Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Szabó Mária: Magyar-olasz kapcsolatok az első világháború után. Guidó Romanelli magyarországi küldetése (1919. május-november) I/103
124 SZABÓ MARIA Kun tisztában volt vele, hogy Romanelli csak „blöfföl", de a bécsi katonai missziók jóindulatát és a hallgatólagos olasz-magyar megállapodást nem akarta kockára tenni. 48 órán belül közzétették, hogy csak a lázadás 11 vezetőjét, illetve felbujtóját ítélték halálra, a ludovikásokat — fiatal korukra és tapasztalatlanságukra való tekintettel — elengedik. Végül a halálra ítélteket sem végezték ki. Romanelli határozott fellépését tehát siker koronázta.100 A felkelők megmentése érdekében mások is közbenjártak. Böhm Vilmos hadügyi népbiztos például kétségbe vonta, hogy a ludovikások megmentése Romanelli érdeme lenne. Böhm szerint Romanelli a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke, „Stromfeld tollaival ékeskedett", aki éppen őt — Böhmöt — kérte meg, járjon közbe Kun Bélánál a „gyerekek" érdekében.101 A több oldalról érkező intervenciók mindenesetre közel kétszáz ember életét mentették meg, a siker pedig meghozta Romanelli számára a népszerűséget, valamint Segre tábornok és az olasz katonai vezetés elismerését is.102 Segre „a körülményeket figyelembe véve hasznos lépésnek" értékelte a jegyzékváltást,103 de az első jegyzéket túl merésznek, érveiben eltúlzottnak tartotta. Véleménye szerint a genfi egyezményre való hivatkozás és a nagyhatalmi beavatkozás lehetőségének hangoztatása, gyenge érvelés volt. A jegyzékváltásnak hosszú távon kellemetlen következményei is lettek. Az olasz baloldal éveken át szenvedélyesen támadta nemcsak Romanelli személyét, de a bécsi Olasz Fegyverszüneti Bizottságot is. Míg az ellenforradalmi felkelést megelőző sajtótámadások Segrét és Romanellit is a proletárdiktatúra vezetőivel kialakított „gyanúsan" jó viszonyukért ostorozták, az olasz szocialisták éppen ennek ellenkezőjét vetették a szemükre.104 A baloldal képviselői közül különösen Antonio Gramsci támadta Romanellit nagy hévvel különböző olasz lapok, elsősorban az Avanti! hasábjain.105 Gramsci ellenszenvét nagyrészt Kun Béla július 27-én, a tanácsköztársaság végnapjaiban adott egyik nyilatkozata táplálta, amely igen rossz színben tüntette fel az olasz alezredest. „Az olasz katonai misszió rideg, ellenséges indulattal kezel bennünket" - nyilatkozta Kun az Anvantü-nak. PLZ olasz missziónak az ellenforradalmárokhoz fűződő viszonyát firtató kérdésére „kellő infor-100 1919. július 13-án Cerruti arról értesítette a olasz külügyminisztériumot, hogy a magyar kormány új rendeletének értelmében a 24 órán belül ki nem végzettek büntetését életfogytiglani elzárásra változtatják. Ez vonatkozott a halálra ítélt 11 ellenforradalmárra is. ASMAE, CE I-D, 7/205. sz.; Vö. Böhm Vilmos: Két forradalom tüzében. Bécs 1923. 397. 101 Hajdú: i. m. 304.; Krausz: i. m. 175. 102 Az olasz misszió előtt hálatüntetésre került sor, a nemrég még az ellenség soraiban harcoló, majd a diktatúra vezetőivel „egy gyékényen áruló" olasz alezredest pedig a Magyarság 1922. november 19-én „a magyarok igaz és őszinte barátjának" nevezte. L. Cerruti jelentése a külügyminisztériumnak (1919. július 2.). ASMAE, CR I-D, 3/1775. sz. 103 Segre levele a főparancsnokságnak (1919. június 30.). ASMAE, CE I-D, 7/12.738. sz. 104 A kritikus hangok december 19-én az olasz képviselőházban is felhangzottak, ahol Carlo Sforza gróf, a Nitti-kormány külügyi államtitkár-helyettese kelt végül Romanelli védelmére, mondván, az alezredes humanitárius fellépése összhangban volt az olasz kormány politikájával. 105 Gramsci szerint az olasz kormány a „sacro egoismo" céljait követte, Romanelli pedig „a forradalmat belülről bomlasztó Raszputyin szerepét" játszotta el. L. Antonio Gramsci: La fine della Repubblica comunista in Ungheria. Avanti! 1919. augusztus 4. A Segre ellen 1920 elején kezdődő per vádiratának megalapozásában meghatározó szerepet játszott az Avanti! bécsi tudósítója, Brante tényfeltáró munkája.
