Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Pál Judit: Karrier a „tudatlanság földén". Egy főúri kliens a 18. század közepén Kelet-Magyarországon VI/1407
EGY FŐÚRI KLIENS A 18. SZÁZAD KÖZEPÉN KELET-MAGYARORSZÁGON 1425 te az ügyet, és gyakran tudósította Károlyit is a munka menetéről. 1752 őszén büszkén jelezte urának, sikerült a várost meggyőznie: „az csekély s köztök gyakrabban előlbeszéllett moderatióm fordítja őket mind Excellenciád kegyes vezérlése alá, mind pedig n. vármegyének szomszédságosabb ismeretére." Majd így folytatta: ha az ezredes továbbra is Szatmárra kívánja helyezni ezredét, „mi bizony egész városostul minden vonakodás és tergiversatio nélkül bevesszük, mert annyira capacitaltam a népet, csak legelső propositiommal is, hogy in tanti reáállottak, s [...] Excellenciád és a nemes vármegye jövendőben is vélek közlendő kegyességére bízták mind sorsokat, mind az jövendő securitassokra teendő ideát."79 " 1752-ben a város mégis visszavonta beleegyezését, és a felsőbb döntésre vártak. Zanathy szerint csak a kamara elnöke „ellenkező ne legyen benne, senkitűi sem félek iránta."80 Végül 1754 novemberében megjött a várt parancs. így Zanathy jelenthette patrónusának, hogy a tégla kész, a mész meg van oltva, már csak hozzáértő mestereket kell fogadni.81 Tavasszal azonban, amikor elkezdték az építkezést, a felgyűlt és addig elfojtott elégedetlenség hirtelen kirobbant. A katonaság a helyi közösség és a központi hatalom közötti harcban nyilvánvalóan az utóbbi oldalán állt, úgyszintén eszköze lévén az udvar rekatolizációs politikájának. A „stábház" idegen testként ékelődött be a városba, valószínűleg a református polgárok számára a központi hatalom részéről érkező állandó fenyegetést szimbolizálta. Itt átadjuk a szót magának Zanathynak, aki az események sűrűjében 1755. április 29-én írta levelét a vármegye alispánjának, — ahogy fogalmazta — röviden, mert „az nagy passió reszekedteti kezemet": „tegnap 9 órakor a fundamentumkövet is megtettük, t. Pater jesuiták áldásadásával, a nép zúgása annyira ment, hogy tegnap egész reggeltűi fogva estéig sereglett a városháza előtt, estve Szathmárit hozzám küldötte, hogy a munkátúl desistályak, én pedig az Kamara parancsolatja és méltóságos főispán kegyelmes uram végezése szerint csak continualtattam, a nép ugyan estve eloszlott, de ma újra a városházához gyűlvén az utcára 10 óráig tartó zsinatjok után ásókkal, kapákkal nékimentek az épületnek, [...] a kőrakásnak nagy darabját kihányták, az szegeletkövet pedig, az hol lenni tudták, addig vájták, míg ki nem vették, azután kivévén, hurcolták ilyen szókkal, ebben vagyon a Bíró lelke, anyja és az Oberst Lajdinánt lelke, vitték a városházához, ott bé nem bocsátották, a v(ice) nótáriusnál lévén a kulcs, hordozták mint a frigyládát a philesteusok." Végül Zanathy házához vitték, „én a követ declaráltam, hogy mivel benedicálva vagyon, kezemhez nem vehetem, hanem a p(ater) superior acceptálta is, és az templomban küldették, s ott lészen jobb időkig."82 Másnap már nyugodtabb körülmények között Zanathy Károlyinak is beszámolt az eseményekről: „A nép circiter horam 10-a a várasházához gyülekezett rettentő lármával (de notandum csak az Szatmári részen lévő Reformátusok, az Németiek nem, sem más vallásúak), mely lárma egész nap estéig tartott. Nap esette Zanathy József Károlyi Ferencnek, Szatmár, 1752. okt. 28. MOL P 398, Nr. 81953. Zanathy József Károlyi Ferencnek, Szatmár, 1753. aug. 13. MOL P 398, Nr. 81956. Zanathy József Károlyi Ferencnek, Szatmár, 1754. nov. 22. MOL P 398, Nr. 81958. Zanathy József az alispánnak, Szatmár, 1755. ápr. 29. MOL P 398, Nr. 81959.
