekezett a tatárok pusztításait, hiszen az újonnan meghódított területeken szükség volt a munkáskézre, más kérdés, hogy ez többnyire nem sikerült.33 Az erdélyi fejedelemség pedig a szultán adófizető vazallusa lévén mindig hivatkozhatott a Portán arra, hogy ha a tatárok az erdélyieket elhurcolják, nem lesz képes az adót a szultáni kincstárba befizetni. Ennek ellenére a tatárok Erdélyben a kőből épült városokba vagy erőddé alakított templomokba futott lakosságot legtöbbször megsarcolták, a védtelen falvak népét rabságba hurcolták. A hódoltságban viszont nyíltan sarcoltatni nem lehetett, ezért az itteni városoknak (köztük szultáni hász városoknak is) jó pénzért menleveleket állítottak ki arról, hogy a tatár seregtől bántódásuk nem lesz. Néhány tatárt a városok is szolgálatba fogadtak, hogy az arrafelé kóborló tatárokat elkergessék.34 Szabadon így — érthetően — csak a Habsburg kézen levő magyar területeken, azaz a Magyar Királyságban, illetve az osztrák örökös tartományokban rabolhattak. A magyarországi hadszíntérről a nagy távolság miatt nehezebb volt a rabokat a Krímbe szállítani. Az 1594. évi zsákmányt például elvesztették a tatárok, amikor hazafelé vonuló katonáikat a szultán ellen fellázadt Mihály havas-32 Ivanics Mária: Tatár kémszolgálat az 1663-as magyarországi hadjáraton. In: Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben. Szerk. Petercsák Tivadar-Berecz Mátyás. (Studia Agriensia 20.) Eger 1999. 207-226. 33 Tarih-i Peçevî. II. Istanbul 1283/1866. 157. 34 Fekete Lajos: Gyöngyös város levéltárának török iratai. Levéltári Közlemények 11. (1933) 111., 139. (összeg megjelölése nélkül); Nagykőrös városa 1685-ben 600 oroszlános tallért fizetett. Szilády Áron - Szilágyi Sándor: Okmánytár a hódoltság történetéhez Magyarországon. Nagy-Kőrös, Czegléd, Dömsöd, Szeged, Halas levéltárából. II. Bp. 1863. 129.; Debrecen város levéltára 1690. Nr. 78 (összeg megjelölése nélkül).
