Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Oross András: Végvárakból kaszárnyák. A Budai Kamarai Adminisztráció szerepe Magyarország új katonai berendezésében a 17-18. század fordulóján 1441
1464 OROSS ANDRÁS Kanizsa12 0 A dél-dunántúli török vilajet-központ, Kanizsa vára, Körmenddel, Zalavárral és több, a Balatonhoz közeli, korábban a Kanizsa elleni várvédelmi rendszer részét képező kisebb várral együtt a várrombolási rendelet ötödik csoportjába került.12 1 Mégis jelen írás tárgyát képezi ismertetésük, hiszen a terület központjának számító Kanizsán előbb a Csáktornyai, majd 1694-től a Budai Kamarai Adminisztráció működtetett provizori, illetve harmincadhivatalt, és játszott így meghatározó szerepet az egykori végvár „átalakításában". Mivel Kanizsa szintén egy hatalmas mocsár közepén feküdt, lerombolása különösen nagy nehézséget okozott, mind a gyakorlati megvalósítást felügyelő és 1697 augusztusa óta várkapitányként szolgáló Wolfgang Christoph Freiherr von Schenkendorffnak, mind Paul Wibmer harmincadosnak, akinek a szükséges eszközöket (elsősorban a pénzt) kellett biztosítania. Bizonyosra vehető, hogy az 1690. április 13-án kiéheztetéssel Batthyány Ádám és Zichy István csapatai által elfoglalt erősség122 nem a legjobb állapotban került keresztény kézre. A mocsár miatti rossz levegő,12 3 a megközelíthetetlenség előnye, de ugyanakkor hátránya is volt, hogy a szűk várat nem lehetett és talán nem is volt érdemes modern módon átépíteni. Ráadásul Eszék, Szigetvár és a Délkelet-Dunántúl visszavételével Kanizsa elvesztette a 16-17. században betöltött, meghatározó szerepét. Amennyiben Egernél arról volt szó, hogy részleges elrontása után miként kell maradék részét megerősíteni, Kanizsa esetében a fő kérdés az volt, hogy egy funkcióját vesztett fővár felszámolása mekkora anyagi áldozattal jár, elsősorban a pénzügyi terhek vonzatait többnyire viselő Budai Kamarai Adminisztráció szemszögéből. Eger esetében a külső vár felrobbantása után a belső vár megerősítésén kezdtek el dolgozni, Kanizsán a mocsár miatt eleve nem egy-120 Kanizsa lerombolására részletesen 1. Oross András: Dokumentumok a kanizsai vár 1702-1703. évi lerombolásának történetéhez. Levéltári Közlemények 77. (2006: 2. sz.) megjelenés alatt (Az alább idézendő források közül ott több teljes terjedelemben olvasható.) 121 Több helyen olvasható (1. pl. Takáts Sándor: Kísérletek a magyar haderő feloszlatására 1671-1672. Századok 38. [1904] 339.), hogy ebbe a csoportba tartozott volna az öt kisebb balatoni végház (Keszthely, Szigliget, Csobánc, Tihany, Nagyvázsony) is. Igaz, hogy ezeket a várakat a rendelet nem sorolta fel név szerint, de a megfogalmazásból mindenképpen kitűnik, hogy nem a győri főkapitányság területén fekvő, Balatonhoz közeli kisebb várakról van szó. A várrombolási rendelet szerkezetét ismerve nem is volna logikus, hogy egy csoportba két főkapitányság várait keverték volna össze az intézkedés megalkotói. A Kanizsa ellen vetett kisebb, a Balatonhoz közel fekvő várak alatt Szentgyörgyvár, Zalabér, Kapornak, Zalaszentgrót, Kernend, esetleg Egervár, Egerszeg magyar katonaság által őrzött, a háborúk nyomait erőteljesen viselő, többnyire romos állapotban lévő végházakat érthetjük (állapotukról még az Udvari Haditanács sem rendelkezett mindig kellő információval). így további kutatásoknak kell majd véglegesen tisztázniuk a kérdést; a forrásokban mindeddig csak Kernend és Szentgrót név szerinti megnevezésére sikerült rábukkannunk. Ugyanezen a véleményen van a Keszthely végvárvárosról írott friss monográfiájában Végh Ferenc is. Végh Ferenc: Birodalmak határán - a Balaton partján. Keszthely végvárváros a XVI-XVII. században. Pécs 2006 (megjelenés alatt). 122 Szita László: Dokumentumok a kanizsai blokád és a vár kapitulációjának történetéből. 1688-1690. In: Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv 25. Kaposvár 1994. 51-124. 123 ÖStA FHKA HKA HFU RN 400. 1699. Aug. fol. 179-188.
