Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Bálint Csanád: Az ethnosz a kora középkorban. (A kutatás lehetőségei és korlátai) 277
294 BÁLINT CSANÁD 2) A nyelvi adatok a) A nyelv maga A modern értelemben vett tudományos diszciplínák a 19. század folyamán alakultak ki. Sokáig úgy tűnt, hogy a népek eredetével, rokonsági rendszerének feltárásával a nyelvtudomány, míg a népek kialakulásával, annak történeti állomásaival pedig — az írásos források és a nyelvtudomány eredményei alapján — a történettudomány hivatott foglalkozni. A modern nyelvtudomány születési időpontja a jelen téma vizsgálata szempontjából döntő körülmény: a magyar nyelvtörténészek ugyanis azonnal belekerültek a romantika sodrába és — egészen a 20. század második feléig — a nyelv történetét a nép történetével azonosították. Legnagyobb finnugristáink, orientalistáink, bizantinológusaink, valamint a korai magyar nyelvtörténet kutatói sokáig meg voltak győződve arról, hogy a magyar nép őstörténetét meg lehet írni a nyelv és a népnév, a különféle méltóságcímek, személynevek és helynevek története alapján.7 7 Nem egyszerűen kutatástörténeti mozzanat, hanem annál távolabbra mutat: a magyar kutatás egyik jellegzetessége megnyilvánulásának tekinthető, hogy Zichy Istvánnak egy figyelmeztetése süket fülekre talált. Már az önmagában nagyra értékelendő, hogy e történész (és festő!) a 20. század eleji modern nyelvészet nagy alakjának, Antoine Meillet-nek egyik jelentős művét78 olvasta. A tőle vett idézet — „alig van nép, amely nyelvét legalább egyszer, de általában többször is ne cserélte volna"7 9 — önmagában is figyelemre méltó, nemhogy a Zichy István által ahhoz fűzött eszmefuttatás. Az utóbbival és az egész kérdéskörrel azonban — a hamarosan rákerült bélyeg, majd annak újabb megerősítése8 0 miatt — a magyar történészek és régészek egyáltalán nem foglalkoztak, s ami Antoine Meillet munkáit illeti, azokat a 20. század folyamán a magyar őstörténet kutatói közül már egyedül Róna-Tas András használta.81 Minthogy pedig a magyar nyelv kétségkívül a finnugor nyelvcsaládba tartozik, ezért a nyelvészek többsége számára a legutóbbi évtizedekig egyértelműnek tűnt, hogy a magyar ethnogenezis egyetlen szálból áll, mely a finnugor, sőt, uráli őshazától a mába vezet és minden más, az ezen „ősnép"-et ért hatás, kapcsolat, esetleges ethnikai keveredés a Jövevényszavak" kategóriájába sorolással megoldható. A magyar ethnogenezist egyedül időbeli és nem (részben) térbeli folyamatnak tekintették, annak lefolyását a nyelvtörténet — az abszolútkronológiát illetően sokszorosan is csak kikövetkeztetett — periódusaiban vélték megragadhatni. A különféle őshaza-elméletekben az ősmagyarokat azért „vándoroltatták" ide-oda hatalmas régiókon keresztül (Nyugat-Szibéria, Észak-77 A legnagyobb felismerést e vonatkozásban Hajdú Péter tette; a „Bevezetés az uráli nyelvtudományba" (Bp. 1966.) szerzője, amikor 1995-ben „Másodlagos egyezések. Kivezetés az uráli nyelvészetbe" címmel írt tanulmányt (Magyar Nyelv 91. [1995] 129-140.), rámutatva, hogy az egész uralisztikában és finnugrisztikában teljesen új szemléletmódra és új módszerekre van szükség. 78 A. Meillet: Méthode i. m. 79 Idézi gr. Zichy István: Magyar őstörténet. Bp. 1939. 5. 80 Ligeti Lajos: Az uráli magyar őshaza. In: A magyarság őstörténete. Szerk. Ligeti Lajos. Bp. 1943. 57-58.; László Gyula: Őstörténetünk legkorábbi szakaszai. Bp. 1961. 31-33. 81 Róna-Tas András: A nyelvrokonság. Kalandozások a történeti nyelvtudományban. Bp. 1978.
