Századok – 2006

KÖZLEMÉNYEK - Paál Vince: A diplomácia "konyhájában". Gratz Gusztáv a bresztlitovszki béketárgyalásokon 127

GRATZ GUSZTÁV A BRESZT-LITOVSZKI BÉKETÁRGYALÁSOKON 131 közötti jó viszony fenntartása volt, csak ennek keretében tudta elképzelni a kisebbség érdekérvényesítését. Síkraszállt a hazai németség jogos kulturális igényeinek a kielégítéséért, ami a német nyelvű iskoláztatás és művelődés biztosítását foglalta magában, de a leghatározottabban elutasított minden olyan törekvést, amely a népcsoport politikai megszervezését célozta, és ellenzett mindennemű össznémet szolidaritást, ha az a német kisebbség állampolgársági kötelezettségeit érinti. Mivel az MNNE működése és a nemzetiségi népiskolai rendszer kiépítése a hatóságok részéről akadályokba ütközött, ugyanakkor a hazai németség több vezetője a Német Birodalom oldalán keresett támaszt, Gratz — közvetítői szerepét lehetetlennek látva — lemondott az MNNE elnökségről. Gömbös és a német kisebbség képviselőinek kérésére aztán 1934-től újra az egyesület élére állt. Ez egyrészt rávilágít Gratz lelki habitusára, aki a számára terhet jelentő megbízatásokat sem tudta visszautasítani, ha személyének fontosságára apelláltak. Másrészt az a tény, hogy Gratz Gömbös miniszterelnöksége alatt is betöltötte az egyesületi elnöki posztot, annak is bizonyítéka, hogy Bethlen és Gömbös nemzetiségi politikája között lényegében nem volt különbség. Az az érdekes szituáció állt elő, hogy Gratz a Polgári Liberális Párt ellenzéki képviselőjeként súlyos kifogással illette a Gömbös-kormány politikáját, s ugyanakkor továbbra is a kormány útmutatásai szerint jár el az MNNE ügyeiben. Gratz közvetítői szerepe a harmincas évek közepétől fokozatosan kétfrontos harccá változott. Egyrészt emlékiratok egész sorával kívánta a kormányt rábírni a meglévő nemzetiségi rendeletek szigorú betartására, másrészt pedig a kormányzattal egyetértésben küzdelmet folytatott a népinémet irányzat ellen, amely Gratztól eltérően nem a magyarság és a hazai németség közötti összhang feltétlen megőrzésére, hanem a magyarországi németség népi öntudatra ébresztésére és a birodalmi németséggel való népi összetartozására helyezte a hangsúlyt. Amikor aztán a magyar kormány a Német Birodalom iránt tett gesztusként engedélyezte a radikális elemek külön szervezetének létrehozását, Gratz lemondott az MNNE elnökségéről, és teljesen visszavonult a nemzetiségi politikától. Az 1930-as évek közepétől szomorúan konstatálta, hogy mind a bel-, mind a külpolitika alakulása ellentmond az általa képviselt ideáloknak. Többnyire a képviselőházban, a költségvetési vita keretében fejtette ki nézeteit a magyar külpolitikai irányvonalnak a szomszédos országokhoz való közeledéssel történő kiegészítésének szükségességéről, ismételten kárhoztatta a fokozódó állami beavatkozást a gazdasági életbe, és óvott a demagóg jelszavakra építő, külföldi mintákat követő diktatórikus rendszerek követésétől. Nézeteit sohasem képviselte doktrinér módon. Ha nem értett is egyet azzal, hogy Magyarország Németország és Olaszország támogatására építi külpolitikáját, tudomásul vette a kialakult helyzetet, s annak egyoldalúságán kívánt enyhíteni. Ugyanúgy a gazdasági bajok fő okát a gazdasági liberalizmustól való eltávolodásban jelölte meg, de elfogadta, hogy vannak olyan helyzetek, amikor elkerülhetetlen a gazdasági élet mesterséges szabályozása, s hogy Magyarország nem folytathat liberális gazdaságpolitikát, ha a szomszédjai sem ezen elvek mentén alakítják a magukét. Gratz folytonosan bírálta a magyarországi pártviszonyokat, amelyek nem tették lehetővé, hogy kormányképes ellenzék alakuljon ki, de e nézeteinek hangoztatását nem tartotta időszerűnek, amikor a szélsőjobból-