Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Szabó Mária: Magyar-olasz kapcsolatok az első világháború után. Guidó Romanelli magyarországi küldetése (1919. május-november) I/103
GUIDO ROMANELLI MAGYARORSZÁGI KÜLDETÉSE 1919-BEN 107 egyértelmű — mint ahogyan a két külügyi megbízott felhatalmazása sem.19 Az olaszok egymás közti viszonyát tovább bonyolította, hogy februártól — saját elhatározásából — már többnyire népes magyar arisztokrata rokonságánál, Budapesten tartózkodott és diplomáciai tevékenységet folytatott Livio Borghese herceg is, akit még Szerbiába neveztek ki olasz követnek, de az új Szerb-Horvát-Szlovén állam nem volt hajlandó fogadni.20 1919 januárjában Olaszország Budapesten is létesített egy kisebb katonai missziót. Ennek előzményeihez azonban röviden át kell tekintenünk az olasz diplomácia Duna-medencei útkeresését a világháború befejezését követő hónapokban. A Duna-medencei olasz érdekek és Magyarország A párizsi békekonferencián a „négy nagy" között a leggyengébb pozíciót elfoglaló Itália örömmel fogadta a Monarchia szétesését, és — elsősorban adriai érdekei védelmében — aktív diplomáciával igyekezett megakadályozni, hogy Franciaország túl nagy befolyásra tegyen szert a Duna-medence térségében. Az olasz-román kapcsolatok megerősítése nem került nagy fáradságba, ezek már a világháború előtt is hagyományosan jól működtek. Olaszország még a fegyverszünet megkötése előtt megkezdte a kapcsolatainak kiépítését Csehszlovákiával is. Az olaszok kb. 70 ezer cseh és szlovák hadifogolyból 1918 végére felszereltek, kiképeztek és Csehszlovákiába szállítottak egy hadtestet, amelynek parancsnokai (századostól fölfelé) olasz tisztek voltak. Róma és Prága kapcsolatai azonban 1919 elején megromlottak, amikor februárban a francia Maurice Pellé tábornokot nevezték ki Luigi Piccione olasz tábornok helyett a cseh-szlovák hadsereg parancsnokának. (Az olasz tisztek május 20-ig még részt vettek a harcokban, de Róma februártól nem küldött haza több hadifoglyot.) Olaszország eleinte nagy reményeket fűzött a békekonferencia azon tervéhez is, amely szerint Bécs és Budapest megszállásával vennék elejét a bolsevizmus terjedésének. Az intervenció ötletét azonban Párizs — kellő katonai erő hiányában — március 31-én elvetette. E csalódásokat követően Magyarország került a Duna-medencei olasz külpolitika homlokterébe, amely e stratégiailag fontos, központi területen akarta kiépíteni az adriai érdekeit veszélyeztető új délszláv állam elleni egyik fontos bázisát. A több szálon futó olasz-magyar kapcsolatfelvételi próbálkozások már 1918 decemberében elkezdődtek, az erre irányuló olasz lépések azonban nem voltak átgondoltak.21 A padovai fegyverszünet ellenőrzése alkalmat teremtett a 19 Segre: i. m. 45-47. 20 Úgy tűnik, Segre és Tacoli együttműködése harmonikus volt, Borghese azonban a külügyminisztériumnak küldött jelentéseiben februártól szeptemberig kitartóan intrikált Segre ellen — július végétől, amikor már Bécsben tartózkodott, egyre sikeresebben. 21 Dennis Mack Smith: Storia d'Italia dal 1861 al 1997. Roma-Bari, Laterza, 1997.; Francesco Caccamo: L'Italia e la „Nuova Europa". Il confronte sull'Europa orientale alla conferenza di pace di Parigi 1919-1920. Milano, Luni, 1990.; L. Nagy Zsuzsa: Az olasz érdekek és Magyarország 1918-1919. Történelmi Szemle 1965. 2-3. sz. 256-274.; Walcz Amarylisz: Magyar kérdés az olasz külpolitika tükrében (1918-1927). Ph. D. értekezés. Budapest, ELTE BTK, 2000.; Segre jelentése (1919. febr.
