Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Kajtár István: Bevezetés a jogi kultúrtörténetbe (Ism.: Domaniczky Endre) 805

806 TÖRTÉNETI IRODALOM okokból az egyes fejezeteket, példákat forrásszövegekkel gazdagítja, támasztja alá a szerző. Itt érdemes utalni a könyv elején található — hasonló célokat szolgáló —- gazdag képanyagra is (13-25.). Az alkotmányjog és a közigazgatási jog igen szerteágazó területét több alfejezetre bontva tárgyalja a szerző. Nem véletlenül e fejezet a legterjedelmesebb része a könyvnek (33-60.): Kajtár professzor itt veszi elemzés alá a szuverén hatalom, a koronázás, az uralkodói, államfői eskük kultúrtörténeti jelentőségét, megjelenési formáit. Foglalkozik a különböző kitüntetések, a nemzeti és állami jelképek és ünnepek, a törvényhozás, az önkormányzatok, a rendészet és közigazgatás kultúrhistóriai emlékeivel, ezen intézményeknek az ikonográfiában, illetve az építészet területén elfoglalt helyével. Vizsgálatai időrendben haladnak a kezdetektől a modernkor, a mai megoldások felé. Különösen érdekesek a koronázás jogi kultúrtörténetéről szóló részben az utolsó magyar királykoronázásról szóló visszaemlékezés szövegbe való beépítése, illetve az uralkodói eskük magyar történelemben betöltött szerepének vizsgálata. A nemzeti és állami jelképek vizsgálata során a szerző külön kitér az ún. deklaratív törvények jogtörténeti jelentőségére, és ennek kapcsán számos adalékkal gazdagítja a deregulációs munkálatok folyományaként az 1990-es években erősen megrostált deklaratív törvények keletkezési hátterét. A büntetőjogi fejezet (61-73.), amely a „Bűn és bűnhődés" címet viseli, a következő címekre oszlik: A bűnös cselekedetek, A büntetőeljárás, A büntetések, A vesztőhely és a hóhér, A „szegény bűnös" útban a vesztőhely felé. A szerző Cesare Ripa szemléletes leírásainak segítségével felidézi a vétek és a büntetés allegóriáit, és ezeken keresztül érzékelteti a közép- és kora újkor emberének bűnnel és bűnhődéssel kapcsolatos érzéseit, élményeit. Érdekes jogtörténeti utazást tehetünk az egyes bűncselekmények 1656 és 1878 közötti törvényi megfogalmazásainak összevetése révén. A közép- és kora újkori büntetőeljárás bizonyítási szakaszbeli eszközei is megjelennek e fejezetben. Szó esik az istenítéletekről, valamint a bizonyítékszerzés sokáig rettegett és még ma is félelmetesen hangzó módjáról: a tortúráról. Egy 1662. évi esslingeni protokoll egyes részeit idézve az olvasó szinte hallja a kínzókamrában vallatott fogoly nyöszörgését! És ez még csupán a kezdet, hiszen a kicsikart vallomás alapján hozott ítélet kegyetlen büntetéseket tartalmazhatott. Az emberi kegyetlenség e hátborzongató példáit hosszasan sorolja a szerző. A „szegény bűnös" végül a hóhér elé került, akinek szakértelme és jóindulata megrövidíthette szenvedését. A hóhér ábrázolása és felszerelése, a társadalomban elfoglalt helye, valamint a kivégzéssel kapcsolatos tanítóversek és röplapok kultúrtörténeti jelentősége szintén értékelésre kerül. A házasság, család, személyi állapot, oklevelek, szerződések, végrendeletek - egyszóval: a magánjog világa és jogi kultúrtörténeti jelentősége a negyedik fejezet tárgya (75-86.). A magánjog — Rudolf Lóránt néhai pécsi professzor szavaival élve: maga az élet — átszövi mindennapjainkat, a bölcsőtől a sírig kíséri az embert. Az újszülött státusza és ennek kifejezési formái (születési anyakönyv, nemesítő oklevél), a házasság és az ehhez fűződő rítusok (gyűrű, eskü, elhálás stb.), végrendeletek különböző formái és ezek szigorú alaki kellékei mind-mind relevanciával bírnak a jogi kultúrtörténet számára. E szokások vizsgálatánál különös jelentősége van a diplomatikának, hiszen az oklevelek formuláin keresztül napjainkig nyomon követhető egyes magánjogi intézmények szerepének, jellegének változása. A szerző e módszert felhasználva tekinti át a magyar végrendelet-formulák használatát a 11. századtól a 19. századig. Bár manapság ismét viták tüzébe került a kereskedelmi jog önállósága, ezt a kérdést a Ptk. kodifikációjának közelgő befejezése várhatóan hosszabb időre rendezni fogja. Az azonban egyértelmű, hogy a kereskedelmi jog — „a pénzügyek világa", ahogy a szerző említi — a magánjog rendszerébe tartozik. E körben említi meg felsorolásszerűen Kajtár professzor a vásárokat, a vásárcsarnokokat, a tőzsdéket, ezek építészeti vonatkozásait, az itt zajló kereskedelem eszközeinek, a kereskedelmi szokásoknak, az ügyleteket szabályozó joganyag vizsgálatának joghistóriai jelentőségét. Az igazságszolgáltatás jogi kultúrtörténeti szempontból jelentős tárgyai az igazságszolgáltatást, mint tevékenységet megszemélyesítő alakok, így a görög és római mitológiából Diké és Justitia, akik évszázadokon át meghatározott „felszereléssel" jelennek meg az ítélkezéssel kapcsolatos képeken. Az utóbbi mára tágabb értelemben a jogászi tevékenység, szűkebben pedig a törvénykezés szimbólumává vált. Az igazságszolgáltatás színhelyei az évszázadok alatt sokat változtak: a szabad ég alól, fák közül, ligetekből fedett helyre, a bíróságokra kerültek. E folyamattal egy időben változott az igazságszolgáltatás tárgyi kultúrája is. Ennek magyar vonatkozásait a 19-20. század vonatkozásában Kengyel Miklós pécsi perjogász professzor vizsgálta alaposan. Kajtár István e témák történeti, kultúrtörténeti gyökereit, társadalmi beágyazottságát vette górcső