Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Cieger András: Az alkudozás küzdőterei. Lónyay Menyhért szerepe az 1867-es gazdasági kiegyezésben 1377
1402 CIEGER ANDRÁS A magyar részről közösnek el nem ismert, ún. állósított államadósságok ügye viszont törvényi elintézést nem, csak gyakorlati rendezést nyert 1870 tavaszán: a kezelést a közös pénzügyminisztertől az osztrák pénzügyér vette át.78 Több mint tíz évig húzódott a bankkérdés rendezése is. „Ha a legjobb igyekezetem dacára nem sikerült a bankügyet úgy megoldanom, mint azt az ország nagy többsége óhajtotta és mint magam is kívántam volna, annak oka leginkább a körülményekben és az adott viszonyokban keresendő. Am kárhoztassanak azok, kik nemcsak azt hiszik magukról, hogy jobb megoldási módot tudtak, hanem azt is bebizonyítani képesek, hogy az akkori viszonyok és körülmények között tervüket biztos sikerrel keresztülvinni képesek is lettek volna." -magyarázkodott Lónyay 1875-ben.79 Csak részben érthetünk egyet fejtegetésével. Úgy véljük ugyanis, hogy nem csak külső kényszerek térítették el a politikust a kérdés megnyugtató megoldásától. Lónyay tudatos döntése legalább ennyire hozzájárult a halogatáshoz. 1866-67 folyamán határozott fellépéssel, merev közjogi álláspont hangoztatásával nem kívánta megakasztani a kiegyezési alkudozások menetét,80 később pedig nem állt érdekében zavart kelteni a kérdés előtérbe állításával a még éppen hogy csak formálódó dualista politikai és gazdasági struktúrában. Mint szóltunk róla, Lónyay jogi és politikai megfontolásokból kiindulva elismerte az Osztrák Nemzeti Bank 1876 végéig fennálló törvényes és kizárólagosjogait. Minden bizonnyal hatékonyabbnak ítélte, ha tárgyalásai során az ország hitelviszonyait érintő gyakorlati kedvezményekért küzd, mint hogy a monopólium lejártáig a probléma elvi megoldásán dolgozzon. Ez jellemezte Beckével kötött két megállapodását is 1867-ben. Márciusban a bank előjogainak tiszteletben tartásáért cserébe a magyar pénzügyminiszter beleszólást kért a pénzjegykibocsátással összefüggő kérdésekbe, szeptemberben pedig a vöslaui szerződés 10. pontjában a monopólium biztosítása fejében magyarországi fiókintézetek felállítását és megfelelő dotációjukat kötötte ki. Csakhogy a két pénzügyminiszter a banküggyel kapcsolatos megállapodásoknak nem tudott érvényt szerezni. Egyrészt mert a kormányzati alkudozásból kihagyták a legfontosabb érintettet, az ONB vezetését. Márpedig a politikai egyezség a nyereségorientált autonóm pénzintézetet nem kötelezte semmire (a későbbi sére vonatkozó törvényjavaslatok megállapodásunk szerint a Ház elé terjesztettek, amihez korábban megkaptam az öreg úr, Deák Ferenc beleegyezését. A bizottságokban a tanácskozások meg is kezdődtek. Mindezekkel együtt is bizonyos nehézségekkel találkoztam, melyek a mi pártunk egyes tagjaitól eredtek [...], így a tanácskozást elhalasztva először a mi urainkat kell az embernek kifárasztani és elaltatni a skrupulusaikat." , Lónyay Beckéhez, 1868. jún. 14. MOL Filmtár, 34861. 78 A kérdéshez lásd: Csengery Antal jegyzetei, 1869. febr. 13. Csengery Antal hátrahagyott iratai, i. m. 290-295. A függő adóssággal ellentétben az állandósított kölcsön „visszafizetése vagy egyáltalában nem, vagy hosszabb időben abban a mértékben történik, amely a kölcsön fölvételekor szerződésileg megállapíttatik." Közgazdasági lexikon 1. Köt. szerk. Halász Sándor, Mandelló Gyula, Bp. Pallas, 1898. 123-127. (a címszót írta Matlekouits Sándor) 79 Lónyay. A Bankügy, i. m. 387. 80 Lásd például 1866 nyarán Majláth György és Richard Belcredi előtt tett optimista nyilatkozatát: „általában nem vagyok az egy-bankrendszer barátja s mindaddig, míg egy bank lesz, az agió ismét előállhat, valahányszor az államnak nagyobb szüksége támad, de ha minden más jogai megadatnak az országnak, erre nézve kiegyezkednünk nem lesz nehéz." Lónyay-napló, 1866. aug. 21. MOL Filmtár, 37153. Stilizálva lásd még: Deák Ferenc beszédei, i. m. 4. köt. 23.
