Századok – 2007

KÖZLEMÉNYEK - Bagi Zoltán: „Egy ura lesz az egész világnak napkelettől napnyugatig". A töröksegély kérdése és az 1597-1598. évi regensburgi birodalmi gyűlés VI/1455

AZ 1597-1598. ÉVI REGENSBURGI BIRODALMI GYŰLÉS 1469 Ernst von Freising) egyébként is lekötelezettje volt II. Rudolf császárnak. A kölni háború idején (1583-1585) ugyanis az uralkodó, a pápával és a káptalannal együtt, megválasztását támogatta, így biztosítva a katolikus többséget a választófejedelmek kúriájában.64 3. 4. A pfalzi választófejedelem A pfalzi választó maga is úgy gondolta, hogy az uralkodót nem hagyhatja támogatás nélkül a Birodalom az oszmánok elleni harcban. Ezért cserében azonban a protestáns sérelmek orvoslását követelte, valamint azt, hogy a többségi elv ne legyen kötelező érvényű. Célkitűzéseinek megfelelően a protestáns rendek közös fellépését igyekezett tető alá hozni. Támogatóinak a köre azonban igen korlátozott volt. Az evangélikus szász és brandenburgi választó követeinek támogatását viszont nem tudták megszerezni. Előbbiek eleve elutasították az együttműködést. Utóbbiak ellenben december 28-án részt vettek azon a tárgyaláson, amelyen a pfalziak kísérletet tettek a meghívott evangélikus és kálvinista rendek képviselői fellépésének egyeztetésére. A protestáns rendek együttes fellépése a töröksegély megszavazásánál illúzióvá vált. Szándékuk zátonyra futott, és csak egy kisebbség támogatását élvezték, még a fejedelmek kollégiumában is, mint például Lautern, Braunschweig, Ansbach, Öttingen, Baden-Durlach, Hersfeld, Szász-Anhalt, Wetterau, Zweibrücken, Pommeránia és Mecklenburg. Emellett a döntések meghozatalában szinte súlytalan birodalmi városok szintén a pfalzi választó politikai törekvéseit segítették.65 Felmerül a kérdés, miért nem tudták a pfalziak a protestáns rendeket egy táborba gyűjteni? Az úgynevezett „második reformáció" a 16. század utolsó harmadában érte el csúcspontját, amelynek keretében az evangélikus német fejedelemségek sora tért át a kálvini egyházhoz: a Pfalzi Választófejedelemség, a Zweibrückeni Hercegség, a Wetteraui Grófság. Ezek a felekezetváltások azonban a lutheri tanok követői között igen éles tiltakozást váltottak ki, hiszen — a jezsuiták mellett — a reformátusokra mint a birodalom békéjének romba döntőire tekintettek. Az 1580-as évek végén mégis bel- és külpolitikai okok miatt közeledtek egymáshoz a két felekezet vezető egyéniségei, a pfalzi és a szász választók. Ekkor ugyanis úgy tűnt, hogy IV (Bourbon) Henrik vezetésével kálvinista királyság lesz a Francia Királyságból. A reformált vallású birodalmi rendek ezért megkötötték az 1591. évi torgaui szövetséget a király megsegítésére. A lutheránus és kálvinista német rendek összefogásának és egységes politizálásának a sors különös és kiszámíthatatlan játéka azonban véget vetett. A szövetség 64 Az 1577-től az érseki hivatalt bíró Gebhard Truchseß von Waldburg áttért a lutheránus felekezethez és megházasodott. Az érsekséget szekularizálni kívánta, mégpedig azért, hogy saját irányítása alatt megtartsa, immár mint világi uralkodója. Tettével az 1555 óta fennálló birodalmi vallásbéke legsúlyosabb válságát idézte elő. Félő volt ugyanis, hogy a felekezetileg ingatag Klevei Hercegség uralkodója és a vesztfáliai püspök is követi példáját. Waldburg kénytelen volt Németalföldre menekülni, mivel a remélt támogatást nem kapta meg. Zeenden, E. W: Das Zeitalter der Glaubenskämpfe i. m. 122.; Heinrich Pleticha: Deutsche Geschichte. Reformation und Gegenreformation. Gütersloh 1987. 346-347.; Klaus Herbers - Helmut Neuhaus: Das Heilige Römische Reich. Schauplätze einer tausendjährigen Geschichte. Köln-Weimar-Wien 2005. 214-215. 65 Stieve, F.: Die Politik Bayerns i. m. 365-369., 370., 379., 414-417.; Kossol, E.: Die Reichspolitik i. m. 117-118.; Schulze, W: Reich und Türkengefahr i. m. 167-168, 231-236, 358.