Századok – 2007

KÖZLEMÉNYEK - Bariska István: III. Frigyes gyámsági kormányzása és Nyugat-Magyarország V/1153

III. FRIGYES GYÁMSÁGI KORMÁNYZÁSA ÉS NYUGAT-MAGYARORSZÁG 1179 ború egyik szakaszára tett pontot. I. Ulászló halálával ugyanis világossá vált, hogy V Lászlót és Frigyes a Szent Koronát nem fogják kiadni, ezért erre a magyar rendek a kormányzóság intézményének felállításával reagáltak. A regedéi fegyverszüneti egyezmény előzményeiről még lesz szó, itt az az érdekes, hogy csak a magyar tárgyaló fél változata maradt fenn. A kétféle változat nem volt példa nélküli. 1463-ban egyazon napon, július 19-én hitelesítették Frigyes császár és Mátyás király békeszerződését, de egy soproni és egy bécsújhelyi példányon.134

A magyarországi polgárháború idejét zűrzavaros időknek minősíti a történetírás. E jellemzés kétségtelenül találó, csak azt szokták elfelejteni, hogy a stájer-osztrák oldalon ennél is nagyobb volt a kiszolgáltatottság és pusztulás. Erre példát is hozunk. Nem feledve a gyámságból eredő jogokat, a nyugati magyar országrész stratégiai jelentőségét, ki kell emelnünk, hogy Frigyes két dolgot vett figyelembe, amikor Nyugat-Magyarországra tört. Egyfelől az országrész védelmi és adminisztratív szétziláltságát, másfelől azt, hogy a két szomszédos tartományban is szinte elfogyott körülötte a levegő. A foglalás azzal kecsegtetett, hogy a viszonylag gazdag nyugat-magyarországi váruradalmak és helységek jövedelmét is az őt Fehdévei segítő nemességnek, zsoldos és hivatalviselő homo regiussának, a Baumkir cher éknek, a Weispriachoknak vagy éppen a Grafeneggeknek tudja lekötni. Ez is sürgette többek között azt, hogy Albert hercegtől végleg megszerezze a vásárolt vagy zálogolt birtokokat is. Hogy milyen állapotok uralkodtak az 1440-es évek derekán a magyar határ túloldalán, arra érdemes Thomas Ebendorfert, a korszak osztrák történetíróját idézni: „Azoktól a napoktól datálhatok a szerencsétlen osztrák tartomány helyrehozhatatlan kárai, a tartományé, amelyet a magyarok égettek, a morvák fosztogatták, a lengyelek pusztították, és ami a legszomorúbb, hogy a tartománybeliek úgy hordták szét és tették nincstelenné, miként a rablók".135 Ez a szomorú vallomás egyben nagyon valóságos, hiszen világossá teszi a hazaiak felelősségét is. Osztrák szempontból a legelkeserítőbb az volt, hogy az idegen betörések címe alatt osztrák nemesek, cseh zsoldosok nyújtották be Fehde formájában számlát a tartomány urainak, hogy a tőlük követeléseiket behajtsák. Sem Frigyes, sem az osztrák rendek nem tettek eleget, hogy legalább belülről megvédjék a tartományt. Talán mégis igaza van Erich Zöllnernek, aki azt írta Frigyesről, hogy „ő maga sem kormányzott"?136 Annyiban igen, hogy Frigyes ekkor valóban nem volt képes teljesen úrrá lenni a szétzilált stájer és osztrák viszonyokon. Hunyadi János is ebből indult, amikor az ország egységének helyreállításába éppen a nyugati országhatár szomszédságában fogott. Az 1446 júniusában kormányzóvá választott Hunyadi János nem rendelkezett az egész országra kiterjedő hatalommal, hiszen sem a Habsburg-testvérek hatalma alatt lévő Nyugat-Magyarországon, sem a Jan Jiskra által uralt északi területekkel, sem pedig Szlavónia Ciliéi Ulrik által elfoglalt területein nem ő parancsolt. Hunyadi nyilván a legkönnyebbnek ítélt vállalkozással indí-134 Murelius] IfgnazJ Fessier: Die Geschichten der Ungern und ihrer Landsassen. V Teil. Leipzig 1822. 106-113.; Nehring, K.: Matthias Corvinus i. m. 206-211. 135 Gutkas, K.\ Niederösterreich i. m. 104. 136 Zöllner, E.: Ausztria története i. m. 114.