Századok – 2007

TANULMÁNYOK - Sz. Simon Éva: Névlegesen birtokolt szandzsákbégi hászok a 16. századi oszmán terjeszkedés szolgálatában (Gondolatok a ber vedzsh-i tahmin szisztéma működésének értelmezéséhez) VI/1351

1394 SZ. SIMON EVA lett ismerkednie a kanizsai mocsár mindkét oldalával. Az egyik hely, Szentmihály, a Pölöske vára melletti Zalaszentmihály faluval azonosítható, míg Veresfalu Zalatárnoktól délre feküdt. Tehát mindkettő Kanizsától északi irányban, mint­egy 30-35 km távolságra volt, 1570-ben még viszonylag érintetlen területen, mélyen bent a magyar végvárrendszer háta mögött. A harmadik, a kanizsai várbirtok Sormás, látszólag ugyan biztosabb falatnak tűnhetett, mivel nem szerepelt neve mellett a „becslés szerint" formula. Ez az 1600. év eseményei kapcsán stratégiai szerepe miatt elhíresült228 település magától Kanizsa várától pusztán csak egy kilométernyire feküdt nyugati irányban, éppen ott, ahol az erődöt körülvevő náddal benőtt mocsaras völgyön átjáró vezetett keresztül. Ebből láthatjuk, hogy már az 1570-es évek elején nagyon hasznos, ismeretekre tehetett szert Haszán, aminek kamatoztatása tíz év múlva felettébb aktuálissá vált. A volt záim frissen megszerzett javadalmainak — köztük az eddig megszo­kott 15 becsértéken szereplő hásszal — kiutalási jegyzékére tekintve felmerül­het a kérdés, miért éppen ekkor jelölték*ki ezt a feltörekvő személyt? Állása be­töltését ugyanis — szokatlan módon — különböző feltételekhez kötötték. Ezek között szerepelt, hogy „a szigetvári és a székesfehérvári szandzsák végvidéké­ről kikerülő rabok ötöd-adóját, illetve az említett szandzsákokban a defterbe be nem jegyzett falvak dzsizje-adóját a szultáni hász-jövedelmekhez" kellett kap­csolnia.229 Dávid Géza a módszert a szultáni udvar elégedetlenségének tudta be a környék anyagi helyzetét illetően. Ebben valószínűleg közvetett módon van igaza, mert éppen Haszán pozícióba kerülésének idején a környék katonai hely­zetében lényeges átalakulások kezdődtek. 1577 és 1580 között ugyanis megindult Zala megye területén — éppen a Kanizsa patak mocsaras völgyében — a törökellenes magyar végvárrendszer korszerűsítése.230 Ennek közvetlen következményei Haszán pozícióba kerülése­kor azonban valószínűleg még csak alig voltak érzékelhetők. Ezt látszik bizo­nyítani az, hogy az 1580-ban frissen készült tímár-deterben a kanizsai náhije mintegy két tucat települése uralkodói hász-birtokká változott.231 A Zala megye északi részén fekvő falvak közül kiválasztott szultáni hászok különös figyelem­re érdemesek. A tanulmány bevezetésének 2. pontjában éppen azt idéztem fel, hogy a szultáni hászok gyarapodása egy vidéken az adott körzet törzsterületté válásának egyik mutatója. 1577-ben pedig még nem is lett volna irreális elkép-228 Kelenik József: A kanizsai-sormási ütközet 1600. október 7-13. Zalai Múzeum 7. (1997) 37-44. 229 A részletet idézi: Dávid G.: Szigetvár 16. századi bégjei i. m. 166-167. A rabok ötöd-adójára vonatkozóan 1. Fodor Pál: Adatok a magyarországi török rabszedésről. Hadtörténelmi Közlemé­nyek 109. (1996: 4. sz.) 133-142. 230 Kelenik J.: A kanizsai védelmi övezet i. m. 163-174. 231 Fekete, L.: Die Siyâqat-Schrift i. m. 402-423., vö. Velics A. - Kammerer E.: Magyarországi török kincstári defterek i. m. II. 525-526. A forrás éppen a szultáni hász-birtokok felsorolása köz­ben szakad meg, így gyanítható, hogy a defterben eredetileg a jelenleg ismertnél több település sze­repelt. Erre abból is következtethetünk, hogy (feltehetőleg a budai pasa tolmácsának információi alapján) Stephan Gerlach, a konstantinápolyi követ prédikátora 1577 szeptemberében a következőt írta naplójába: „13-án a szigetvári bég néhány törököt küldött a [budai] pasához. Jelentette neki, hogy száznyolcvan falut meghódoltatott a tűz és kard rémisztő erejével. Közöttük negyven falu ér­tékes, gazdag község, arra figyelmeztetett,'hogy a török császár tartsa meg a falvakat." Ungnád Dávid konszantinápolyi utazásai i. m. 212.

Next

/
Oldalképek
Tartalom