Századok – 2006
DOKUMENTUMOK - Hermann Róbert: Kossuth és Görgei között - Ludvigh János kormánybiztosi jelentései 1849-ből 671
742 HERMANN RÓBERT E napokban maga a komáromi lap is oly rövidlátó volt, hogy kihirdette, miként Komáromban csak nemzetőrség van, mit a Pesther Zeitung is mindjárt felvett.349 A közönséges kém felakasztatik, azon kém pedig, ki újságban értesíti az ellenséget, magát nemcsak a kötél alól mentté teszi, de attól, kit elárul, még meg is fizetteti. Hajnik által az újságszerkesztőket már egyszer felszólíttattam, hogy ezentúl óvatosabbak legyenek, de ez mit sem használt. A katonák, kik mindenben katonásan akarnának eljárni, az újságírókkal is amúgy kurtán bánni szeretnének, és fel nem fogják, miért nem állíttathatik fel a cenzúra. Én sem tartom ezt elkerülhetlennek, mert ha eddig ellehettünk, mellőzzük jövőre is, hogy Európa bennünket meg ne ítélhessen még e részben sem. De valamit tenni mégis kell, mivel saját ügyünk árulását engednünk nem szabad. Isten veled Tata, június 23-kán 1849 igaz tisztelő barátod Ludvigh János Eredeti sk. tisztázat. MOL BM rend. 2. kútfő, 26 tétel. 1483/B. A népszabadság őrjéül hivatott sajtó nemcsak akkor vétkezik hivatása ellen, ha, min a jelen év első hónapjaiban, az önkényuralom bérszolgájává szegődik, de vétkezik akkor is, ha a népszabadság ügyét csacskaságból elárulja. Azon sajtó, mely a hatalom bérenceként a nép ügye ellen fellép, nyílt ellen, s olyantól a nép óvakodik, de az, mely magát a nép barátjának vallja, s ennek gyengeit az ellenségnek denunciálja, azon kémekhez hasonlítható, kiktől a nép nem tud óvakodni, de megóvni kell, mint óvatik meg a hadsereg a haditörvény alkalmazása és gondoskodása által a kémek árulásaitól. Nem célom a sajtót vádolni, de meggyőződtem, hogy hadügyeink tekintetében valamit tenni kell, mivel némely lapok, nem mondom, rossz szándékból, hanem a balul felfogott nyilvánossághozi ragaszkodásból, vagy puszta hírközlési vágyból, az ellenségnek oly dolgokat adnak hírül, melyek miatt azok, kik ezt nem újságban, hanem magánylevélben az ellenségnek megírnák, kötéllel lakolnának. Ilyen közlés p[élda] o[káért], hogy hadifelszerelésre mennyi áru szállíttatik Styriából35 0 , sőt, Bécsből is Grátzen36 1 keresztül, minek következése az volt, hogy e vonalokon a szállítás csaknem lehetleníttetett. E napokban pedig a sajtó annyira rövidátó volt, hogy azt hirdette, mikét vontunk mi minden katonai erőt Komáromból, s hogy a várat nemzetőrök szolgálatára bíztuk. Nem lehet az ellenségnek oly kéme, ki ennél fontosabb hírt vihetett volna. 349 A hír a Komáromi Értesítő 1849. jún. 15-i számában, a „Helybeli rovat"-ban jelent meg. 427. Jún. 20-án ugyanebben a rovatban arról írtak, hogy „Várunkban a honvéd igen gyér számú." 444. 350 Stájerországból. 351 Grazon.