Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Sz. Simon Éva: Névlegesen birtokolt szandzsákbégi hászok a 16. századi oszmán terjeszkedés szolgálatában (Gondolatok a ber vedzsh-i tahmin szisztéma működésének értelmezéséhez) VI/1351
HÁSZOK A 16. SZÁZADI OSZMÁN TERJESZKEDÉS SZOLGÁLATÁBAN 1379 zsa patak völgyébe.160 Itt tehát könnyen kutyaszorítóba kerülhettek volna a portyázó szpáhik. Valószínűleg ezért döntöttek ésszerűen Mórichely mellett. A törökök számára a település jelentőségét tovább növeli az a tény, hogy több szandzsák hadinépe számára kellett utat biztosítania. Bár a szigetváriak területei 1570-ben nem nyúltak be Mórichely mögé,161 a pécsi katonaság viszont rajta keresztül sokkal könnyebben tudta megközelíteni zalai birtokait (Mikefalva, Erdőcsfalua, Sömjénfölde, Keresztúr).162 Haszán bég 1559. évi hódoltató levele pedig egy további fontos momentumra is felhívja figyelmünket, a következő címzéssel: „Az Moryth hely byraknak es közönséges pologaroknak. Annak folothe, myndh az kornywl walo falwknak, kyk oth wadnak, myndh az Drawa Mwra közben." Mivel egyedül Mórichely van néven nevezve, a sorok között olvasva ezt úgy értelmezhetjük, mintha a Muraközbe vezető út egyik kulcspontjáról lenne szó.163 21b. Újudvar Még ezeknél is érdekesebb egy 5000 akcséval álló helység megjelenése az 1570. évi görösgáli listában. Nem csak azért, mert ez az egyetlen olyan hely, amely már stabilan Zala megye határain belül feküdt — ezzel a náhije legnyugatibb csücskét adva —, hanem azért is, mert a kanizsai vár uradalmához tartozó településről van szó. Ez a hely: Újudvar. Vajon mikor és miért kerülhetett bele a görösgáli náhije összeírásába? Környéke a Mórichely esetében elmondottakhoz hasonlóan már az 1550-es évek közepétől folyamatos pusztításnak volt kitéve, bár ekkor hódolásáról még nem tudunk. 1566-ban teljesen felégette a tö-160 Kelenik J.: A kanizsai védelmi övezet i. m. 167. 161 BOA Tapu 503. Kutatásaim során mindeddig csak két olyan korábbi szórványadattal találkoztam, amely szerint 1568-69-ben már a Mórichely mögé eső területeken is voltak a szigetvári szpáhik számára kiosztott falvak. Ezek a Letenye körzetéhez tartozó, Murához közel eső birtokok viszont az általam vizsgált későbbi összeírásokban nem tűnnek fel újra. Mindebből arra következtetek, hogy a szigetváriak 1570 körül az átkelőt a több szandzsák hadinépét mozgósító nagyobb portyáktól függetlenül még valószínűleg csak a kanizsai őrség megzavarására vagy esetlegesen magába a várba tett látogatásaik során használták. Ismeretes, hogy Thury György kanizsai kapitánysága idején gyakran rendezett csoportos bajviadalokat. 1570-ben például Istvánffy Miklós írta Batthyány Boldizsárnak: „Az terekek az elmúlt pénteken itt Kanizsán voltak; bajt vívtak és kopját törtek." Takáts Sándor: Bajvívó magyarok. Bp. 1963. 260.; ill. az említett adatok: BOA Ruznamçe 25. (A forrást Hegyi Klárának köszönöm.) 162 BOA Tapu 480. fol. 17., 27. 163 A településsel kapcsolatban azonban még egy érdekességre kell felhívni a figyelmet. A kezdeti összeírások (1570, 1576) Mórichely névalakja 1582-ben hirtelen Mórochelyre vált. 1585-ben ugyan visszatérnek az eredeti fonetikához, 1590-ben viszont már ismét új formájában szerepel. A kérdésnek nem volna különösebb jelentősége — akár írhatnánk az arab írásjelek számlájára a pontatlanságot, különösen mivel a nevezett hely adója fikarcnyit sem módosult —, ha nem tudnánk a település őrhelyének 1578. évi lerombolásáról. Bajcsavár felépítése után ugyanis szükségtelenné vált a Kanizsa patak túlpartján álló kis végház. Akkor tehát mi indokolta a megváltozott névlakkal továbbélő település jelenlétét a szandzsákbégek birtokai között? Vajon ugyanarról a településről lehet-e szó továbbra is? Ismeretes egy Mórochely nevű somogyi falu Szenyér szomszédságában. Ebből következően elképzelhető, hogy az új alak is valódi települést takar, éppen csak helyileg nem Kanizsa körzetéhez, hanem kissé keletebbre, a szenyéri uradalomhoz tartozott? Mórochely=Móricfa, Nemesdédtől északkeletre (Somogy m.). SMFN 107/47.; Borsa Iván: A szenyéri uradalom a török időkben (Forráspublikáció). Somogy Megye Múltjából: Levéltári Évkönyv 15. (1984) 77.
