Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Balogh Judit: Egy székely nemesi karrier a 17. században. Lippai András; a székely hadnagy története 973
EGY SZÉKELY NEMESI KARRIER A 17. SZÁZADBAN 977 meg.2 0 Lehetséges, hogy valamelyik hadakozásban meghalt, vagy amennyiben túl is élte a hadjárásokat, nem tudta olyan módon saját hasznára fordítani a hadnagysággal járó előnyöket, mint azt Lippai tette; Nagy utódai ugyanis, ha voltak, sem emelkedtek a közösség fölé. Lippai Andrásnak a hadi eseményekben tanúsított cselekedeteiről sajnos semmit sem tudunk.. A hadnagyi cím nem is elsősorban vagy nem kizárólagosan a katonai sikerekért cserébe kapott adományok révén volt a karrierépítés .eszköze. A hadnagy a közösségen belül azáltal volt nagyobb „úr", hogy saját hatáskörén belül „menthetett" ki némelyeket a hadi szolgálattal járó megterhelések alól.2 1 Ezek természetesen valamiképpen honorálták az illető hadnagy ilyetén szolgálatait. Amennyiben volt, akkor megfelelő pénzösszeggel vagy annak megfelelő értékű lóval és egyebekkel. Am a legtöbbször éppen azok kényszerültek rá, hogy a hadból való kimentésüket kérjék, akiknek anyagi ereje nem engedte meg a hadba vonulást. Ezért ezek a személyek leggyakrabban saját szolgálatukat ajánlották fel. Mindezekkel kapcsolatban, kiemelendő, hogy az előkelőkhöz hasonlóan a székely jobbágynak nevezett társadalmi kategória számos sajátossága is kirajzolódott.2 2 Ezek között az egyik, talán legérdekesebb az, hogy a klasszikus jobbágyi állapothoz leginkább az avitici, vagyis az „ősjobbágyi kategória" hasonlít, bár még az ő esetükben is gyakori, hogy az illető mindvégig saját lófő telkéről szolgál. A többi jobbágyi csoport jóval mobilabb az ősjobbágyoknál, azaz nagyon sokszor megtörténik, hogy csak egy-egy hadjárat idejére kötik le magukat, azaz lépnek egy sajátos, a jobbágyihoz hasonló szolgálatba, ám az esetek többségében továbbra is saját lófő-telkükről szolgálnak. Az, hogy a hadjáratot követően tovább is szolgálatban maradnak vagy sem, többnyire a jobbágytartótól függ, de a faluközösség ereje is fontos szempont ilyen esetekben. A legmobilabb kategória a subiugati vagy „fejekötött" jobbágyok kategóriája: ők szolgálatuk leteltével visszakerülhettek valamely, a szabad székelyeket jelölő csoportba.. A hadi, valamint egyéb terhek elől menekülve nemcsak a közszékelyek, de gyakran a lófők is vállaltak ilyen típusú szolgálatokat. Társadalmi állásuk bizonytalan voltára jellemző, hogy időnként a szolgáló népek között tüntették fel őket, máshol viszont továbbra is eredeti rendi állásuknak megfelelő kategóriában: nevük után azonban megemlítették, hogy „szolga mostan", Jobbágya", vagy Jobbágyi szolgálatban" áll. Jól mutatja Lippai Andrásnak a közösségen belül fokozatosan elért hatalmát és befolyását, hogy 1614-ben Oroszhegy faluban összesen nyolc olyan libertinust írtak össze, akiknek a neve után ez állt: „Ez esztendeon hadtol való 20 SZOKL IV 319. 21 Az a kitétel, hogy „kapitánya/hadnagya mentette", a 17. század elejétől kezd szerepelni az összeírásokban, és a 18. századig folyamatosan, sőt egyre többször találkozunk vele a lustrajegyzékekben. Ez azt mutatja, hogy a 17. század elején még talán csak ösztönösen, vagy csupán néhány élelmesebb katonai vezető által gyakorolt klientúra-építés egyre tudatosabbá válik, egyre többen jönnek rá, hogy a hadnagyság és a kapitányi jogok révén befolyást gyakorolhatnak környezetükre. Erről részletesen Imreh István: Székelyek a múló időben. Bp. 1987. 74-118. 22 Vö. erre nemrég összegezve megjelent korábbi kutatásaimat: Balogh Judit: A székely nemesség kialakulásának folyamata a 17. század első Telében. (Erdélyi Tudományos Füzetek 254). Kolozsvár 2005.
