Századok – 2006
KRÓNIKA - H. Balázs Éva (1915-2006) (Krász Lilla) 1601
KRÓNIKA 1603 korrigálva — vizsgálni azt a kort, amely sajátos módon ütköztette az egykori, Szekfű Gyula nevével fémjelzett katolikus és a Domanovszky Sándor vezette protestáns történészek értékítéletét. A kezdetben komoly szakmai kihívást jelentő feladat megoldásának kulcsát H. Balázs Éva egy korábban nem vizsgált forráscsoport tanulmányozása során találta meg. Többévi megfeszített munkával feldolgozta a budai Helytartótanács iratanyagát, mely hatóság munkamódszerét tekintve európai összehasonlításban is igen korszerűen működött. Ügyosztályai a kereskedelemtől a bűnözésig, a városi ügyektől a kultúráig irányították az ország életét, leveleztek a vármegyékkel, városokkal, és azok feleltek vagy éppen replikáztak. A Helytartótanács hivatali aktáit azután tanárnőnk szembesítette az egyes arisztokrata családi levelezésekkel, naplókkal, követjelentésekkel. Az egyre szélesedő forrásbázis a 60-as évektől további szlovákiai, krakkói, varsói, bécsi, párizsi, hágai levéltári állagokkal bővült. A feltárt levéltári anyagok gondos áttanulmányozása a magyar társadalomtörténetnek addig ismeretlen összefüggéseire vezették rá: volt a 18. század utolsó harmadában a magyar elitnek egy olyan számottevő része, amely sem „kuruc", sem „labanc" nem akart lenni. Noha egy részük Bécsben élt, latinul levelezett, franciául társalgott, magyarul hibásan beszélt, de mindig önálló magyar politikát folytatott, tájékoztatta például a mindenkori bécsi követeket a sajátos magyar helyzetről és igényekről. Az 1848-as követelményeket lényegében már ekkor megfogalmazták, és az érlelődő folyamatban hol Bécs, hol a magyar társadalom volt a kezdeményező. Bécs reformtörekvései az egész Habsburg Birodalom emelkedését és a dinasztia tekintélyének növelését akarták szolgálni. Mindebből tanárnőnk több, további történelemszemléletünket alapvetően meghatározó következtetésre jutott: a politikai tudatban Magyarország önállósága sohasem szűnt meg. Mindig is létezett a Habsburg Monarchián belül egy virtuálisan önálló Magyarország. Az alispáni levelezések nyomán kimutatta, hogy a vármegyék, melyeknek középszintű igazgatásában — különösen II. József korában — megfelelő számú, jobbára külföldi egyetemeken tanult, igen nagy számban protestáns vallású, felkészült szakemberek működtek, nem feltétlenül a konzervativizmus bástyái. H. Balázs Éva volt az a történész, aki többek között a Festeticsek dégi levéltárának tanulmányozása kapcsán ráirányította a figyelmet arra, hogy a kor legjobbjai, politizáló arisztokraták és köznemesek, értelmiségi polgárok szabadkőműves páholyokban formálódtak, nevelődtek, és munkálkodásukkal a szabadság, a testvériség, a magyarul értelmezett egyenlőség elveit képviselték. Tanárnőnk másik meghatározó munkája, a század egyik kiemelkedő reformpolitikusáról, Berzeviczy Gergelyről írott, 1967-ben megjelent biográfia is az egyetemi tankönyv munkálataiból nőtt ki, mint ahogyan számos egyéb kisebb tanulmány, valamint uralkodókról, államférfiakról, tudósokról, bürokratákról készült portré is. Mert korszakának gazdasági, társadalmi, kulturális jelenségeit hús-vér emberek testi-lelki örömeinek, nyomorúságainak, személyes és szakmai harcainak igen életszerű ábrázolásával keltette életre. Hőseit, az uralkodókat, a magyar és az európai szellemi élet jeles alakjait ténylegesen megélte: tudta, ki kinek udvarolt, ki kivel házasodott, ki kivel járt együtt egyetemre, ki kivel barátkozott gyermek-, majd ifjúkorában, de pontosan látta azt a