Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Gerics József-Ladányi Erzsébet: 11. századi történeti események középkori történetírásunkban 349
354 GERICS JÓZSEF - LADÁNYI ERZSÉBET átrakván lovakra,... miközben a magyarok serege zsákmányolók módjára ide és oda portyázott,... köröskörül mindent elpusztított, mialatt a császár visszatérőben volt, azok pedig, akiket a Dunától túlnan küldött, feladatukat szerencsésen elvégezvén, már előbb hazatértek, András király őrgrófunktól, Adalberttől békét kérni [követeket] küldött s ezt kölcsönösen ő is megadta".20 Herimannus alapján a krónika előadásából feltétlenül hiteles Gebarth püspöknek a hadjáratban való részvétele, az általa vezetett haderőnek a császár csapataitól független tevékenysége az utóbbiakétól különböző hadszíntéren, és Gebarthéknak a császárénál hamarabbi hazavonulása. A hadjáratot még Henrik hazatérése közben Herimannus szerint is követek útján való tárgyalás és békekötés fejezte be, nem ugyan a császárral, hanem Adalbert őrgróffal. E hírek krónikabeli előfordulásának fontosságát a krónikás kortársi mivoltának megítélése szempontjából nagyban megnöveli az a körülmény, hogy Altaichi Évkönyv 105l-re és 1052-re vonatkozó adatai egyáltalán nem szólnak Gebarthnak az említett két év magyarországi hadjárataiban való részvételéről, onnét tehát a krónika nem meríthette. Ide tartozik a krónika szerint a III. Henrikkel kötött békeszerződés is. A vele még 1053-ban kötött békét Herimannus szintén igazolja: „Allegatum cum imperatore foedus".21 A békeszerződés krónika szerinti pontjai közül annak a 11. századi eredete, hogy Henrik eljegyzi leányát Salamonnal, Hersfeldi Lambert munkájából igazolható.22 A hír tehát — hitelétől függetlenül — kortársi. Az 1050-es évek háborúit leíró gestarészlet közli azt a kötelezettséget és szankciót is, amelyet a császár a magyar király elleni támadástól való tartózkodásra és ennek megsértése esetére lelki büntetésül állítólag magára vállalt: „._ ha akár utódai közül is valaki Magyarország leverése végett hadat indít, ütközzék akkor a mindenható Isten kegyelmének elvesztésébe és örök anathémája alatt legyen (indignationem omnipotentis Dei incurreret et perpetuo eius anathemati subiaceret)",23 Könyvében Horváth János ezt az oklevélformulát a magyar-német háborúskodást lezáró, ránk nem maradt békeoklevélből átvettnek tekinti. Véleményének alátámasztására korabeli német királyi oklevelekből közöl meggyőző párhuzamokat. Horváth Jánossal vitázva, Kristó Gyula 1966. évi dolgozatában a magyar krónikában olvasható oklevél-formulát А, В és С alkotórészre bontotta.24 Olyan oklevelet nem talált, amelyben ez a három alkotórész együtt van. 1966-ban а В formulát esetlegesen а „XI. századi magánoklevelekre, de még va-20 Cat. font. II. 1145. 21 Uo. 1141. 22 Uo. 1300. 23 SRH I. 349. — Megfelelő párhuzamos formulákat idéz korabeli német királyi oklevelekből Horváth János (i. m. 309-310.). Az általa idézettek közül való III. Henrik okleveleinek néhány ilyen részlete: „Lile anathematis feriatur gladio et legali damnetur eternaliter iudicio" (1040); „Si quis~ perpetuo anathemate .Jigetur" (1046). 24 Kristó Gyula: Korai levéltári és elbeszélő forrásaink kapcsolataihoz. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae. Acta Historica XXI. Szeged 1966. 9. — Az alkotórészekre osztás: A) Siquis de successoribus suis [Heinrici III.J ad debellandam Hungáriám arma moveret; B) indignationem omnipotentis Dei incurreret..; C) et perpetuo eius anathemati subiaceret (SRH I. 349.) — A II. Ince oklevelére (indignationem omnipotentis Dei et Petri et Pauli apostolorum) való hivatkozást 1. Kristó Gy.: Korai levéltári i. m. 9.
