Századok – 2006

KÖZLEMÉNYEK - Farkas Katalin: A Magyar Nemzeti Igazgatóság magyarországi kapcsolatai (1859-1862) 635

Farkas Katalin A MAGYAR NEMZETI IGAZGATÓSÁG MAGYARORSZÁGI KAPCSOLATAI (1859-1862) „Mibennünk menekültekben, önálló suly nem volt, súlyt csak az által nyerheténk, ha a nemzeti aspirácziók képviselői vagyunk, s képviselőinek ismertetünk. - Nekünk tehát, nemzetünk érdekében kötelességünk volt a szolidaritást nemzetünkkel fenntartani, de azon is lenni, hogy a nemzet is fenntartsa velünk a szolidaritást." (Kossuth Lajos: Irataim az emigráczióból. I. XXI.) A Magyar Nemzeti Igazgatóság 1859-ben olyan történelmi körülmények közt jött létre, amelyek kedvezni látszottak a magyar szabadságharc újrakezdésének. Kossuth Lajos, Teleki László és Klapka György több európai állam vezetőjével tárgyalva igyekezett nemzetközi támogatást biztosítani a magyar függetlenség kivívásához. Ez utóbbi sikere azonban legalább annyira múlhatott volna az otthoniak szervezettségén és elkötelezettségén, mint a külső feltételeken. Mivel azonban az emigráns politikusok nem mehettek haza az elfogatás veszélye nélkül, eszközeik a magyarországi politikai élet befolyásolására meglehetősen korlátozottak voltak. A hazával való érintkezés nehézkes és kockázatos volt (hiszen nem sodorhatták veszélybe magyarországi társaikat sem), utasításaik otthoni végrehajtását pedig lényegében nem tudták ellenőrizni. Ugyanez teszi igen összetett feladattá a téma kutatását is. A fontos információk átadására, a konspiráció logikájának megfelelően, a legtöbb alkalommal személyes megbeszéléseken került sor, amelyek tartalmára szerencsés esetben is csak közvetett módon következtethetünk. Egykorú utalásokat többnyire az emigránsok (elsősorban Kossuth, Klapka, Teleki, Horváth Mihály, Jósika Miklós, Vukovics Sebő) egymással, esetleg a hazaiakkal vagy külföldi politikusokkal folytatott levelezéseiben találhatunk, gyakran csak a homályos célzások és álnevek megfejtése után. További fontos ismeretekkel szolgálhatnak az emigráns és magyarországi politikusok feljegyzései, naplói, visszaemlékezései (főként Kossuth iratai, Tanárky Gyula naplója, Pulszky Ferenc, Podmaniczky Frigyes, Mednyánszky Cézár, Teleki Sándor, Madarász József és Vezerle Gyula emlékiratai), de ezek természetesen még kevésbé mentesek a szubjektív elemektől, illetve tévedésektől, mint a levelek. A források egy teljesen más jellegű csoportját képezik a rendőrség, a Helytartótanács és a Kancellária értesülései, amelyek megbízhatósága azonban sok esetben erősen kétséges, gyakran tartalmaz ugyanis a félelem