Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Liberty and the search for Identity. Liberal Nationalisms and the Legacy of Empires (Ism.: Gergely András) V/1331

TÖRTÉNETI IRODALOM 1333 nálatát felső szinten csak elvileg biztosították. A szerző fontos, a magyar történelem számára is hasznosítható megállapítása, hogy az állampolgári nemzetből, az állampolgári egyéni jogokból kiindulva érték el végül a magukat megszervező flamandok, hogy a 19. század végére nyelvüket egyenjogúsítsák, majd ennek nyomán megindult a területi jellegű elkülönülés is. Az „állampolgári jogok" megadása tehát nem elkerülte, hanem éppenséggel lehetővé tette a belga nemzet dezintegrációját. A szerző hangsúlyozza, hogy a mai visszavetítésekkel ellentétben a 19. században igenis volt belga identitás. Halványnak érezzük itt a nemzetteremtés folyamatában a kialakult és meghatározónak bizonyult katolikus-liberális együttműködést - szerintünk a közös vallás teremtette meg Belgiumban azt a társadalmi homogenizációt, amelyet másutt a nyelvben, kultúrában találtak meg. Az európai liberalizmus és nemzeti fejlődés nagy vitákat kiváltó területe a német fejlődés. Az 1990-es évekig uralkodó volt az a nézet, hogy a német fejlődés külön utat (Sonderweg) járt be az angolhoz vagy a franciához képest. Mára már a „tipikus", modellszerű angol utat is megkérdőjelezik, Németország fejlődésében pedig a késéssel végbemenő, de nyugat-európai jellegű fejlődést hangsúlyozzák. Ebben a historiográfiailag kényes helyzetben vázolja fel a német liberalizmus 1850-1879 közötti történetét Erdődy Gábor. A német liberálisoknál „az egység vagy szabadság?" ügye, ahogyan tanulmánya címe is kérdezi, a két eszme közötti éles ellentéthez, végső soron a német liberalizmus válságához, meggyengüléséhez, elvfeladáshoz vezetett. Az egész kötetben a német nemzeti liberalizmus kapja a legszigorúbb megítélést: „a hatalomban való csekély részesedést öncélként kezelve és mindenek fölé helyezve a német liberalizmust gyökereitől fosztotta meg, s megtagadva múltját, feladva pozitív jövőképét, védtelenné tette, a mindennapi politikai intrikák játékszerévé süllyesztette." (105.) A tanulmány eredeti, tíz évvel korábbi változata itt nem ért véget, s felvillantja a német liberalizmus újjászerveződését, megújulási törekvéseit is. Ugyancsak kérdést fogalmaz meg a címben Albert Tanner tanulmánya, amely Svájccal foglalkozik: Svájc - a liberális nacionalizmus európai modellje ? A látszat szerint — fejtegeti a szerző — Svájc mintha megtestesítené Habermas 20. század végi ideálját egy olyan nemzetről, amelyet nem a nyelv és a kultúra, nem a mítoszok, hanem az állampolgári jogok, az állampolgári öntevékenység szervez együvé. A valóságban Svájc nemzetté válásakor a történelmi és emocionális mozzanatok nagy szerepet játszottak. Még „mítoszaik" is voltak az alpesi táj emberformáló hatásáról, a múltbeli közös hőstettekről, a pásztor- és városi nép sajátos együttéléséről. A kirekesztés sem volt a svájciaktól idegen: az arisztokratákat éppúgy kitessékelték a nemzetből, mint még 1848-as alkotmányukban is a zsidókat. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a szomszédos német, olasz nemzeti fejlődéssel egybevetve a nyelvkérdést a kantonok szintjére visszaszorító svájci fejlődés állampolgári-nemzeti irányt mutat. A 19. században még kevés szó esett „három nemzet" svájci együttéléséről, egyesüléséről - annál több a kantonok összefogásáról. Arra is joggal mutat rá a szerző, hogy a példaértékűnek, békésnek tartott svájci fejlődés előzményei közé az 1847. évi polgárháború is hozzátartozik. Az osztrák-német liberálisok „identitás-problémáival" foglalkozó tanulmány (Heiszler Vilmos) az osztrákok liberalizmusával foglalkozik, s a legmarkánsabban mutatja nemzet és liberalizmus egymásra utaltságát. Az osztrák németek ugyanis liberálisok voltak annyiban, amennyiben előbb az egész Habsburg Birodalom feletti alkotmányos irányítást kívánták kézbe venni, majd amikor ez 1867-ben nem sikerült, a nyugati rész „fél" birodalmában próbáltak hegemón szerepre szert tenni. Emellett azonban — teljes joggal — németnek is tekintették magukat, tehát elfogadták volna az általuk vezetett német („nagynémet") egységet is - persze ez a kettős, Habsburg birodalmi és németországi vállalkozás meghaladta erejüket. Németországból kiszorultak. Pozícióba a Habsburg Birodalomban is csak akkor kerültek, ha a császári kegy ezt megengedte. De még egy „fél" birodalmat sem tudtak megtartani maguknak, mert sem nemzetek feletti szerepkört nem tudtak kialakítani, sem kompromisszumokat nem tudtak találni a többi nemzetiséggel. Az osztrák-német liberalizmus felbomlott (a mai napig nem éledt újjá - hangsúlyozza a szerző). Egyik részük nagynémet nacionalista lett (vagyis a német birodalomhoz akart tartozni még azon az áron is, hogy a Habsburg Birodalom szétbomlik), másik részük pedig keresztényszocialista-jobboldali áramlatokhoz csatlakozott. „Összbirodalmi" liberalizmus, liberális párt kialakítására még kísérlet sem történt. A tanulmánykötet két legterjedelmesebb tanulmánya a magyar liberalizmussal foglalkozik. Dénes Iván Zoltán a magyar liberálisok és konzervatívok értékvilágát elemzi 1848 előtt. Nagy hangsúllyal mutatja ki, hogy mennyire nem lehet egybemosni a régi típusú rendi ellenzékiséget az új, 1830 táján jelentkező liberális áramlattal. A magyar nemesi elit jogkiterjesztő nacionalizmusa új jelenség volt Magyarországon, és az érdekegyesítés politikája révén az európai liberaliz-