Századok – 2006

TANULMÁNYOK - Horn Ildikó: Az erdélyi hármastanács kormányzata (1583-1585) 883

AZ ERDÉLYI HÁRMASTANÁCS KORMÁNYZATA (1583-1585) 899 A fent említett példák tükrében talán meglepő, hogy a hármastanács tagjai általában a konfliktuskerülő emberek csoportjába tartoztak. Kimondottan féltek a nyílt konfrontációktól, attól, hogy mások harágját magukra vonják. A vitákban mindig „lágy és meleg szóval" igyekeztek „könnyű és lágy feleletet" adni, mégis kétéves kormányzatuk alatt súlyos konfliktushelyzetek sorát élték meg. Az összeütközések egy részébe egyszerűen belesodródtak, s bár ezekben az esetekben tudatosan nem provokáltak, mégis vitathatatlanul elsősorban tevékenységükkel és intézkedéseikkel váltottak ki olykor heves reakciókat. Amikor viszont ők kezdeményeztek, akkor sem vállalták fel a konfliktust, soha nem támadták meg nyíltan célpontjukat, hanem valaki más, legtöbbször Báthory István tekintélye mögé bújva, igyekeztek áthárítani rá a valódi politikai küzdelmet. Ez azonban többnyire nem sikerült. így miután szándékuk és szerepük kiderült, a másik fél jóval keményebben és ellenségesebben reagált amiatt, hogy nem szemtől-szembe támadtak, hanem a felsőbb hatalom, az uralkodó elé vitték az ügyeket. Emiatt a jelzett ellentétek jóval túlmutattak a hármastanács korszakán, és nem zárultak le azzal, hogy 1585 tavaszán Ghiczy János lett Erdély kormányzója. A helytartóknak a politikai élet néhány rangos képviselője mellett egy jól meghatározható, egységes közösséget sikerült hosszú távon maguk ellen fordítaniuk: a Báthory fivérek familiárisaként induló, majd Lengyelországban vagy a fejedelemség váraiban, esetleg udvari tisztségekben komoly katonai karriert befutó politikusok csoportját. Báthory István és a hármastanács kapcsolata Báthory és a kormányzó trió viszonyában meghatározó volt, hogy kapcsolatuk hosszú évekre, sőt Kendy Sándor és Sombory László esetében évtizedekre nyúlt vissza, amelynek során a kölcsönös bizalom és megbecsülés mellett egyfajta szeretet is létrejött közöttük. Ennek az elfogultságnak a számlájára írható, hogy a kétségkívül jó képességű és rendkívül művelt, de alapvetően végrehajtó típusú hivatalnokaiból Báthory szerint csupán a kellő önbizalom hiányzott ahhoz, hogy sikeres vezetőkké váljanak, és a rendekkel is elfogadtassák magukat. Ennek megfelelően a fejedelem viselkedésében és reagálásaiban kezdetben hármas törekvés figyelhető meg: 1. Igyekezett önbizalmat önteni a triumvirekbe. 2. Kiegyensúlyozó, kiegyenlítő szerepet vállalt a helytartók és a fejedelmi tisztviselők közötti konfliktusokban, amelynek során egyrészt a praesesek tekintélyének tiszteletben tartatására törekedett, de szükség esetén a többi tisztviselőt is védelmébe vette, és feléjük is fontos gesztusokat tett. 3. A magának fenntartott, kiemelten kezelt ügyeken kívül is igyekezett konkrét, gyakorlati tanácsokkal segíteni a helytartók munkáját. A triumvirek legfőbb problémái részben abból fakadtak, hogy helyzetfelmérő és helyzetelemző képességük meglehetősen rossz volt. Felnagyították, a reálisnál jóval súlyosabbnak látták az egyébként valóban problémás szituációkat, és nem szívesen vállalták magukra megoldásukat. Féltek a felelősségtől, a következményektől, potenciális hibáiktól és rossz döntéseiktől, amelyek kárt okozhatnak az országnak, és mindenki haragját a fejükre vonhatják. Első jelentéseikben állandóan visszatérő elem a „csak valami nagy háború és veszedelem