Századok – 2006

KÖZLEMÉNYEK - Kármán Gábor: Bellum iustum-érvelések II. Rákóczi György háborúiban 939

942 KÁRMÁN GÁBOR kor a továbbiakban a Rákóczi által megfogalmazott érvekről beszélünk, ez alatt mindig az Erdélyt irányító szűk politikai elit által kidolgozott érveket értjük. 1. Háború Vasile Lupu moldvai vajda ellen (1653) II. Rákóczi György első ízben Moldva uralkodója ellen indított támadó háborút. A Matei Basarab havasalföldi fejedelemmel 1653 tavaszán közösen indított hadjárat során Vasile Luput elüldözték országából, ám nemsokára kozák támogatással visszatért. Az újra meginduló hadiesemények végül Suceava ostromában kulminálódtak, ahol az addig hadviselőként fellépő három oszmán adófizető, állam csapatain — amelyek közül moldvaiak mindkét oldalon harcoltak — és a kozákokon kívül a lengyel király csapatai is megjelentek, Rákóczi'oldalán. Bár a tatár segédcsapatok végül nem érkeztek meg, a kán is tevékeny részese volt a konfliktusnak, hiszen ő szolgáltatta ki az Oszmán Birodalomnak a hozzá menekülő vajdát, aki végül a konstantinápolyi Héttoronyban fejezte be életét. A helyi jelentőségű konfliktusnak induló háborúba így végül Kelet-Közép-Európa minden jelentősebb hatalma bekapcsolódott.9 Már a kortársak számára sem volt azonban világos, miképpen kezdődött a konfliktus: a krónikák írói különböző megoldásokkal állnak elő. A Rákóczival nem szimpatizáló Bethlen János kancellár — akinek krónikájában a hadjárat meglehetősen kevés helyet kap, mintegy háttér-információként szerepel — nem is próbálkozik az interpretációval. Azt állítja: titkos okok miatt támadt viszály Rákóczi és Vasile Lupu között, ez érett később fegyveres konfliktussá.1

0 Valamivel konkrétabb, ám meglehetősen egyoldalú módon mutatja be a háború hátterét Miron Costin moldvai krónikás. Az ő verziója szerint a háború hátterében Gheorghe §tefan moldvai logofát (kancellár) ambíciói álltak, aki hatalmi törekvéseihez sikerrel nyerte el a Lupuval rossz viszonyban lévő Rákóczi, illetve Matei Basarab havasalföldi vajda segítségét. Bár több adatunk utal arra, hogy Erdély vezetői már korábban is a moldvai udvarban „belső emberük" gyanánt használható politikusként — és ezáltal Lupu lehetséges, számukra kedvező utódjaként — tekintettek Gheorghe Çtefanra, az ő ambícióinak támogatása természetesen nem lehetett elégséges érv a háború legitimálására.11 Okmánytár II. Rákóczy György diplomácziai összeköttetéseihez. Szerk. Szilágyi Sándor. (Monumenta Hungáriáé Historica I.: Diplomataria XXIII.) Bp. 1874. (a továbbiakban: MHHD XXIII.) 73-74.; Kemény János fogalmazványa [II. Rákóczi György X. Károly Gusztáv svéd királynak küldendő leveléhez?] (1655. szept. 26.): MHHD XXIII. 250-251. 9 A háború részletes eseménytörténetét 1. C. Cihodaru: Ráscoala din anul 1653 din Moldova. Analele §tiinÇifice ale Universitâçii „AI. I. Cuza" din Ia§i, Serie nouä, Sectiunea III. a. Istorie 14. (1968) 103-109.; Constantin Çerban: Vasile Lupu, Domn al Moldovei (1634-1653). Bucure§ti 1991. 194-221.; Gebei Sándor: II. Rákóczi György erdélyi fejedelem külpolitikája (1648-1657). Eger 1996. 61-65. 10

Bethlen János: Erdély története 1629-1673. Ford. P Vásárhelyi Judit. Szerk. Jankovics József. Bp. 1993. 25. 11

Grausame Zeiten in der Moldau: Diç Moldauische Chronik des Miron Costin 1593-1661. Hrsg. Adolf Armbrusten Graz 1980. 186-195. Kemény János már 1649-ben azt úja a fejedelemnek, hogy adjon ajándékot a nála követségben járó Gheorghe Çtefannak, mert „ez eddigis Nagyságotokhoz igazsággal volt", és szükség vari Lupu mellett egy hű emberre. Kemény János levele II. Rákóczi Györgyhöz (Nagyszeben, 1649. ápr. 18.): Magyar Országos Levéltár, Budapest (a továbbiakbari MOL); E 190, Magyar