Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Moszkovija: Szpecifika razvityii (Ism.: Kurunczi Jenő) 792

793 TÖRTÉNETI IRODALOM is érdekelt volt. Niederhauser Emil a Moszkvai Oroszország és a Lengyel-Litván Állam strukturális összehasonlító elemzését végzi el etnikai, szociális tagolódási, politikai szerkezeti, a Nyugathoz, Európához és az egymáshoz való viszonyulás, s végül vallási és kulturális nézőpontból. A társadalmi gradáció a lengyeleknél nyugatosabb volt, a politikai szerkezetben pedig létezett az autonómia. Ezzel szemben az oroszoknál az archaikusabb szociális viszonyok, az állammal szemben pedig az önkormányzat hiánya volt jellemző. A lengyel állam — eleyen nyugati kapcsolataival — Európához tartozott, míg a moszkvai-nyugati kontaktusok gyengébbek voltak, az államhatalom pedig a tatár típusú erőszakra épült. A 17. századi orosz abszolutizmussal a lengyel anarchia, a következő század oroszországi reformjaival a megkésett és elbukott lengyelországi átalakulás állt szemben. Az előbbiek következménye a lengyel állam bukása és Oroszország felemelkedése. Az első nyugati típusú szellemi áramlat az orosz birodalomban a felvilágosodás volt. A lengyeleknél a nyugati típusú egyház emancipálódott az állammal;'míg az orosz ortodox egyház az államnak alávetett helyzetbe került. Philip Longworth írásában a politikai hírek 17-18. századi oroszországbeli sajátosságaival és terjedésével foglalkozik. A templom és a piac mellett a kormányzatétól eltérő vélemények kaptak lábra például a kocsmákban. A szerző az országba érkező külföldiek beszámolóival kapcsolatban óvatosságra int. A „híresztelések" legtöbbje az elittől eredt, nem az alsó, analfabéta rétegektől és az előbbiek érdekeik szerint próbálták manipulálni az utóbbiakat. Az elemzett időszakban a felforgató hírek a periféria felé terjedtek intenzívebben és ennek az óhitűség egyfajta kommunikációs hálót biztosított. Nancy S. Kollmann a nemi viszonyok és a moszkvai sajátosságok kapcsolatát vizsgálja tanulmányában. A 16-17. századi Domosztroj (Házirend)-etika a korabeli európaitól eltérő, a közélettől elzárt, patriarchális elit nőtípust produkált. Ugyanakkor a szerző kiemeli, hogy a házasságközpontú nőideál nem írható kizárólag „az orosz elmaradottság" rovására. Nyugaton is léteztek a nőket diszkrimináló szabályok, azonban az orosz gazdasági lehetőségek, a társadalmi mobilitás szintje, a jobbágyrend és az ortodox vallás jobban korlátozta a nők „mozgásterét". Kollmann úgy véli, hogy a különböző interakciók nyomán az orosz nemi viszonyok a nyugatiakhoz képest hol konvergáló, hol divergáló tendenciákat mutattak. Mindenesetre óvja a kutatókat a fatalista, kategorikus, közhelyszerű és lebecsülő felfogástól. Font Márta azt vizsgálja, hogy milyen örökséget hagyott a Kijevi Rusz a Moszkvai Oroszországra. A szerző megállapítja, hogy nincs területi és időbeli kontinuitás az orosz história két szakasza között. Fontos az északkeleti régióbeli társadalmi-politikai, etnikai folyamatok, a fejedelemségek viszonyainak és az egyház helyzetének és hatásának bemutatása: tudniillik ezekkel bizonyítható a kijevihez képest eltérő evolúció. A térségben Moszkva tekintélyét növelte az orosz egység megteremtésében játszott szerepe. A kijevi hagyomány továbbélését a narratív források igazolják. „Az örökség" elméleti konstrukcióként Moszkva hatalmát legitimálta. Sz. A. Kozlov a 16-17. századi adók mértékét és behajtásuk módját vizsgálva megállapítja, hogy az előbbit a katonai kiadásokhoz és az aktív külpolitikához igazították, míg az utóbbi hatékonyságának növelésére központosított adószedő szervezetet hoztak létre. A. V Beljakou a Kaszimovi Kánság 16-17. századi helyzetének változásait és megszűnésének okait és módját elemzi. A. I. Akszjonov a moszkvai nagykereskedők és a piaci „kereskedőszázak" (gosztyi i gosztyinije szotnyi) 17-18. századi sorsát követi nyomon. A szőrmekereskedelem és a sóeladás állami monopóliumának bevezetésével a fenti rétegek — ugyan eltérő mértékben, de — felhagytak a kereskedéssel és jogi státuszuk is megváltozott. Amikor I. Péter bevezette az új vámilletékeket, terheik tovább növekedtek. így a gazdasági életben a régi dinasztiákat kiszorították az új, gazdag, első „gildés" kereskedők. A könyv következő két részében, az átfogóbb tematika után, a szerzők a történelemtudomány különböző területein fontos, részkérdések taglalására térnek át. Szvák Gyula a IV Iván uralkodásáról megjelent orosz történeti műveket elemzi. V B. Kobrin ugyan továbbment A. A. Ziminnél a 16. század közepén felmerülő alternatívák kérdésében, azonban opricsnyina-magyarázata ellentmondásos maradt. Új, eredetibb koncepciókkal jelentkezett R. G. Szkrinnyikov, A. L. Jurganov, L. V Panyejah és B. Flórja. Szkrinnyikov szerint léteztek a keleti despotizmussal szemben alternatívák és rámutatott a kiteljesedett terror katasztrofális következményeire. Jurganov újszerűen, eszkatológikus érvekkel bővítette az opricsnyina magyarázatát. Flórja felvetette az arisztokrata oppozíció, „az új opricsnyina" és a közép-európai állammodell adaptálhatósága problémáit. A szerző szerint napjaink orosz történetírásában újra felmerült a rend versus anarchia dilemmája, de Zimin és Szkrinnyikov nyomán megvan a remény a történelembeli erőszak elvetésére. Janet Martin a pomesztye (szolgálati birtokj-rendszer sajátosságait elemzi a 16. század közepi Novgorodot és Tvert összehasonlítva. A két régióban (a moszkvai és helyi birtokosok, a földterü-