Századok – 2006

KÖZLEMÉNYEK - F. Molnár Mónika: Tárgyalási technikák és hatalmi játszmák. A Habsburg és az Oszmán Birodalom közötti határ meghúzása a karlócai békét követően 1475

1502 F. MOLNÁR MONIKA mesi-erdélyi határszakasz kijelölésekor a tárgyalásokat, egyenrangú partnerekként Ibrahim efendi és Luigi Ferdinando Marsigli gróf folytatták le, fő feladatukként meghatározták és kijelölték a két birodalmat elválasztó határvonalat. Az általunk részletesebben vizsgált, temesvári Ibrahim pasa és Marsigli császári megbízott közötti levelezésből egyértelműen kiderül, hogy a temesvári kormányzó két, a helyi lakosságot alapvetően érintő problémával volt hivatott foglalkozni: a behajtatlanul maradt tizedek kérdésével és a várak kiürítésének és lerombolásának ügyével, amelyhez szorosan hozzátartozott a török területen ideiglenesen állomásozó német katonaság és ellátásának kérdése. A belgrádi szeraszker pedig olyan helyi, de magasabb szintű ügyekben intézkedett, mint a török területen (főképpen a temesvári vilájetben) maradt keresztények kérdése és a fogolycserék lebonyolítása. A temesvári beglerbég és Marsigli levelezésének elemzése során láthattuk azt is, hogy a két fő probléma közül a súlyosabbat, a várrombolások és a német katonaság kivonásának kérdését — hosszú és változatos eszközökkel folytatott tárgyalásaik során — végül valamennyire saját hatáskörükben rendezték a felek, míg a tized beszedésének végső rendezését felsőbb szintre utalták. E két esetből az világlik ki, hogy a határkijelölés közben felmerülő konkrét problémák tekintetében Marsigli nemcsak erős és határozott személyiségének, valamint helyismeretének köszönhetően ért el sikereket az oszmán tisztviselőkkel szemben, hanem azért is, mert császári megbízottként bizonyos, a konkrét feladaton túlmutató autonómiával rendelkezett és ismerte a törökök tárgyalási stílusát. Forrásaink arról is tudósítanak, hogy a bolognai származású gróf hathatós intézkedései konkrét fegyveres konfliktust előztek meg, ami pedig akár a béke végrehajtását is veszélyeztethette volna. Érdekes számba venni, milyen tárgyalási, retorikai és diplomáciai eszközöket vetett be a két fél a vita során. Találkozunk az időhúzás, a halogatás vagy a gorombáskodás-udvariasság, az ajándék-fenyegetőzés váltakozó módszereivel, mégpedig mindkét fél részéről. A leghathatósabb „érvnek" azonban mindkét oldalról az tűnt, hogy a tárgyalópartnert megkísérelték megkerülni, és más helyi személyek útján próbálták, a konfliktusban részt vevő vezető háta mögött megoldani a problémát; illetve közvetlenül a másik feljebbvalójához (olykor akár az uralkodókhoz és az udvarhoz) folyamodni, illetve ezzel fenyegetőzni. Végezetül érdekes volt rekonstruálni azt is, mi módon kommunikált egymással két eltérő kultúrájú és vallású ember, illetve hogyan próbálnak hatni a másikra. Marsigli esetében ráadásul még saját reflexióiról is képet alkothatunk, hiszen —• mint most elemzett jelentéseiben láttuk és egyéb műveiben is tapasztalhatjuk — gyakran utalt az Ibrahimmal, illetve általában a törökökkel folytatott tárgyalásai során kialakult érzéseire és benyomásaira.