Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Kármán Gábor: Bellum iustum-érvelések II. Rákóczi György háborúiban 939
944 KÁRMÁN GÁBOR det is meg akarta szerezni — tervei szerint maga lett volna Erdély fejedelme, testvére uralkodott volna Havasalföldön, míg Moldvát vejének, Tyimos Hmelnyickijnek szánta —, de a krónikából egyértelmű, hogy a háborúskodás nem az ő támadásával vette kezdetét. A krónikások számos indokot sorolnak fel, és — Bethlent és Costint kivéve — az általuk adott indoklás nagy valószínűséggel a fejedelmi udvar által terjesztett legitimációt veszi át. Ezt a feltételezést támasztja alá, hogy magyarázatuk összhangban van a háború indításának korabeli normáival, és utalás sem szerepel bennük arra, hogy a háborúskodás esetleg a fejedelem saját érdekét szolgálta volna. Két forrás is rendelkezésünkre áll azonban, amelyből még konkrétabban értesülhetünk a fejedelem által hangoztatott érvekről. Az egyik — amelyet II. Rákóczi György sajátkezűleg írt — édesanyjának, Lorántffy Zsuzsannának szól. A másik címzettje János Kázmér lengyel király.1 5 Nagyon valószínűtlen, hogy az utóbbi a fejedelem személyes fogalmazásának eredménye lenne - még a hosszas latin körmondatok magyar nyelvű eredetijét sem biztos, hogy ő állította össze. Fogalmazója ugyanolyan eséllyel lehetett a fejedelem legközelebbi tanácsadójának számító Kemény János, mint a gyulafehérvári akadémia professzora, a Rákócziaknak rendszeres politikai tanácsokkal is szolgáló Johann Heinrich Bisterfeld. A két forrás nemcsak fogalmazója személyében tér el egymástól, hanem az argumentáció részletességében, sőt helyenként a felhasznált érvek súlyozásában is. A Lorántffy Zsuzsannának írott levél még akkor is sokkal részletesebben ismerteti a Lupu elleni hadjárat mellett szóló érveket, ha — és ez elemzésünk szempontjából nagyon kedvező eset — praktikus szempontokkal egyáltalán nem foglalkozik. Nemcsak a katonai szempontokat nem vizsgálja — melyeknek a Szalárdi-krónika oly nagy jelentőséget tulajdonít —, de még a külpolitikai helyzetet sem: nem merül fel a kérdés, mi lesz a szomszédos államok, köztük a Porta reakciója, ha Rákóczi a támadás mellett dönt. Ugyanígy nem szerepel benne a hadjárathoz esetlegesen várható moldvai segítség, tehát Gheorghe §tefan személye sem. így a szöveg kizárólag a háború megindításának elméleti megalapozását adja, mindenféle gyakorlati kérdés felvetése nélkül: arra ad választ, miért van joga a fejedelemnek háborút indítani, anélkül, hogy kitérne arra, miképpen van rá lehetősége. A forrásból kiderül, hogy Rákóczi már kikérte a fejedelmi tanács 4 véleményét a kérdésben - amelyre egyébként törvény nem kötelezte, de egyes esetekben a fejedelem jobbnak látta a döntés felelősségét megosztani az amúgy ritkán ellentmondó tanácsnokokkal.1 6 Mielőtt azonban megindította volna hadador — más források bevonásával — úgy véli, a konfliktus hátterében elsődlegesen valóban Lupu ambíciói álltak. Gebei S.: II. Rákóczi György i. m. 60-61. Ennél óvatosabban fogalmaz Carl Göllner, aki nem Lupu állítólagos konspirációit, hanem kétségkívül létező, kiteijedt kapcsolatrendszerét állítja magyarázata középpontjába, amellyel a moldvai vajda Erdélyre nézve veszélyessé vált: Gheorghe Rákóczi II. Bucure§ti 1977. 43^4. 15 II. Rákóczi György levele Lorántffy Zsuzsannának (Gyulafehérvár, 1653. febr. 25.): MOL E 204, Magyar kincstári levéltárak, Magyar Kamara Archívuma, Missiles 37. d. (teljes terjedelemben 1. a Függelék 1. részében); II. Rákóczi György levele János Kázmér lengyel királynak (Gyulafehérvár, 1653. márc. 25.) Szilágyi S. (közread.): Levelek és okiratok i. m. 459—160. 16 Horn Ildikó: Az erdélyi fejedelmi tanács 1648-1657-ben. In: Perlekedő évszázadok: Emlékkönyv Für Lajos történész 60. születésnapjára. Szerk. Horn Ildikó. Bp. 1993. 240-276. A tanácsosok votumait sajnos nem ismerjük.
