Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Sz. Simon Éva: Névlegesen birtokolt szandzsákbégi hászok a 16. századi oszmán terjeszkedés szolgálatában (Gondolatok a ber vedzsh-i tahmin szisztéma működésének értelmezéséhez) VI/1351
1366 SZ. SIMON EVA Végeredményben tehát kijelenthetjük: az 1550-es évektől kezdve a becslés alapján kivetett adó rendszerét — a kezdeti példákkal ellentétben — az esetek egy részében már nem csupán a szandzsákbégek hiányzó jövedelmének pótlására használták. A fontos portyaútvonalak vagy magyar végvárak tövében kiosztott hászok különleges, a hódoltatásban és az ellenséges terület adóztatásában betöltött stratégiai szerepet sejtetnek. Az ilyen viszonyok között megjelenő névleges birtokok jellemzően egyik szandzsákról a másikra öröklődtek és egyenes vonalban továbbnyúltak. Mindez arra utal, hogy ezekben az esetekben a ber vedzsh-i tahmin formula kiveszése a régióban korábban vezető szerepet játszó, törzsterületivé váló szandzsák elöljárójának jövedelmei közül, illetve megjelenése egy új, a terjeszkedés szempontjából jobb stratégiai helyzetben lévő, katonailag megerősödött közigazgatási egység alkormányzójának bevételei között, a hódoltatások irányításában betöltött vezető szerep átadását is jelentette. Az ilyen livák estében, talán feltételezhető egyfajta presztízsemelkedés is, szemben azokkal a határvidéki szandzsákokkal, amelyek a hódoltatások irányának meghatározásában nem jutottak irányító szerephez. A becsértéken meghatározott birtokok szerepe a szandzsákbégi hászok rendszerében Mielőtt azonban rátérnék arra, hogy ezek a különleges hászok miért és milyen mértékben voltak fontosak az oszmán terjeszkedés módszerében, vizsgáljuk meg, vajon mit jelenthetett ez a rendszer a megadományozott személyek számára. A még hódolatlan területek jövedelmének behajtása ugyanis nem csak fáradtsággal járt, hanem anyagi értelemben is nagyon bizonytalan volt. aj A névleges birtokoknak a javadalmazásban betöltött szerepe. A 16. század közepén a magyarországi tartományokban szolgáló bégek fizetésének szokásos kezdő értéke a birodalmi átlagnál kissé magasabbról, általánosan 200 000 akcséról indult.80 Ha fenti példáink közül a legkirívóbbat választjuk, a névleges birtokainak aránya alapján legrosszabbul járt pécsi Dervist — akinek becsértéken szereplő települései illetményének egyharmadát tették ki —, megállapíthatjuk, hogy a bég biztos jövedelme még így is meglehetősen jó fizetésnek számított.81 A megelőzőleg már több tartományban tapasztalatokat gyűjtött mírliva82 fix jövedelme ugyanis papíron a birodalom központi területein ebben az időben jellemző 150 000 akcsés minimumnak még a bizonytalan jövedelmek teljes összegének kivonása után is a másfélszeresére rúgott. A fent idézett többi eset között sem találunk — a különleges módon adminisztrált83 80 Dávid Géza: Szigetvár 16. századi bégjei. Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. Pécs 1993. 160. A szandzsákbégek szokványos javadalmazására 1. I. Metin Kunt: The Sultan's Servants. The Transformation of Ottoman Provincial Government, 1550-1650. New York 1983. 51. 81 Az a vagyoni küszöb, amely felett valaki nagyon gazdagnak számított, még a 17. századi inflációs időkben is „csak" 100 000 akcse körül mozgott. Fodor Pál: Kié legyen Pankota? Érdekcsoport és érdekérvényesítés az oszmán hatalmi elitben a 16. század közepén. In: Uő: A szultán és az aranyalma. Tanulmányok az oszmán-török történelemről. Bp. 2001. 67. 82 Dávid G.: Az első szegedi bég i. m. 5-18.; Dávid G.: Mohács-Pécs 16. századi bégjei i. m. 66. 83 L. az 52. és 53. jegyzetben.
