Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Almási Gábor: Variációk az értelmiségi útkeresés témájára a 16. században: Forgách Ferenc és társai 1405
ERTELMISEGI UTKERESES A 16. SZAZADBAN 1415 köszönhető, hogy Erdőd helyett nem ostromolták meg Szatmárt, könnyebben legyőzhették volna ugyanis a mindennapos betegségtől fertőzötteket és a helybélieket. Továbbá: mi nagyobb, mint a mi magyarjaink roppant nagy állhatatossága a király és a külföld irányában, bármit is állítsanak különböző németek. Vajon nem lennénk a vajdával és másokkal [szövetkezve] sértetlenek? Mégis a legtöbben magukat, gyermekeiket és javaikat adva kitartanak e király mellett. Ki adott annyi év során pénzt a németekért, az, akinek kevesebb fizetést adtak? Ki az, aki jobban kitűnt? Annak fizetnek kevesebb fizetést, aki több pénzt adott kölcsön, aki annyi év során pénzét adta a németekért? Továbbá az ő épségük érdekében miért kell inkább nekünk a hatalmuk alá vetni magunkat, mint nekik minekünk?"6 2 Ez a hang már meglehetősen radikális. Ez az eddig fel nem használt forrás minden tekintetben megtámogatni látszik azt az elképzelést, hogy Forgách növekvő elégedetlenségének gyökerei politikai gondolkodásában, hazája féltésében, a német uralommal szembeni rendi-nemesi sértettségében állnak. De vajon nem színezte Forgách Ferenc beszámolóját az a nemzeti retorika, mely a 16. századi közbeszédben olyannyira elfogadott volt? A személyes sértettség mellesleg ebből a beszámolóból is kiderül: az anyagi áldozatot az uralkodó nem értékeli, nem hogy a kölcsönt nem fizeti meg, de még ráadásul kevesebb fizetést is ad annak, aki áldozatokat hoz. Ennek a mondatnak az ad hangsúlyt, hogy a váradi püspök éppen két héttel korábban fordult az uralkodóhoz elmaradt fizetéseinek ügyében, melyre meg is született az adekvát válasz: a Magyar Kamara szokványos sürgetése.6 3 Forgách növekvő elégedetlenségét azonban az is fokozhatta, hogy ezekben a hónapokban derült ki igazából, hogy Miksa még korábbi királyi titkári szerepére sem tart igényt. Sőt, a király az 1566 tavaszán tartott augsburgi birodalmi gyűlésre csupán szerény magyar kíséretet vitt magával. A helyzetet bonyolítja, hogy ebben valamelyest testvére, az egyre nagyobb megbecsülésnek örvendő katona, Forgách Simon is ludas volt: „A [császár] új méltóságban való bemutatkozás[a] és a fejedelmi gyülekezet a szokottnál nagyobb fényt követelt meg [...] Elhatározták, hogy a magyar főurak fiai közül négyszáz lovast szereltetnek fel: ezeket az uralkodó egyenként nevezte meg. De midőn Zrínyi Miklós a fiát, Batthyány Ferenc az unokáját, majd a vezérül kijelölt Forgách Simon magamagát mentegette, úgy megbántódott, hogy a színleléssel — legfőbb erényével — nyíltan felhagyván, tervétől elállott, olyannyira, hogy még csak tanácsost vagy titkárt sem akart magával vinni; még Oláh Miklós, a királyi pecsét őre, esztergomi érsek és magyarországi helytartó sem mehetett 62 „5 Április. Ex Forgacho Episcopo: Dei munus fuisse et socordiam Thurcae, quod Zakraar non obsederit pro Erdeud; nam expugnasset facilius ill(os) vulgari morbo correptos et epidemicos. Deinde: Quae est maior quam nostrorum ingens constantia Ungarorum erga Regem vei externum, quicquid alii Germani nugentur. Nonne cum salvi cum Vayda et aliis esse potuissemus, tamen maxima pars liberos se bona dantes huic regi adhae(rent)? Quis tot per annos scutum obiecit pro Germanis, cui minus solverunt stipen(dii), quis plus praestitit? Deinde cur nos magis illis subicere quam illi no(bis) pro sua salute debeant?" Hans Gerstinger: Aus dem Tagebuch des kaiserlichen Hofhistoriographen Johannes Sambucus (1531-1584). (Österreichische Akademie der Wissenschaften Philologische-Historische Klasse, Sitzungsberichte 248.) Wien 1965. 6., vö. Forgách F.: Emlékirat i. m. 828. 63 MOL E15, 1566. március 21. és május 2.
