Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Pálffy Géza: A Magyar Királyság a 16. századi Habsburg Monarchiában V/1075
1118 PÁLFFYGÉZA Késő középkori Magyar Királyság Kora újkori Magyar Királyság Minden ügy magyarországi, illetve úgymond közös magyarhorvát. Az ügyek egy jelentős része közös ügy: a külügy, a hadügy és a pénzügy. Magyarnak teljességgel csak a belpolitika és az igazságszolgáltatás marad meg. Minden országos kérdésről a királyi tanács és a főméltóságok, az ország igazi bárói döntenek országos és helyi szinten egyaránt. A pénzügyekben a kincstartó szerepe egyre jelentősebb. Országos szinten: Hadügy: Udvari (1556), illetve Belső-ausztriai Haditanács (1578). Külügy: Titkos és Haditanács (kezdetben magyar és délszláv, később főként osztrák-német diplomatákkal). Pénzügy: Udvari (1527), Alsó-ausztriai, Magvar (1528) és Szepesi Kamara (1567) (Pozsonyban: német tanácsosokkal és bécsi alárendeltségben). Erős centralizáció mindhárom területen, de helyi szinten a magyar főméltóságok és a rendek befolyása jelentős, sőt elengedhetetlenül szükséges! Középhatalmi szerep Közép-Európában, teljes (államigazgatási) szuverenitással; a Jagelló uralkodók révén magyar(-horvát)cseh „perszonálunió". A Magyar Királyság egy új dinasztikus nagyhatalom, a közép-európai Habsburg Monarchia része, nevezetesen védőbástyája, meghatározó jövedelemforrása és éléskamrája; a közös bécsi kormányzásból egyes államigazgatási területeken adódó korlátozott szuverenitással. A zusammengesetzte Habsburgermonarchie második országa, mondhatnánk egy külön kis „birodalma" (Szent István birodalma) a Német-római Birodalom után és a Cseh Korona országai előtt. Fontossága miatt erősen ellenőrzött területe a monarchiának, ugyanakkor veszélyessége és ismeretlensége miatt kevéssé vonzó ország a monarchia elitjének nagy része számára! Országos befolyás és udvarbeli túlsúly a magyar politikai elit részéről. Jelentős pozícióvesztés mind az új, közös udvarban, mind a modernizált államigazgatásban, sőt részben még országos és regionális szinten is. A közös udvart és az államigazgatás fő területeit érintő és a fentiekben külön alfejezetekben bemutatott alapvető változások mellett a leglényegesebb fordulatot mégis az jelentette, hogy a Magyar Királyság az 1526 utáni fél évszázadban elvesztette korábbi közép-európai lokális középhatalmi szerepét és egy új birodalom, a Duna menti Habsburg Monarchia része, bár igen fontos és meghatározó része, annak második országa lett. E változás döntő jelentőségét végül az adta, hogy ez a helyzet a későbbi évszázadokban sem szűnt meg vagy fordult vissza késő középkori, jóval kedvezőbb kerékvágásába. Magyarország a Habsburg Monarchiához való 16. századi csatlakozásával középhatalmi szerepét örökre elvesztette, sőt a törökellenes védelemben és a monarchia ellátásában való kiemelt fontossága miatt még központi és helyi igazgatása irányításának egyes területeit is. Mindeközben az oszmánok középső és keleti régióit elszakították, a velük való állandó háborüskodás közepette településhálózata és termelőerői két évszázadon át folyamatosan károsodtak, városfejlődése a hódoltsági területeken megrekedt, a háborűk által elpusztított területekre betelepülő-betelepített nemzetiségek pedig fokozatosan kezdték elérni, majd felülműlni a vérveszteségben leginkább érintett magyarságot.130 Ilyen csapássorozat után — amelyet a 17. század polgárháborús időszakai tovább súlyosbítottak131 — reálisan 130 Szakoly F.: Mi veszett Mohács után? i. m. és Pálffy G.: A másfél évszázadnyi török uralom mérlege i. m. 131 Vö. újabban Pálffy Géza: Magyarország két világbirodalom határán (1526-1711). In: Magyarország története. Főszerk. Romsics Ignác. Bp. 2007. (megjelenés alatt) „Béke vagy polgárháború a két birodalom határán?" és „Függetlenségi mozgalom és polgárháború: a Rákóczi-szabadságharc" című alfejezeteit.
