Századok – 2006

KÖZLEMÉNYEK - E. Kovács Péter: Mária királyné kiszabadítása. Magyar-velencei szövetség 1387-ben 925

MAGYAR-VELENCEI SZÖVETSÉG 1387-BEN 935 személyét nem tudtam azonosítani, talán udvari lovag lehetett, Szécsényi Frank (t 1408/09) I. (Nagy) Lajos alatt már számos ispánságot viselt. Később honti és nógrádi (1387-1390), trencséni ispán (1388), kincstartó (1392-1393), a jászok bírája (1393), erdélyi vajda és aradi ispán (1393-1395), végül országbíró (1397-1408) volt.8 0 A két oklevélben felsorolt magyar urak közül Bebek Detre, Jolsvai Leusták és Szécsényi Frank már ekkor a Kanizsai-ligához tartoztak, ahhoz a főúri cso­porthoz, amelynek Zsigmond trónját köszönhette.8 1 Szécsényi — ha lehet így fo­galmazni — Zsigmond „régi" emberének számított, hiszen az őrgrófi kancelláriá­ban korábban oklevél kiadásra utasított, és ez azt jelentette, hogy részt vett Zsig­mond tanácsosainak munkájában.8 2 Rajtuk kívül Zsigmond zágrábi kíséretének más tagjait is ismerjük. Cset­neki György asztalnokmester érdemei fejében (expeditionibus prosperis) a sza­bad királyi városban kapta meg a királytól Papouch (Kőrös m.) birtokot.8 3 Mikcs­íi Ákos szlavón bánt is Zágrábban találjuk.8 4 Itt tartózkodott továbbá ifjabb Lo­sonci László Szörényi bán is.8 5 Minden bizonnyal a kíséret tagja lehetett még Cse­hi Péter fia, Ferenc is, akinek érdemei fejében a családnévadó Csehi falu (Zágráb m.) Zsigmondtól éves vásártartási jogot kapott.8 6 Ez vonatkozik a Mogorovic nemből származó, néhai Ostrovicai Nóvák ispán fiára, Péterre is (egregius strenuus miles magister), akinek Zágrábban az uralkodó egy birtokcserét enge­délyezett.87 A hadjáratban még részt vett Sárói László is.8 8 Sárói (tl395) ekkor még csak udvari lovag és relátor, de 1392-ben már szlavón bán, majd még ebben az év­ben — egészen haláláig — ajtónállóméster.8 9 Nem feledkezhetünk meg végezetül a korszak két meghatározó bárójáról sem, akik bizonyosan ott voltak Zsigmond­dal Szlavóniában: Lackfi István nádorról (11392), valamint Kanizsai János (tl418) egri püspökről, főkancellárról, akiből még ebben az évben esztergomi ér-80 Engel P.: Magyarország világi archontológiája i. m. II. 221. 81 Mályusz E.: Zsigmond király i. m. 24-25. 82 Uo. 20. 83 1387. július 15. Zágráb. Zsigmond király oklevele. Smiciklas, T.: i. m. 53. sz.; Engel P.: Mar gyarország világi archontológiája i. m. I. 47. Alább csak az általam ismert, 1387. évi adományokat adom meg, néhány alkalommal jelzem csupán, ha valaki a következő évben jutott adományhoz. 84 1387. július 21. Zágráb. Itt ad ki oklevelet. Smiciklas, T.: i. m. 54. sz. 85 Egy királyi oklevél relátoraként szerepel. Smiciklas, T.-.i.m. 58. sz. (1387. július 28. Zágráb. Zsigmond király oklevele.); Engel P: Magyarország világi archontológiája i. m. I. 32. - Ő minden bi­zonnyal eleve délen tartózkodott. Losonci 1387. március 1-én Zágrábban van. Monumenta historica Liberae Regiae Civitatis Zagrabiae. Ed. Johannes Bapt. Tkalcic. I. 1093-1399. Zagrabiae 1889. 329. Itineráriuma még nem készült el. Remeknek tartom C. Tóth Norbert alapkutatásait ebben a témá­ban. C. Tóth Norbert: Zsigmond király tisztségviselőinek itineráriuma. I. Századok. 138. (2004) 465-494. - Losonci egyébként Máriától Szalánc (Zemplén m.) várát kapja Zágrábban, 1387. július 25-én: ZsO I. 158. sz. 86 1387. július 28. Zágráb. Zsigipond király oklevele. Smiciklas, T. : i. m. 58. sz. 87 1387. július 28. Zágráb. Zsigmond király oklevele. Smiciklas, T. : i. m. 59. sz. - Likai család (Engel P: Magyarország világi archontológiája i. m. II. 146.), ekkor még a horvátországi Ostrovica vár a birtokukban volt (Uo. I. 384.). A birtokcserére már 1387. június 22-én Zákánynál ígéretet tett a király {in descensu nostro campestri eis villám Zakah): ZsO I. 124. sz. 88 Mályusz E.: Zsigmond király i. m. 31. 89 Engel P. : Magyarország világi archontológiája i. m. II. 210.

Next

/
Oldalképek
Tartalom