Századok – 2006
MŰHELY - Veliky János: Hogyan polgárosodott a magyar arisztokrácia? Batthyány Kázmér társadalmi és politikai szerepkörei 751
780 VELIKY JÁNOS talnokokat, kik ő Felsége és a ministerium kinevezésétől függnek, olly állapotba kell tenni, hogy a ministerium, melly a közügyek iránt felelős, ha kötelességeiket nem teljesítik, elmozdíthassa". Ugyanakkor kifejezetten finom jogi érzékre vall, ahogyan a változások során keletkező zsákutcákra felhívta a figyelmet, utóbbi esetben felfedezve például azt, hogy az országgyűlésben szavazati joggal bíró főispánok révén a parlament szuverenitása csökken, a kormányé pedig növekszik,14 3 illetve a hatalmi ágak között kívánatos függetlenség és egyensúly sérül, hiszen „az uj törvények következtében, midőn a ministerek feletti bíróság a főrendi táblának kezébe jő", tehát egy olyan fórum kezébe, amelynek tagjai „a kormány által neveztetnek, ha a kormány által el is mozdíthatók, bíráskodásaikban függetlenek nem lesznek". Továbbá ez a bírák elmozdíthatatlanságát is sérti, „a kettőt tehát egymással összhangzásba kell hozni"!14 4 Az új intézményekbe vetett hite, amely az utolsó pillanatig működött s nagyon komoly politikai szerepek (ide értve a felelős miniszterséget csakúgy, mint a rendkívüli helyzet szülte kormánybiztosi feladatkört!) vállalására, illetve — visszakapcsolódva a magyar nemesi hagyományokhoz — az önvédelmi harcban való fegyveres részvételre késztette, a bukás felett érzett keserűség hatása alatt megingott. Emigrációját ennek ellenére nem tekintette véglegesnek, úgy tervezte, hogy rövidesen hazatér. Erre utal, hogy az Emlékirat fordításában és kiadásában közre működő Blackwellnek visszatérése esetén birtokot ígért - úgy látszik ez a hagyományos gesztus Batthyánynál társadalmi beidegzéssé vált, emlékezzünk a Vörösmartyt támogató adományára, bár az is lehetséges, hogy egyszerűen nem volt pénze az emigrációban!145 Politikai beállítódásának átalakulása mögött bizonyára ott húzódtak az 1848-as forradalmak után kibontakozó európai válságideológiák és -filozófiák, amelyek a Párizsban emlékiratot író Batthyány Kázmér esetében érzelmileg is motivált, termékeny talajra hullottak. Ezek az ideológiák a hazai közgondolkodásban (például Eötvös Józsefnél, Kemény Zsigmondnál vagy Madách Imrénél) magas színvonalú, ám korántsem egyirányba mutató válaszokat kiváltva ugyancsak feltűntek, s itthon is sokan voltak olyanok, akiknek haladásba vetett hite — hogy mindez megtörténhetett, és a felfordulást illetve a reakció visszatérését az új intézmények nem tudták megakadályozni! — mélyen megrendült.146 A közelmúlt értékelését tartalmazó emlékiratirodalom hosszú sora bukkan elő a század közepén, amelyben naplók, visszaemlékezések és emlékiratok sokasága hömpölyögve űzi-hajtja egymást. Igen sokszínű ez az irodalom, egy része emigrációban születik, másik csoportja itthon, s a szerzők eszmei pozíciója és a megírás szándéka szerint is igen jelentős különbségek tehetők.147 Ebben a 143 Batthyány Kázmérl848. április 7-én a főrendi tábla LXI. ülésén elmondott beszéde. Uo. 507. 144 Uo. 508. (Kiemelés - V.J.) 145 Lásd Horváth Jenő i.m. (1933) 136-170. 146 Szabad György: Politikai magatartásformák az 1850-es években. In: Magyarország története, 1848-1890. (szerk.: Kovács Endre). Bp, 1979. 1. к, 494-506; Veliky János: Kiútkeresők. In: Millenniumi Magyar Történet (szerk.: Tóth István György). Bp, 2002. 405-410. 147 Az emlékiratirodalom hatalmas mennyiségének csupán a jelzésére sorolom fel a szerzők egy részét: a megírás sorrendjében haladva először Kemény Zsigmond, Hunfalvy Pál, Kazinczy Gábor, Jókai Mór, Kovács Lajos naplói, visszaemlékezései említhetők, hozzájuk később különböző eszmei-politikai alapokon álló művek sokasága kapcsolódik; a politikusok közül Szemere Bertalantól,
