Századok – 2006
KRÓNIKA - H. Balázs Éva (1915-2006) (Krász Lilla) 1601
KRÓNIKA 1605 lasztotta ki diákjainak körét, és terelte őket a megfelelő pályára és témára. A „H. Balázs Iskola" azonban mindig is több volt és több ma is egykori szakdolgozók vagy disszertálók közösségénél. A kora újkorban, így az О kedvenc 18. századában is, a források Respublica litteraria néven emlegetik a szellem embereinek különböző nációkhoz tartozó, különböző tudományágak szolgálatába szegődött értelmiségi közegét. Tanárnőnk — kimondva-kimondatlanul — ennek egy kései, 20. századi variánsát teremtette meg. Hiszen a „H. Balázs Iskolába" a történészeken kívül bejáratosak több más humán diszciplína művelői: irodalomtörténészek, művészettörténészek, klasszikafilológusok, a magyarok mellett mindenféle nációból származó francia, angol, német, osztrák, orosz, holland kutatók. Tanárnőnk, az ízig-vérig Hommes de lettres, büszke magyar patriótaként, nem utolsósorban éppen tanítványai érdekében, évtizedeken át ápolta a történészek nemzetközi kapcsolatait. О maga ugyan a második világháborút követő történelmi helyzet folyományaként csak 1963-ban, már közel ötven esztendősen jutott ki először Bécsbe, majd öt esztendővel később Párizsba, de ezután gyakorlatilag 1992-ig hosszabb-rövidebb tanulmányutakra, konferenciákra folyamatosan utazott. Kedvenc helyei Párizs és Göttinga, ahol a Max-Planck Intézetnek külső tagja is volt. A külföldi tudományos vérkeringésben való intenzív jelenlét számára soha nem volt öncél, mindig szem előtt tartotta tanítványait, az utánpótlás szakmai érdekeit. Tudományszervezői fortélyainak, néha elképesztő diplomáciai bravúrjainak is köszönhetően diákjainak több nemzedéke hónapokat kutathatott Belgiumtól Franciaországon át Spanyolországig, a német és a lengyel zónától Angliáig és Itáliáig. Fáradhatatlan gondossággal állította ki tanítványai számára a különböző ösztöndíjak elnyeréséhez szükséges magyar, német, francia nyelvű ajánlásokat, ezek olyan „útlevélnek" bizonyultak, amelyek zöld utat jelentettek — többek között — Bécs, Párizs, Göttingen, Firenze, Wolfenbüttel legelőkelőbb kutatóhelyeire. Sokszor keményen kritizált, néha könyörtelen, dörgedelmes szigorral illette tanítványait, de mindig tudtuk, hogy a kemény szavak mögött bölcs, szeretetteljes tudatosság rejlik. H. Balázs Éva tanárnő figyelme mindenre kiterjedt: céltudatos elszántsággal munkálkodott azon, hogy Iskolájának szűkebb és tágabb tanítványi köre, a harmincasok, a negyvenesek, az ötvenesek, a hatvanasok egymással is hatékony, szolidáris emberi és szakmai kapcsolatba kerüljenek. Gyakran, amikor a német, osztrák, francia történetírás nagyjai vendégeskedtek nála, még legifjabb tanítványait is meghívta otthonába, ahol több nyelven szövögette a nemzetközi kapcsolatok szálait. A nemzetköziség, az egyetemesség látható, kézzel fogható lenyomata volt nagyszerű könyvtára is, amelyre méltán volt büszke. És ez a könyvtár előttünk, a tanítványok előtt mindig nyitva állt. A polcokon nyugvó dedikált könyvek tucatjai is azt mutatják, hogy szoros kapcsolatban állt az osztrák, a német történetírás legnagyobb személyiségeivel. Ugyanez érvényes az itáliai, a madridi, barcelonai spanyol és persze kedvenc francia kollégáira is. Az életben egymással nem érintkező Sorbonne-professzorok és az Annales Iskola legjelesebb történészeinek művei könyvszekrényében békésen megfértek egymás mellett.